Mesterlövész a keleti fronton - 10. fejezet

Rosszabbak, mint az éhes rókák

A német erők sorai közé román egységeket csoportosítottak át, de a román szövetségesek harci morálja igen alacsonynak mutatkozott a tapasztalat és a felszerelések hiánya miatt, ezért nem jelentettek tartós segítséget a németeknek. A 3. Hegyivadász hadosztály nagyon rossz állapotban volt mind személyzet, mind pedig felszerelés tekintetében. Egységeik pedig mindenfelé szétszóródtak. Április 17-én a hadosztály egyharmadát átszállították a front veszélyeztetett részeinek védelmére. Sepp-nek szerencséje volt, mert a hadosztállyal maradt, mivel parancsot kapott arra, hogy nyújtson segítséget a Rhode-harccsoportnak. A harccsoport a későbbiekben szörnyű veszteségeket szenvedett. Veszteségeik több mint 800 főt számlált.

Pár hétig a sors még kegyes volt hozzájuk. Május a legszebb oldaláról mutatta meg magát. A 144-esek szektorában, a Dnyeszter partján úgy tűnt, hogy a háború szünetel. Az ellenfelek megelégedtek azzal, hogy alkalomszerűen átlőttek egymásra, az unaloműzés lekűzdése miatt pedig időről-időre járőröket küldtek ki. Az ellenfelek között a folyó 300-400 méter széles volt, ami nem tette lehetővé azt, hogy Sepp az ellenség közelébe kúszhasson, és jó kilövési pozíciókat keressen. Ezért Sepp naponta bejárta egysége frontvonalát, és megkérte őket arra, hogy mutassanak rá a különlegesen jó célpontokra. A távolság helyenként 400 méter is lehetett, melyen keresztül művészet volt eltalálni egy ellenséges katona fejét. Viszont logikusan gondolkozva, abban az esetben, ha sikert ér el, annak jelentős demoralizáló hatása lehetett, mivel ilyen biztonságos távolságból az oroszok nem számítottak kilövésekre.

A hadviselés napi rutinja összezavarta a katonák veszélyérzetét. Nem figyeltek az ellenségre, csak akkor, amikor ők maguk céloztak rájuk vagy akkor, ha közelharcot vívtak velük. Ekkor lágolt fel bennük újra az érzés: „ők ki tudnak nyírni engem”. A mesterlövészektől még a legtapasztaltabb katonák is féltek. A mesterlövész maga volt a gyors és váratlan halál. A harctéren egyetlen mesterlövész akár egy egész századot is fedezékbe tudott kényszeríteni. Ez egyfajta pszichológiai bénulás, mivel ekkor minden egyes katona külön-külön úgy érezte, hogy a legkisebb mozgással magára vonhatja a mesterlövész figyelmét,  és ezáltal ő lesz a következő célpontja.

Általában egy idő után minden katona teljesen tisztában van saját sebezhetőséggel és a halállal. Sokan viszont nem viselik megfelelően a lelki megterhelést, és gyakorta bepánikolnak. Ez gyakran vad és céltalan meneküléshez vezetett, amikor az ellenség közeledik. A jó mesterlövész, a csatatéren folyamatosan ki tudja használni egy nyomás alatt vagy pánik hangulatban lévő katona sorozatos hibáit. A mesterlövésznek szüksége van egy kiemelkedő szintű önkontrollra, és erős idegekre. A csatamezőn történő szolgálat bebizonyította, hogy a legtöbb kézifegyver lőtávolsága általában nem éri el a 200 métert, amíg egy mesterlövész puska a legtöbb esetben egy biztos kézben akár 400 méterről is kilövést tudott eredményezni. Éppen ezért a mesterlövész célja a két távolság közötti biztos találatra épült.

Abszolút megbízhatóság, módszeres rutin és persze a pontos találati eredmény tette a mesterlövészt azzá ami, hiszen művésznek kellett lenni ahhoz, hogy ilyen távolságból pontos kilövést érjen el valaki.

Sepp szokásos ellenőrző körútját tette az állások mentén. Napokig jelentéktelen csatározások folytak az oroszokkal, akik nem merték elhagyni állásaikat, mert tisztában voltak vele, hogy egy ellenséges mesterlövész figyeli őket. Délelőtt, géppuskás őrök társaságában volt, akik elmesélték neki, hogy milyen mozgást láttak a túloldalon. Délután úgy döntött, hogy meglátogatja a zászlóalj északi pozícióját, amit ritkán látogatott meg, mivel itt a folyó egy nagyon széles kanyart írt le, és az oroszok állásai több kilométerre voltak tőle.

Az alkalomszerű, céltalan MG lövöldözésektől eltekintve, a túl nagy távolság  miatt puskákból leadott lövésekkel senki sem próbálkozott.

Bajtársai között olyan volt a hangulat, mintha nyaraláson lettek volna. Félmeztelenül élvezték a nap melegét. Néhányan a folyóban mosták ki ruháikat. Sok katonának az alsónadrágján nagyobb foltokat hagyott a korábbi hasmenés, amíg másoknak az elmúlt hetekben fűszeres, rohadt sajtszagúvá vált a zoknija. Annyira nyugodt volt a légkör, hogy Sepp meghívást kapott egy rögtönzött uzsonnára, amely száraz kenyérből és lekvárból állt, mellé pedig pótkávét ittak, amit előző nap kaptak két dzsippel érkező felderítő tiszttől.

Mivel a katonák éppen beszélgettek,ezért egy géppuskás őr közelebb jött hozzájuk, és elmondta nekik, hogy furcsa hangokat hall az oroszok felől. Úgy jellemezte, hogy a hangok olyanok, mintha egy medence körüli háttérzaj lenne. Sepp kíváncsi lett, és úgy döntött, utána néz ennek.

A saját századát, a szomszédos századtól elválasztó területen feküdt egy üres földterület, ahonnan reményei szerint pontos rálátása fog nyílni az oroszokra. Miután megtett 500 métert, talált egy bokros, dombos részt, melyre óvatosan felmászott a magas fűben. Mikor felért, megdöbbentő jelenetnek lett szemtanúja. Bár a német állásokat nem látta, de egy kisebb öbölben a folyóparton az oroszok szemmel láthatóan élvezettel fürödtek és lubickoltak a vízben. Nyilván nagy biztonságban érezhették magukat, mert egyetlen őrt sem állítottak fel, aki védte volna őket. Sepp felmérte a távolságot, ami körülbelül 600 méter lehetett. Nem volt szél és száraz meleg volt az idő. Amennyiben erről az óriási távolságról találatot érne el, azzal nem csak saját maga számára érne el dicsőséget, hanem rettenetes lelki sokkot válthatna ki az oroszokból. Úgy döntött, hogy először nem mozgó célra fog lőni. A parton észrevette, hogy sok orosz katona napozik a homokos részen. Bajonettjével kivágott pár tarackot a földből, amelyből kemény és szilárd felületet tudott kialakítani a fegyvere számára, majd kinézett magának egy napozó orosz katonát, és a fejére célzott.

Néhányszor mélyeket lélegzett. Miután egy utolsó mély lélegzetet vett, mint egy tigris, visszatartotta a levegőt, majd tüzelt. A lövés döreje elpusztította az idilli csendet. Fegyverét azonnal visszafektette a tarack darabra, és a távcsövén keresztül figyelte az eseményeket. A lövedék másodpercekkel később csapódott be a köldöke felett a gyanútlan orosz katonának. A fájdalom és pánik kiáltásait hozta felé a meleg fuvallat. A halálos sebet kapott katona átfordult az oldalára, így láthatóvá vált a homokban lévő hatalmas vérfolt. Az oroszok szétszóródtak, mint a csirkék, akiket meglepett egy sólyom. Senkinek sem jutott eszébe, hogy segítséget nyújtson haldokló bajtárásának. Néhány perc múlva úgy tűnt, hogy a katona szenvedései véget értek, mert nem mozgott többé. Eközben Sepp észrevette, hogy az egyenruhás oroszok körében lázas tevékenység folyik. Néhány pillanattal később meghallotta a tüzérségi lövedék sivító hangját, ami nem sokkal később becsapódott alatta a folyóparton. Ideje volt, hogy elhagyja a pozícióját, mielőtt a helyzet komolyra fordul. Cikk-cakkban futott, mint a menyét, és rohant vissza a lövészárkok felé, miközben egy lövedék becsapódott előbbi leshelyére.

A lövészárokban pont kávészünet folyt, és Sepp hallotta, amint egyik bajtársa odaszól a többiekhez: „A francba, szükséges volt ez? A meghitt pillanatnak vége. Fiúk, bújjatok bele az egyenruhátokba, mert Iván nemsokára jönni fog. Megtudjuk hamarosan, hogy milyen a pokol, ha már a mi Herr Ravasz Mesterlövészünk nem tudott várni, hogy később pusztítsa el ezt a kellemes idillt. Alig fejezte be beszédét, amikor az első sortűz eldördült. A halálos csapás jóval a németek állásai mögött csapódott a földbe, így nem okozott semmiféle kárt. Sepp kihasználta az alkalmat, és elegánsan távozott az árokból, hogy ne tegye ki magát további gúnyolódásoknak.

Másnap, veszélyes közelségben csapódtak be lövedékek a II. hadosztály álláspontjánál, ami egyértelműen jelezte, hogy az orosz oldalon is aktivizálta magát egy mesterlövész. Sepp nyugodt maradt, mert jól tudta, hogy a folyón keresztül nem veheti fel a harcot az orosz mesterlövésszel.

Elképesztő volt, hogy egy katona milyen gyorsan találta fel magát és mennyire gyorsan tudott letelepedni egy adott helyzetben úgy, hogy még viszonylagosan kényelmessé is tette a helyet magának. Mintha a semmiből hozták volna létre táboraikat. Voltak ott mosodák, borbély „szalonok” és zuhanyzók. Megszervezték a konyhák helyét is. Itt sütöttek, és főztek. Többnyire a házak körül voltak csirkék, melyek ellen időnként hajtóvadászatot rendeztek, a gazdák „nagy örömére”. A katonák rosszabbak voltak, mint az éhes rókák, ezért társaik nagy becsben tartották azokat a bajtársaikat, akik jó csirke és tojás tolvajokká váltak. Viszont, Sepp és futár bajtársai nem élvezhették a tábori életet, mivel ők a hadosztály parancsnokság alá tartoztak.

Mivel Sepp szabadon mozoghatott a zászlóalj területén, így sokkal könnyebben találhatott rá a potenciális áldozatokra. A szomszédos századnál szolgált egy őrmester, akinek volt egy csirkéje, amire ő természetesen nagyon vigyázott. Az őrmester elnevezte Josephin-nek, és nagy becsben tartotta, mivel ez a csirke folyamatosan ellátta őt tojással. Ez a csirke célpontot nyújtott Sepp csapatának.

Egyik éjszaka ideálisak voltak a körülmények a vadászatra. Újhold volt, az ég pedig felhős. A kommandó készen állt a becserkészésre. Miközben társai feltették a vizet forralni, és előkészülődtek a lakomára, Sepp befestette faszénnel az arcát és ágakat helyezett rohamsisakjára. Enyhén susogott a szél, miközben eltűnt a sötétségben.

Mint egy párduc, csendben kúszott a szomszédos század felé. A csirke gyanútlanul szunyókált a megszokott rejtekhelyén, ami valójában a tüzérségi lőszerek számára fenntartott fonott kosár volt. Egy őr körülbelül 20 méterre állt tőle és rohamsisakja mögé rejtve cigarettáját, csendben beszélgetett bajtársával. Sepp idegei megfeszültek. Tudta, hogy nagy bajba kerülne, ha elkapják. Úgy érezte hirtelen, mintha most pont ő maga lenne a fonott kosárban. Alig mert lélegezni, és lüktető szíve majd szétvetette zubbonyát. Odaérve a kosárhoz, fokozatosan, milliméterről milliméterre emelte fel a kosár fedelét. A csirke ott volt benne, fejét visszahajtva szárnyai közé, mélyen aludt.  Bal kezével benyult a kosárba és kitapogatta a csirke nyakát. Ugyanebben a pillanatban a jobb kezével megkereste a csirke fejét és egy energikus csavarással kitörte a nyakát. Josephine ebben a pillanatban már halott volt. Sepp a helyén maradt még egy pillanatra, és hallgatózott. Az őr mit sem sejtve beszélgetett tovább bajtársával. Sepp gyorsan beletette a csirkét az álcakabátjába, és olyan csendesen eltűnt a század körletéből, mint ahogy érkezett.

Negyedóra múlva a csirkét már meg volt tisztítva, és fel volt bontva. Minden nyomot messzebb ástak el, nehogy lebukjanak. Egy óra múlva már nyoma sem volt a csirkének. Felbontottak egy üveg pálinkát, és leöblítették vele Josephine-t. Lerészegedve mély álomba merültek, amiből az őrmester reggeli ordítására ébredtek fel őket. „Ki volt az a mocskos disznó, aki ellopta a csirkémet? Biztosan a másik századból volt valaki, mert minden nyom arra vezet. Az én embereim közül senki sem merete volna ezt megtenni, mert már régen lelőttem volna a tettest személyesen.” Sepp és társai meglepett arcot próbáltak vágni, de az őrmester rájuk mutatott: „Nincs bizonyítékom ellenetek, de ha bármilyen nyomot találok, akkor hadbíróság elé állíttatlak és agyon lövetlek benneteket fosztogatásért.”

Május 25-28 között a zászlóalj nyugalma egy rövid időre véget ért. A 138-asok túlélőit átszállították a Kárpátokban található Aurel-hágóhoz. Így a Moldva-folyó a németek és az oroszok közé került. Emellett a természetes vizes akadályok, az erdős, nehezen megközelíthető helyek, fokozatosan emelkedő hegyes utak jó fedezéket nyújtottak a németeknek. A folyó ellentétes oldala nyitott volt, lapos és jól belátható. Az oroszok, a németek északi oldalára helyezték a támadás fő erejét, de ez is csak könnyű csatározásokban merült ki. A kellemesen napos idő pihenést és nyugalmat hozott a kimerült katonáknak, melynek során egyeseknek a gyógyulás is lényegesen könnyebben ment. A tábori élet is gyorsan átalakult. Otthonos bunkerek jöttek létre, kellemessé téve az életet, már amennyire lehetséges volt.

A katonákat felvillanyozta a latrina járőr, amikor elmondta nekik, hogy pszichoszexuális okokból a Wehrmacht két hétre létre fog hozni számukra egy bordélyt valamelyik csendesebb szektorban. A háború leredukálta a katonák életét a feltétlenül szükséges dolgokra, mint például a túlélés, gúnyolódás, és ha lehetséges, akkor a dugás. Ez utóbbi persze csak ritkán volt lehetséges, mivel a nemi erőszakot büntették a hadseregben. A „benszülött” lakossággal való barátkozás megengedett volt, és az is, hogy kihasználják a szomszédságban esetlegesen működő bordélyházak nyújtotta szolgáltatásokat. Amikor egy egység pihenőt kapott, azonnal megnőtt a szexuális étvágyuk. A tisztek és az altisztek lényegesen könnyebben jutottak nőkhöz, mint a közkatonák. A közkatonák pedig nem férhettek hozzá a tisztek és az altisztek által „használt” nőkhöz. Számukra csak a rizikós nemi erőszak és az olcsó bordélyok maradtak.

Amennyiben lehetőségük kínálkozott, akkor a szexéhes katonák megrohamozták a fentebb említett intézményeket. A látogatások kisebb problémákkal kezdődtek. Egyből „nekiütköztek” az orvosi személyzetnek, akik fertőtlenítették őket, hogy megakadályozzák a nemi betegségeket. Néhány katona direkt fertőzte meg magát, hogy kibúvot szerezzen a frontszolgálat alól. Speciális kórházakban kezelték őket, az úgynevezett „lovagvárakban”. A kezelések nagyon durvának számítottak, hogy ezzel is ösztönözzék a katonákat arra, hogy inkább a frontszolgálatot válasszák, mint a szifiliszt. Sok katona emlékszik még a Dittelstab nevű szerszámra, ami „gyönyörű élvezeteket” nyújtott a katonának, amikor ezt az egyfajta kerek reszelőt ( természetesen érzéstelenítés nélkül ) feltolták a hugycsőbe fertőtlenítés céljából. A többszörösen fertőzött katonák, már a háború első évében fegyelmi büntetést kaptak, mivel ezt a betegséget szándékos öncsonkításnak tulajdonították.

A szigorú fertőtlenítési szabályzattal elméletileg megelőzhető volt a probléma. Az idősebb katonáknak nagyon jó móka volt látni fiatalabb bajtársaik meglepődött arcát a fertőtlenítések alatt.

Sepp újra találkozott mesterlövész társával, Josef Roth-tal. Tapasztalatot cseréltek az eltelt idő alatt történtekről, ittak, és beszélgettek a szexről is.

Mivel még nagyon fiatalok voltak, egyikőjüknek sem volt tapasztalata a másik nemmel szemben, de a kísértés ott motoszkált az agyukban, ezért megvitatták a bordélyházak látogatásának minden előnyét és hátrányát.

Végül is lehet, hogy az utolsó esélyük lenne arra, hogy hasonló dolgokat tegyenek. A döntés megszületett: most vagy soha, mielőtt túl késő lenne. Josef megszólalt: „Gondolj bele, talán az utolsó lehetőségünk lesz ez, hogy dugjunk egyet. Talán holnap bekapunk egyet, és dugás nélkül halunk meg. Szörnyű egy sors:”

Miközben beszélgettek, Sepp a szeme sarkából észrevett egy őrmestert, aki katonáival lőszeres ládákat pakolt le egy Opel Blitz rakteréből. Ez volt a Viking, a hatalmas vörös bajusszal. A Viking elkapott egy-két szófoszlányt a beszélgetésből, és nem bírta ki szó nélkül: „Mi van veletek ti szemét kis kanos disznók?” – amint meglátta a meglepett arcokat, hozzátette: „Őszintén szólva fiúk, profitálhattok régi őrmesteretek élettapasztalatából. Öt perc szórakozás nincs arányban az utána következő hetekig tartó fájdalommal.” Sűrű csend következett, majd a kissé ittas állapotban lévő Josef megszólalt: „Talán, ha te egy okos fasz vagy, akkor elmondhatnád nekünk azt a kibaszott nagy titkodat!” „Hát,” – a Viking folytatta mondókáját – „a tapasztalatom szerint, jó ha hallgattok az öregebbre, így sok szörnyűségtől kímélhetitek meg magatokat. Nem akkora melodráma ez, mint gondoljátok”- megragadta Roth vállát, aki gyorsan válaszolt: „Oké vénember, ne sértődj meg, egy kis cinizmus mindenhez kell.” Az őrmester megbékült, és letelepedett melléjük: Először adj egy korty bélrohasztót ( gut-roth, szójáték Josef Roth nevével ), azután majd mesélek Nektek.” Ivott pár kortyot, elégedetten sóhajtott, majd mesélni kezdett: „Nos, jó régen történt már. Egyszer el kellett menni az ezred raktárába az őrmesteremmel, aki egy igazi ravasz ördög volt. Egész úton csak a nőkről, a szexről és a kajáról beszélt. Ahogy beszélt, az ujjaival mutogatott is, hogy mit fog tenni. Tapogatta és csavargatta a levegőt. Nagyon vicces volt. Amint megérkeztünk a raktárba, egyből tudta, hogy merre kell menni. Mit is mondhatnék? Húzott engem magával, a bordély felé. Természetesen nem akartam úgy kinézni, mint aki fél. Először ittunk egyet, azután még egyet. A bordélyházat egy egykori iskolában alakították ki. Alighogy kinyitotta az ajtót, egy orvos őrmester megragadott minket a tarkónknál fogva. Én mondom, hogy egy nagydarab állat volt. Azonnal ránk is kiáltott: „Hol van az óvszeretek?” Én pedig meglepetten néztem vissza rá. Rám vigyorgott, majd beletúrt a zsebébe: „Az óvszer a te háziasszonyod. Itt senki sem harcol bebugyolált fegyver nélkül” – tette hozzá. Nekem pedig ez az eszembe sem jutott volna. Kifizettem a 30 pfenninget a Wehrmacht óvszerre, amire egy papírt ragasztott rá az orvos:”Kétszeri dugásra extrák nélkül”.

Elkapta az értetlen pillantásomat, és hozzátette: „5 Birodalmi Márka darabja görények, így már értitek.” Egy perc alatt teljesen kiábrándultam az egészből, de egy igazi hegyivadász soha nem adja fel, még a legkedvezőtlenebb körülmények között sem. Kifizettem az orvost, és cserébe kaptam tőle egy barna papírzacskót, benne az óvszerrel.

Azután újból megszólalt: „A csirkék ott vannak a szobában”- és ezekkel a szavakkal betaszított minket a szomszédos szobába. Előttünk öt szép ruhába felöltözött román nő feküdt elnyúlva az elhasználódott kanapén, szemmel láthatóan unatkozva, amint eléjük léptünk. A bajtársam gyorsan megragadta az egyiket, és már el is tűnt vele az egyik függöny mögött. Talán már rég dolgozott is rajta, amikor én még csorgó verejtékekkel ácsorogtam a többi madam előtt. Az erotikus vágyaim már régen a múlt homályába vesztek, az arcom kivörösödve, a testem megbénulva, és legszívesebben balra kifordultam volna az ajtón, amelyen bejöttem. Közben a hölgyek beszélgettek egymás között, talán megvitatva, hogy melyik vigyázzon rám. Végül az egyikük felállt, megfogta a kezemet, és szó nélkül elvezetett az egyik függöny mögé. Nagyon izgatott lettem, amikor körbepillantottam ezen az egyszerű szerelmi fészken, de nem sok időm volt nézelődni, mert a hölgy kigombolta a nadrágomat, ami azonnal lecsúszott a bokámig. A viking körbenézett két fős hallgatóságán, majd egy cinkos mosoly kíséretében meghúzta a vállait, és elégedetten nyugtázta, hogy Sepp és Roth minden szavát mély áhítattal lesi, hogy mi következik. „Figyelem gyerekek”- folytatta. „A kislány, aki kikezdett velem, nagyon csinos volt és értette a dolgát. „Shh, bííízzz beeenneeem”-suttogta a fülembe, majd megragadta az ágyékomat, és ritmikusan elkezdte simogatni két kézzel. Megborzongva a vágytól húztam magam felé az arcát, hogy megcsókoljam. Ő látva ifjú naivitásom, hagyta magát.

„Önző módon szívtam be a teste illatát, kezeim közé fogtam csillogó fekete haját, ami olyan lágyan esett le a vállára, mint a selyem. Kezeim félelemmel telítve követték teste vonalát. Az elmúlt hónapok feszültségben töltött napjai most erre az egyetlen pillanatra koncentráltak. Lélegzete szinte elviselhetetlenül csiklandozta a fülemet. Nyelvével játszott a fülcimpámmal, majd finoman suhant át vele a nyakamon. Reszketve a gyönyörtől rogytunk le a matracra, átadva magunkat a pillanatnyi önkívületnek. Mint egy bogár, úgy csiklandozta a nyelve körbe-körbe a köldökömet, végig a gyomrom felé. Megborzongtam az izgalomtól, és összekulcsoltam a kezeimet magamban imádkozva a Szentek Szentjéhez. A ház falain kívül rekedt egy pillanatra a kegyetlen háború és én szégyenkezni kezdtem e miatt. Keményen megragadtam a kezeit, puha ujjait átfogva öleltem át és szorítottam magamhoz néhány pillanatig. A gyengédség jeleit kerestem az arcán a beteljesülés pillanatában, de szemeiben inkább kifürkészhetetlen üres szomorúságot láttam, ami önvizsgálatra késztetett. Ez a sors vagy maga a végzet? A sors maga a boldogság és a fájdalom? A boldogság valóban egy röpke pillanat alatt felemésztődik és a fájdalom lép a helyébe, meghatározva az elkövetkezedő valóságot?”

Sepp és Roth tátott szájjal, szótlanul ültek a viking előtt. Mintha egy lírai közjátékba csöppentek volna bele. „Ember, te valami költő vagy, vagy mi a fene?” – morogta Roth. „Nem mondod el, hogy mi történt? Ó, te egy úriember vagy, de fogalmazhatsz kicsit egyszerűbben is, hogy mi, a prolik is megértsük”- mondta a vikingnek, megszakítva a költői szó áradatot. „Tehát, azt szeretnétek, hogy egyszerűbben fogalmazzak?”- kérdezte a viking. „Hát jó, legyen így!” Az a lány olyat adott nekem, hogy a golyóim szinte lángoltak! Így már értitek?”- mondta röhögve a viking. „Ó igen, öreg barátom”-nyugtatta meg Sepp. „Én élvezem a történetet. Roth fogd be a pofád”- mondta Sepp és könyökével oldalba vágta Roth-ot.

„Oké srácok, akkor folytatom”- mondta a viking. „Az üveges tekintetet látva, egy új önképet alakítottam ki magamról, és gyorsan kiléptem a függöny mögül. A hirtelen fény hunyorgásra késztette a szemeimet, majd egy pillanat alatt a szanitéc őrmester hangja visszarángatott a valóságba, ahogy haladtam a kijárat felé: „Ne olyan gyorsan fiacskám! Először is gyere ide elém, és told le a gatyádat!”

Először ismét nem értettem a szanitéc őrmester északi szlengjét ( mivel ő a vesztfáliai Münster-ből jött ). „Csak azért kell letolnod a gatyádat fiam, hogy megnézzem elég tiszta-e a farkad”- mondta még érthetőbben, azt gondolva, hogy nehéz a felfogásom, nem pedig azt, hogy nem értem a tájszólását. „Le kell ápolnunk a buzogányodat, tehát mutasd meg nekem a nudlidat!”  A mondat közben megragadta a karom, és már húzott is maga felé, mint egy hentes. Gatya le, gyors világítás és nagy rutinnal már tolta is fel a fecskendőt ( természetesen tű nélkül ) a hugycsövembe, belém pumpálva kb. 100 milliliternyi zöld folyadékot. Égő, forró tűzes érzés hasított egészen a hasamig, ahogy a fertőtlenítő oldat kitisztította az utat a hólyagomig. Csikorgattam a fogaimat és úgy összeszoratottam az ujjaimat, hogy bele fehéredtek. Képtelen voltam védekezni, mert az orvos vasmarokkal szorított, ellentmondást nem tűrve. „Fáj, mi?”- köpte ki a szavakat az az állat. Az előző fél óra érzéki gyönyörét ez a folyadék azonnal elsöpörte. „Tedd el a pöcsödet!”-üvöltötte a szanitéc. „Öt perc múlva mehetsz hugyozni, de ne korábban!” Az őrmesterem, az a vén gazember a teljes rutin mintapéldáját mutatta be. Őt nem érdekelte az egész procedúra. Még mindig látom magam előtt a zsíros fejét, kárörvedő vigyorral a képén, miközben nézte fájdalmaimat. Gyorsan megkerestem a régi iskola WC-jét, majd belépve  kolbászomat a hüvelyk-, és a mutató ujjam közé csippentve próbáltam meg hugyozni. Le-fel ugráltam a fájdalomtól, össze-vissza hugyoztam mindent magam körül. Gyanítom, hogy a szanitéc kiszúrt velem, és több folyadékot töltött belém  vagy mit tudom én, de kifelé jövet kaján mosollyal közölte vele: „Most már mehetsz!”- majd elengedett. Eközben az őrmesterem majd megszakadt a röhögéstől. Ekkor én megesküdtem, hogy soha többé nem fogok szexelni ilyen körülmények között.

A drámai végszót követően, a két szexuálisan motivált hallgató heves égető érzést érzett a nadrágjában. „Én általában a saját tapasztalataimból szeretek tanulni”-válaszolta Roth, „de ebben az esetben én hallgatok a vén rókára.” Sepp is úgy döntött, hogy a kurvázást egyenlőre elnapolják.

Sepp végül is nagyon boldog volt, hogy így alakultak a dolgok, mivel egyébként sem volt túl lelkes az ötletért, még azelőtt sem, amikor a viking elmesélte a történetét. Inkább ellenállt a kísértésnek addig, amíg remélhetőleg hazaér a szülőföldjére.

Közben, úgy tűnt, hogy csodák is történhetnek alkalmanként. A hadosztályt teljesen feltöltötték ember anyaggal és felszereléssel, így visszanyerték teljes harci értéküket. A tisztek tudták, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy megállítsák az ellenséget, különben a következő csata már a szülőföld területén folyik majd. Viszont azzal is tisztában voltak, hogy a háború elveszett. Az oroszok bosszút akartak állni, és csapat összevonásokat hajtottak végre előttük és a román egységek előtt. Amennyi katonának csak tudtak, szabadságot adtak. Sepp már egy éve nem volt otthon, és inkább átadta a helyét olyanoknak, akiknek gyerekeik voltak otthon és hosszabb ideje szolgáltak, mint ő maga. Ezen kívül, a tapasztalt mesterlövészekre is egyre nagyobb szükség volt. Így Sepp esélyei a kikapcsolódásra egyenlő volt a nullával. Viszont Kloss kapitány, aki kedvelte Sepp-et, előkészített egy kis trükköt, hogy hazajuttassa Sepp-et.

<<<Előző rész Következő rész>>>