Az LDO története

 

Előzmények:

A Weimar-i Köztársaság idején a kitüntetés-dekoráció rendszer és annak gyártása, felügyelete teljesen figyelmen kívül volt hagyva. Nem voltak kötelesek ebben az időben a gyártók engedélyezések beszerzésére a dekorációk és kitüntetések gyártásához. Sőt, nem voltak kötelesek a boltokban történő árusításhoz engedélyezések beszerzésére. Ennek következtében sok cég gyártott érméket és dekorációkat. Ekkor még teljes volt a káosz. Mindenki azt és úgy készítette, ahogy jónak látta. Ennek köszönhetjük a réz magvas, cink magvas Vaskereszteket, az Übergroße, kör3-as és a Schinkel Vaskereszteket is.
Gyártójel hiányában, a Kancellária nem tudta leellenőrizni a minőséget, formabeli eltéréseket, hiszen nem tudta kinyomozni, hogy melyik kitüntetést, melyik gyártó készítette.
A kereslet és a kínálat nem befolyásolta az árakat ebben az időben, ezáltal semmi sem szabályozta a versenyt a cégek között. A rivalizálás negatív hatással volt az árakra és a minőségre egyaránt. A kiállított érmék a kirakatokban igen mutatósak voltak, de a medálokat és egyéb dekorációkat együtt tárolták, nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a díjak külön kategorizálására, mint később a III. Birodalomban. Emiatt kezdték el keresni a megoldást ezeknek a sérelmeknek az elhárítására. Több, mint ésszerűnek tűnt az a megoldás, hogy egy intézmény legyen felelős a megrendelések, a gyártás ésszerű ütemezésében. Ennek a hivatalnak a vezetésével Döhle államtitkárt bízták meg. Az Elnöki Hivatal határozta meg, hogy melyik cég milyen érméket és dekorációkat gyárthat. Ezzel tudatosan lehetett minimalizálni a túltermelést. A cégek csak akkor kaptak engedélyt, miután a gyártó bemutatta a gyártásra szánt mintákat és miután az Elnöki Hivatal ezeket a mintákat jóvá is hagyta. Ezt egy rendeletben fektették le 1935. február 14-én, majd módosították 1936. március 7-én. A birodalom gazdasági vezetője ekkor kijelölte a kerületi elnököket. A kerületi elnökök hatáskörébe tartozott a jóváhagyás és az értékesítési pontok kiosztása az 1940. október 4-i rendelet szerint, de az utasításokat közvetlenül az Elnöki Hivatal adja ki. A meglévő értékesítési pontokat innentől már ellenőrizték, tekintettel az új szabályozás bevezetésére és az értékesítési pontok száma képezte az Elnöki Hivatal által adott támogatási rendszer alapját is.
Az érméket és dekorációkat értékesíteni csak a következő boltokban lehetett:
- érem boltok
- ékszerboltok
- jelvény boltok
- egyenruhához való sapkák és kiegészítőik boltjai
- Üzletek, ahol csak NSDAP egyenruhákat, kiegészítőit, és ezek változatait árusíthatták a fegyveres erők, rendőrség, stb. egyenruháival, kiegészítőivel együtt (polgári cikkeket nem).


A speciális termékek gyártóit, akik vas alapanyagokból és száraz termékek finomításából származó tárgyak és az ezekhez kapcsolódó vas iparágakban dolgoztak a Hagen/Vestfalia-ban, az Elnöki Hivatal felkérte őket egy találkozóra, amely a "Russischer Hof" szállodában jött létre 1940. július 15-én.

Az érmegyártók képviselői voltak:

Richard Simm & Sohn
Förster & Barth
Hoffstätter
Steinhauer & Lück
Deschler & Son
Karl Wurster (két képviselővel)
Deumer
Klein & Quenzer
Walter & Heinlen
Wachtler & Lange
Otto Schickle (2 képviselővel)
Az Elnöki Hivatalt képviselte: Dr. Heinrich Doehle helyettes államtitkár
A DAF (Német Szakszervezet) képviselője volt: Walter Tornow Reichgruppenführer
Valamint jelen voltak még az NSDAP képviselői, a speciális vas-és száraz áruk ipara és az anyagfinomítás gazdasági csoportjának képviselői.

 

 


Az "LDO" megszületése:


A vita eredményeként megszületett a : Leistungsgemeinschaft deutschen Ordenhersteller a Német Rendjel Gyártók Szövetsége az "LDO".


"LDO" logo a Spanyol Kereszt Bronz fokozat dobozán


Az LDO első székhelye a Hagen/Vesztfália-i Körnerstr 27 volt, majd később az Eugen Richter str 6.
Az LDO igazgatója Schürmann volt, aki a gazdasági csoport anyagfinomítási és a hozzá kapcsolódó vas-iparágakban, speciális vas-és száraz áruk osztályáért volt felelős Hagen/Vestfalia-ban.
A kereskedelmi kapcsolatokért a szakszervezeti Bender lett a felelős.

A gyártókat képviselték:
Deschler
Deumer & Son
Juncker
Hoffstätter

Az LDO különleges részlegei voltak:
- a közgyűlés
- a munkacsoportok
- az igazgatóság
- a vizsgálóbizottság

A vizsgálóbizottság feladata volt az ellenőrzés, amelyet eddig az Elnöki Hivatal látott el az érmék, dekorációk és miniatűrök terén. Ez a vizsgálóbizottság három állandó képviselőből állt:
1. az Elnöki Hivatal képviselőjéből
2. az NSDAP képviselőjéből
3. az igazgatóból

Valamint még egy tagot neveztek ki az 1941. márciusi megjegyzésben. Eduard Hanisch-Concée, aki művészeti szempontok alapján átdolgozta a Sebesülési Jelvényt. Foglalkozása szobrász volt és igazgatója a Nemzeti Egyetem érem művészeti-vizuális művészeti szakának Berlinben. Betöltött pozíciója az LDO-nál: a kulturális bizottság tagja.
Az LDO tanácsokkal látta el az Elnöki Hivatalt és támogatta az intézkedések végrehajtásában. A gyártók felülvizsgálata a kiskereskedelemben pedig az LDO-ra hárult. Az LDO és az Elnöki Hivatal hivatalos folyóiratot jelentetett meg, "Schwert und Spaten" néven, melyben közölték az aktuális változásokat és rendeleteket.


A Schwert und Spaten folyóirat címlapja

Az érmekre való szalag gyártók önálló részleget kaptak az LDO-tól. A szalagok elkészítéséhez a szalag gyártóknak is engedélyt kellett kérni az LDO-tól és csatoltan termékmintát kellett bemutatni. Összehasonlítva az érméket és dekorációkat a Nemzeti Anyagvizsgáló Intézetnek be kellett nyújtani, mely erről igazolást adott ki.


Készülnek a vaskeresztek a Juncker gyárban

Forrás: http://www.cejuncker.com


Az LDO feladatköre:

- Biztosítani a műszaki és szakmai tanácsadást a gyártók érméi és a dekorációk terén
- A kiadásra vonatkozó iránymutatások (kirakati és értékesítés szerinti)
- A gyártók és a nagykereskedők felülvizsgálata. Kulcsszó: MINŐSÉG
- A magánpiacra történő eladás felülvizsgálata, mint például a második darab jelvény (a katona által megvásárolt L-kódos), miniatűrök.

Az LDO nem tartozott semmilyen gazdasági intézmény vagy szervezet alá, így elég függetlenül tudott fellépni és a tagságuk önkéntes alapon működött. Az első javaslatokat 1940. szeptember 24-én hozták meg, ahol 60-70 gyártó is részt vett.
Így, az a személy, aki a jövőben feltűzött magára egy kitüntetést, ahhoz be kellett szereznie egy adományozási okiratot is, amely biztosította az adományozottat arról, hogy a második jelvényét vagy annak miniatűrjét a vételár kiegyenlítését követően viselhesse. Az adás-vétel csak abban az esetben történhetett meg, amikor a személy bemutatta az igazolását. 1942 júliusától át lehetett adni érméket és dekorációkat, szalagokat a tisztviselők és tiszti rang nélküli személyeknek is. (Hivatalos értesítés az Elnöki Hivatal folyóiratában "Schwert und Spaten" 1942.július 7-től.)

Az LDO-t nem csak azért hozták létre, hogy segítséget nyújtsanak a katonáknak a második, harmadik vagy sokadik kitüntetésük beszerzésében (L-kóddal), hanem a fő cél az volt, hogy felügyeleti szervként ellenőrizni tudják a gyártókat.

A további újítások a következők voltak:

 

-LDO elfogadta a nagykereskedőket és a nagykereskedők megkapták az azonosítószámokat, amelyeket kötelező feltüntetni a gyártás során.

 

 


A "Schwert und Spaten" kiadásában megjelent LDO kód lista:

Gyártó Kód Gyártó
L/10 Deschler&Sohn, München
L/11 Wilhelm Deumer, Lüdenscheid
L/12 C.E.Juncker, Berlin
L/13 Paul Meybauer, Berlin
L/14 Friedrich Orth, Wien
L/15 Otto Schickle, Pforzheim
L/16 Steinhauer&Lück, Lüdenscheid
L/17 Hermann Wernstein, Jena-Lobstedt
L/18 B.H.Mayer, Pforzheim
L/19 Ferdinand Hoffstatter, Bonn
L/21 Förster & Barth, Pforzheim
L/22 Glaser & Sohn, Dresden
L/23 Julius Maurer, Oberstein
L/24 Fritz Zimmermann, Pforzheim
L/25 A. E. Köchert, Wien
L/26 Klein&Quenzer, Idar/Oberstein
L/50 Gebrüder Godet, Berlin
L/51 E. Ferdinand Wiedmann, Frankfurt
L/52 C. F. Zimmermann, Pforzheim
L/53 Hymmen & Co., Lüdenscheid
L/54 Schauerte & Hohfeld, Lüdenscheid
L/55 Wächtler & Lange, Mittweida
L/56 Funcke & Brunninghaus, Lüdenscheid
L/57 Boerger & Co., Berlin
L/58 Rudolf Souval, Wien
L/59 Alois Rettenmaier, Schwabish-Gmund
L/60 Gustav Brehmer, Markneukirchen
L/61 Friedrich Linden, Lüdenscheid
L/62 Werner Redo, Saarlautern
L/63 G. H. Osang, Dresden
L/64 F. W. Assmann & Söhne, Lüdenscheid
L/65 Franke & Co., Lüdenscheid
L/66 A. D. Schwerdt, Stuttgart

- Szakszerű csomagolás kialakítása az érméknek és dekorációknak az ellátása LDO szimbólummal. 1944-től egységes cellulóz csomagolást adott ki az LDO.
- Az érmék, dekorációk és a miniatűrök árszerkezetének kialakítása nagy-és kiskereskedelmi együttműködés alapján.
- Felülvizsgálták a francia területen lévő cégeket és az ott raktározott darabokat. A jóváhagyott darabok speciális azonosító számmal látták el, ily módon a kereskedelem közvetlenül érzékelte, hogy az áru elfogadható és jóváhagyható.
- Adományozási okirat bemutatása elég a fizetéssel történő vásárlások esetében.
- 1941. március 1-től tilos emlékérméket, dekorációkat kiadni a megfelelő csomagolás és a jellegzetes LDO védjegy használata nélkül.

Különös fontosságot kell tulajdonítani a csomagolásnak és a gyártójel használatának.

- a háború folyamán egyszerűsített csomagolás, jelölés nélkül
- minden érmét és dekorációt tovább lehet értékesíteni a kiskereskedelmen keresztül. Viszont a Lovagkereszt és a Német Kereszt továbbra is csak az Elnöki Hivatalon keresztül történhet, a Téli Hadjárat Keleten emlékéremmel együtt ("Winterschlacht im Osten").

Sajnos bizonyítható, hogy 1941 után, kijátszva az Elnöki Hivatalt, a cégek még gyártójel nélkül gyártott raktáron lévő termékeiket eladták. Több hagyatékból előkerült kitüntetés is jól példázza ezt, mert az adományozó 1943-as keltezésű a kitüntetés pedig gyártójel nélküli, ami hivatalosan lehetetlen.

 

 


Az "LDO" kód használata:


1941. január 1-től, miután a Kancellária szabályozta a gyártást és a gyártójel használatát kötelezővé tette, ezt követően ellenőrizhetővé váltak a gyártók és az estleges hibás termékeket ki tudták szűrni vagy a vásárlást követően a katonák élni tudtak a garanciális jogaikkal az adott boltban vagy az adott gyártónál.
Érdekesség, hogy az Általános Rohamjelvények 95%-a gyártójel nélkül készült, viszont ez nem azt jelentette, hogy kizárólag 1941. január 1-ig készült az összes Általános Rohamjelvény, hanem valószínűleg egy kisebb és ellenőrizhetőbb részét képezte a jelvénygyártásnak, viszonylag kevés gyártóval.
A katonák közül sokan akartak tartalék kitüntetést vásárolni az egyenruhájukra. Így nem kellett állandóan áthelyezni egyik ruháról a másikra a jelvényeiket. A katona nem csak az adományozási okiratának bemutatásával, hanem a katonakönyve (Soldbuch) bemutatásával is vásárolhatott, hiszen az adott kitüntetés/kitüntetések adományozása ide is be volt vezetve. Ezenkívül a katona a saját pénzéből pótolhatta a megsérült, elveszett kitüntetését/kitüntetéseit is. Érdekesség, hogy a frontszolgálat közben elvesztett vagy megsérült kitüntetést is saját pénzen kellett pótolnia a katonáknak. Azok a gyártók, akik szerződést tudtak kötni a Kancelláriával, hogy katonáknak, magánszemélyeknek is eladhassanak kitüntetéseket - miniatűröket, óriási előnyhöz és plusz bevételhez jutottak. A 142 beszállító közül csak kevesen feleltek meg ennek a követelménynek. Hozzá kell tenni, hogy sok gyártó a korrupciót kihasználva kapta meg ezeket a jogokat, hiszen például Rudolf Souval sem gyártott csúcsminőségű kitüntetéseket. Viszont a legtöbb haderőnem részére gyártott kitüntetések jogával ez a cég rendelkezett.
A katonák úgy tudtak vásárolni, hogy az adományozási okiratukkal felkeresték az erre a célra kijelölt valamelyik gyártó boltját, majd az adományozási okirat/okiratok bemutatása után megvásárolhatták a kiválasztott jelvényt/jelvényeket. Természetesen tisztviselők és polgárok is vásárolhattak, hiszen a tisztviselők részére adományozott kard nélküli kitüntetésekben, Légvédelmi, Tűzoltó Jelvényekben vagy Anyasági Keresztekben is sokszor találkozhatunk L/.. kódos változatokkal.
Ezeken a jelvényeken a gyártó speciálisan feltüntette, hogy nem a Kancelláriának, hanem a katonának adta el a jelvényt (nem számkód, hanem egy L/... kód látható a jelvény hátlapján vagy tűzőjén). Tehát bártan kijelenthetjük, hogy az L/.. kódos jelvények, mindig másodlagos a katona saját maga által vásárolt jelvények. Adományozásra csak is a kancellária részére leszállított egyéb gyártójelzéssel vagy anélküli jelvények kerültek.

A gyártók ellenőrzése meghatározott időszakonként történt. Az ellenőrök megnézték, hogy a gyártó boltjában a szabályzatban feltüntetett, megfelelő környezetbe helyezték-e el a kitüntetéseket. Tehát, egyenruha, szúró-vágó fegyver, könyv, édesség, és egyéb használati tárgyak nem lehettek a kitüntetések mellett. Lehet, hogy ez nevetségesen hangzik, de a szabályozásra azért volt szükség, mert az I. világháborúban és az azt követő években előfordultak ilyen esetek. Feljegyezték például, hogy bordélyház kirakatában is volt elhelyezve ebben az időben kitüntetés.
Amennyiben az ellenőrök ilyen esetekkel találkoztak, akkor jogukban állt megvonni a gyártó beszállító jogait, és a gyártót törölni tudták a beszállítói listáról.
Ezenkívül ellenőrizték a felhasznált, gyártáshoz szükséges alapanyagok minőségét is.

 


A háború után:


A német kapituláció után az "LDO", mint megannyi más szervezet ez is megszűnt! Egy érdekes helyzet alakult ki mivel a jelvények és kitüntetések iránti igény nem csökkent, mivel a megszálló szövetséges (főleg amerikai) csapatok sok pénzt megadtak a szuvenírekért! Ezt több cég is felismerte és a kaotikus helyzetben puszta túlélésüket biztosítva tovább gyártotta a háborús kitüntetéseket. Kategorikusan ki kell azonban jelenteni, hogy ezek a darabok, melyek 1945-1957 között kerültek gyártásra, másolatok! Mivel az "LDO", mint ellenőrző szerv már nem állt a gyártás mögött, így ezek a háború után gyártott darabok minősége elmaradt a korábbiaktól, mely akkor a legszembetűnőbb, ha egymás mellé teszünk egy 1945 előtt és egy után gyártott kitüntetést.
Az 1957-ben gyártott úgynevezett "nácitlanított" kitüntetések is hivatalosan gyártott, eredeti daraboknak számítanak (kivéve a másolatokat, mert természetesen ezeket is másolják), hiszen a Bundeswehr megrendelésére kezdték el gyártani szinte az összes háborús német kitüntetést (kevés kivétellel: Vér Rend Medál, SS Szolgálati Medálok, Anyasági Keresztek, NSDAP és Rally Medálok.) a II. világháborús német veteránok részére. Fontos megjegyezni még, hogy a rendelet, csak az 1933-1945 között megalapított jelvények új stílusban történő gyártását engedélyezte.
1957. július 26-án a törvényt következésképpen bejelentette: Theodor Heuss szövetségi elnök és Konrad Adenauer kancellár.
Az 1957-es változatok nagy részét Wilhelm Deumer, Lüdenscheid és Steinhauer&Lück, Lüdenscheid-i gyártók készítették.


Wilhelm Deumer, Lüdenscheid által gyártott "57-es" vaskereszt. A hátlap eredeti háborús L/11 "LDO" kódos de a mag már az 1957-es gyártású.

 

 


 


Forrás:

Mark Woods: The German Medal Makers and Their Marks 1813-1957