Mesterlövész a keleti fronton - 11. fejezet

Hibázni csak egyszer lehet

1943 utolsó negyedévében a Wehrmacht elindította mesterlövész kiképzéseit az ország legnagyobb kiképzőtáboraiban. A tanfolyamok mindössze négy hetes időtartamúak voltak. Ez idő alatt igyekeztek kiválogatni a katonák közül azokat, akikre speciális feladatokat lehet rábízni. A felvételre sok újonc és sok „vén” profi katona ( akik széleskörű front tapasztalatokkal rendelkeztek ) is jelentkezett. A frontkatonák esetében, a feletteseik jelölték ki őket a kiképzésre, mint szóba jöhető, lehetséges mesterlövészeket. Így megkapta a kiképzéshez szükséges mesterlövész fegyvert és a speciális kiképzést. A hegyivadászok mesterlövész kiképzőtábora Ausztriában, az úgynevezett „Seetaleralpe” területén folyt, közel Judenburg városához, ami már nem volt messze Sepp szülőfalujától sem. Ezért, Kloss kapitány ravasz módon egyszerű lövésszé „fokozta le„ Sepp-et, csak azért, hogy részt tudjon venni a mesterlövész tanfolyamon. Mivel Seetaleralpe közel volt az otthonához, így a mesterlövész képzés után még egy 10 napos szabadságra is el tudta engedni. Indulás előtt orosz mesterlövész puskáját át kellett adnia az ezred fegyverkovácsának, aki Sepp jelenlétében rábízta az ezred másik újonc mesterlövészére. „Látod azokat a bevágásokat a fegyver tusán?”- szólt a tiszthelyettes a katonához. „Minden bemetszés egy kilőtt orosz katonát jelent. Úgy vigyázz erre a fegyverre, mint a szemed fényére. Vedd megtiszteltetésnek, hogy a kezedben foghatod és használhatod. Amikor Sepp visszatér, úgy add át Neki, hogy valóban olyan ember kezébe került, aki méltán hordhatta magával a fegyverét.” A fiatal katona csodálattal nézett a fegyverre és Sepp-re, zavarba esve ezektől a hősies szavaktól, de Sepp a fiú vállára tette a kezés és ezt mondta: „Ne hagyd, hogy az őrületbe kergessenek. Csak egyszerűen légy óvatos. Vigyázz a seggedre, nehogy bekapj egy golyót.” Ezzel benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy maroknyi orosz robbanó töltényt, melyeket a zsebkendőjébe csomagolva hordott és amiket speciális körülmények között szokott használni. Majd a töltényeket átadta társának. „Nekem most nem lesz rájuk szükségem. Ha időközben szorult helyzetbe kerülsz és biztosra akarsz menni, ezekkel a töltényekkel látványos robbanásokat fogsz elérni. Ezek valójában robbanó töltetek. Ettől függetlenül óvatosan bánj velük, mert nagyon nehéz ilyeneket találni. A másik része a dolognak! Maradj mindig biztonságban, hogy hat hét múlva el tudd mesélni nekem, hogy mi történt.”

A teherautó motorja felbőgött, Sepp felugrott a platóra és még egyszer megrázta bajtársa kezét.

1944. május 30-án gördült ki az Opel Blitz Sepp-el és tíz társával a hadosztály körzetéből. A halál meghatározhatatlan érzete megérintette, és hirtelen arra gondolt: „Szerencsétlen flótás, nagyon hamar el fogják kapni.” „Lányok, intsetek mindenkinek egy szívszorító búcsút! Én már mindjárt el is kezdek sírni”- kiáltotta kuncogva a sofőr, majd rátaposott a gázpedálra. A por és füstfelhő beborította bajtársait, akik szép lassan a távoli homályba vesztek. Vajon látja még őket valaha? A megkönnyebbülés, hogy egy időre elkerülheti a háború poklát és a bűntudat, hogy el kell hagynia pár hétre bajtársait, mindez együtt egy furcsa keverékként keringett benne. Útjuk az utánpótlási útvonalakat követte.

Az alig egy évvel ezelőtti életét már végképp kitörölte agyából. A napi túlélésért folytatott harc vált a valósággá. Úgy tűnt, hozzászokott a brutalitáshoz, az ölni vagy megölnek elv alapján. Gondolatait szép lassan elmosta a teherautó motorjának hangos zümmögése, és mély álomba merült.

Két napja hagyta el a háború poklát. A nyugodt, háborítatlan táj a vonat ablakán keresztül szinte szinte irreálisnak tűnt. A Judenburg-i állomásra megérkezve szerencséje volt, mert egy őrvezető, aki éppen csomagot vitt az állomásra a századparancsnokának, vissza tudta őt vinni dzsippel a kiképzőbázisra. Sepp vegyes érzelmekkel és várakozással tekintett a kiképzésre, mivel élénken az emlékezetében volt a saját alapkiképzése, ahol az oktatók állandóan kiabáltak és hüyébbnél hülyébb gyakorlatokkal fárasztották őket. Ő, csak azért egyezett bele a tanfolyamon való részvételbe, mivel nem akarta elszalasztani a lehetőségét a rendszeres alvásnak, a jó ételeknek és arra, hogy néhány nyugodt napot tölthessen el otthon.

Csodálkozott, a szinte már barátságos fogadtatáson, amikor jelentést tett a kiképzőbázis őrmesterének irodájában. Nem állt a figyelem központjában, csak egy barátságos és kellemes beszélgetésre került sor a körletében, a közeledő tanfolyamról. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy itt gyűltek össze az ország mesterlövész specialistái.

A kiterjedt kiképzési területen, a mesterlövész iskola egy külön barakkban kapott helyet. Sepp, másik négy 18 év körüli társával osztotta meg a szobát, akik Mittenwalderland-ból, egyenesen a három hónapos alapkiképzésről érkeztek. Rendkívül jónak bizonyultak a felvétel során. Sztoikus hozzáállással és nagyon jó megfigyelőképességgel büszkélkedhettek. Amint belépett a szobába, megakadt a szeme egy bekeretezett, gót betűs szövegen: „A katonák között a mesterlövész a vadász. A feledata nehéz, és egész embert követel mind fizikailag, mind pedig mentálisan. Csak a teljesen megyőződéses és következetes katona válhat jó mesterlövésszé. Csak akkor tudja legyőzni a ellenséget, ha megtanulta egész erejéből és lelkéből gyűlölni őket. A mesterlövész a katonák mintapéldája. Láthatatlanul harcol, indián módjára kihasználja a terepet, a tökéletes álcázás mestere, macskaszerű a mozgása és mesterien tud bánni fegyverével. A tudatosság biztosítja számára a biztonságos fölényt, és garantálja a győzelmet.” Ezek a hősies szavak mozdulatlanná dermesztették, és egyfajta büszkeséggel töltötték el. De ugyanakkor eszébe jutott a valóságos háború minden kegyetlenségével együtt. A gondolatok villámgyorsan cikáztak agyában: „Ha tudnátok, hogy mi is az a háború. Ha látnátok a haldoklókat, akkor nem használnátok ezeket a mesterkélt szavakat.”

A tanfolyam még aznap elkezdődött. Az első témát egyből a teleszkópos puskáknak szentelték. Az oktató őrmester műlábú volt. Kiderült, hogy szinte az összes oktató tapasztalt frontkatona volt, akik közül szinte mindegyik valamilyen módon megsebesült a fronton. Kemény frontkatonák voltak, de sebesülésük miatt alkalmatlanná váltak a frontszolgálatra. A tanfolyamot körülbelül hatvan katonának szervezték, akiket ötös csoportokba osztottak be. Mindegyik csoportnak külön tanára volt minden egyes témakörben. Az egyik asztalon négy teleszkópos puska volt letéve. Ebből három K98-as, amíg a negyedik fajtával eddig még egyikük sem találkozott. Sepp hallott már pletykákat az új öntöltős puskáról, de az egysége eddig még nem kapott belőle egyet sem. Ez egy Walther M43-as volt Voightländer M4-es, körülbelül 15 cm hosszú távcsővel, melyet M41-es modellként nevesítettek. Egy másik K98-as puskának, ami előttük hevert az asztalon, egy 6x-os nagyítású Dialytan távcsőve volt, melyet a Hensoldt gyár készített. Hatalmas forgatható rögzítéssel látták el, az úgynevezett „Mauser szerelvénnyel”, ahogy a kiképző hívta, de a modern terminológia a forgatható toronyrögzítő nevet adta neki. Ezt tartják a legjobb és legszilárdabb távcső szerelvénynek az összes K98-on. Néhány megjegyzést mondott az oktató a távcsövek forgatható szerelvényezésének hatékonyságát illetően, mivel ezt kellett használniuk később a résztvevőknek. Délután mentek ki a lőtérre, hogy kipróbálják mind a négy fegyvert. Sepp-et nagyon érdekelte a Zeiss és a Hensoldt távcsövek fényereje és látványa, ami egyértelműen jobbnak tűnt, mint az Ő korábbi orosz fegyverén lévő távcső. Viszont, nem nagyon volt megelégedve az öntöltős puska távcsövével. A Walther-ral nagyon könnyű volt lőnie, mert a visszarúgás erejét szinte teljesen elnyelte az automatikus újratöltés, de a pontossága elmaradt a K98-as karabélyoktól. A kis ZF41-es távcső mindenkit nagyon szórakoztatott. A fegyverrel elég jó lövést lehetett leadni, de a távcsövön keresztül alig lehetett utána bármit is látni. Az oktatók válasza ez volt: „Ekkora szart, csak a puha bőrfotelekben üldögélő hivatalnokok tudnak megtervezni. Ezek annyit tudnak a mesterlövészetről, mint amennyit a tehenek tudnak az éneklésről.”

Ezt követően különféle lövés gyakorlatokat kellett elvégezni a normál K98-as távcsöves puskával, álló, térdelő, fekvő pozíciókból 50 és 300 méter közötti távolságból. Lőszerből nem volt hiány, így a gyakorlatokat megállás nélkül végig tudták vinni anélkül, hogy lőszer hiány miatt meg kellett volna szakítaniuk a gyakorlást, ami pedig jellemző volt más lőterekre. Szemmel látható volt, hogy a képzés és a tanulás prioritást élvezett mindennel szemben. Másnap délelőtt ismét kimentek a kiképzési területre. A feladat az volt, hogy becsüljék meg a lőtávolságokat és értékeljék ki a különböző búvóhelyek taktikai és megfigyelési előnyeit. A délutánt szintén a kiképzési zónában töltötték, és úgy tűnt, hogy napról napra így fog tovább folytatódni. A hét további részében az álcázással és a speciális pozíciókkal bővült a tananyag. Sepp nem tanult túl sokat ezekből. Néhány álcázási technika és pozíció kialakítása túlzottan időigényesnek tűnt, és szinte irreálisnak bizonyult a háborús övezetben, mivel a frontszolgálati napi, bevált rutin során nem volt elég idő ezek előkészítéséhez. Például a gyakorlópályán elkészítettek egy félig kivájt fát, ami körül fakérget és földet szórtak szét a könnyebb álcázáshoz. Ezen kívül, rétegelt lemezből széket készítettek, melyet földdel és kövekkel borítottak be, mintha egy, a talajon lévő sziklára hasonlító, ülésre alkalmas hely lenne. Sepp-nek saját, kifinomult álcázási technikái voltak, melyek hatékonynak és könnyen kivitelezhetőnek tűntek még a legegyszerűbb, de azonnal rendelkezésreálló alapanyagokból is, melyek a legkisebb mértékben sem korlátozták a mesterlövész mobilitását. A tanfolyam vezetője tudta, hogy Sepp egy mesterlövész, de nem volt tisztában azzal, hogy Sepp milyen szakértelem és tudás birtokában van. Ahogy a tanfolyam szép lassan előre haladt, a tanfolyamvezető kezdte felismerni Sepp mesterlövészi tapasztaltságát. A hét utolsó napjának menetrendjeként megmutatták nekik az úgynevezett „lövészkertet”. Sepp-nek és társainak fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent, de ettől függetlenül nagyon kíváncsiak voltak rá. Nagy volt a csodálkozás, amikor meglátták a miniatűr tájat. 50 méterre előttük tüzelésre alkalmas céltáblák voltak telepítve egy idilli völgyben, amely tartalmazott egy falut és a hozzátartozó utak kicsinyített másával együtt. Ettől úgy érezték magukat, mint Gulliver Lilliputban. Speciális fegyvereket kaptak, mivel kis kaliberű sport fegyverekkel kellett lőniük. Az egyik egy Gustloff puska volt, a másik egy Walther pisztoly, mindkettő távcsővel felszerelve. A Gustloff egy M41-es bal oldalra felszerelt távcsövet, amíg a Walther egy 4x-es nagyítású Oigge, Berlin típusú távcsövet kapott. A feladatuk az volt, hogy figyeljék meg a modellezett terepet, és lőjék le a kis ellenséges figurákat, akik hirtelen megjelennek valahol az ablakokban, házak mögött vagy a fák között. Látni lehetett még járműveket és lovaskocsikat, melyek mozogtak az utakon. Akár ezeken is felbukkanhattak ellenséges katonák. Sepp taktikai tapasztalatai igen jól kibontakoztak ebben a feladatban. Tapasztalt szemeivel érzékelte a legkisebb mozgást is, ami ritkán tartott tovább 30 másodpercig, mielőtt a 4x-es nagyítású Walther lövedéke eltalálta a célpontot. A legtöbben eddig az időpontig az M41-es távcsövet alkalmatlannak tartották az ilyen lövések leadásához, a korlátozott látótávolsága miatt. A megszokott résztvevőkkel ellentétben, az olyan tehetséges maximalista, mint Sepp, sziporkázott ezen a gyakorlati teszten. Az oktatók egyből észrevették, hogy Sepp képességein már nincs mit javítani.  A kiképzési program részét képezte az is, hogy a redszeres gyakorlás után újra kellett építeni a modellezett falut, ahol újabb ismeretlen célpontokat rejtettek el, melyeket később meg kellett találni. Másnap egy verseny kezdődött a jelöltek között a lövészkertben, melynek eredményét külön vezették be a tanfolyamnaplóba. A legsikeresebb tanuló a verseny végén egy nagy csomagot kapott, amiben cigarettákkal, csokoládékkal és húskonzervekkel tettek tele. Minden résztvevőnek kiosztottak egy kis jegyzetfüzetet. Ebbe tudták beleírni a tereppel kapcsolatos észrevételeiket és a kilövések pontos számait. Azt a célt szolgálta, hogy a jövőben hozzászoktassa a mesterlövészeket egy hasonló jegyzetfüzet használatához a fronton, ahol ugynacsak be tudják jelölni a terep részleteit, tüzelési pozíciókat, és a kilövések számát. Sepp adott egy ötletet társainak, miszerint ő maga mindig kódolja a bejegyzéseit, ezzel nem fedi fel magát, és abban az esetben, ha rossz kezekbe kerülne a kilövési napló, nem tudják beazonosítani az oroszok, hogy melyik mesterlövésznek vannak feltüntetve a taktikai lépései a füzetben. Javasolta továbbá azt is, hogy a kilövések számát egyáltalán ne írják bele a füzetbe. Ezt inkább egy külön füzetbe írják bele, ami mindig a közvetlen felettesük birtokában lesz. Ez a lépés nagy valószínűséggel megmentheti majd az életüket abban az esetben, ha fogságba esnének. Kilétük így továbbra is inkognítóban maradna. A keleti fronton elfogott és beazonosított mesterlövészeket minden esetben kegyetlenül megkínozták, majd kivégezték. Az ifjonti mesterlövészek elsápadtak Sepp mondatait hallva. A második hét hétfőjén egy teherautó érkezett a kiképző központba. Nagy dobozokat szállított, melyekre papírdarab volt ráragasztva a Mauser cég kódjával: ’byf’. Mindenki segített leemelni a rakományt, és kíváncsian nyitották fel az első dobozt. Teljesen új K98-as karabélyok voltak a dobozban, mindegyiken egy nagy 4x-es nagyítású forgatható toronyrögzítésű távcsővel. A következő órákban mindenkinek kiosztottak egyet-egyet. A fegyverszámot beírták a résztvevők naplójába, azzal a megjegyzéssel, hogy ’távcsöves puska’. Ez azt jelentette, hogy minden egyes fegyvert kizárólag az a katona használhatta, akinek kiosztásra került. Ezen kívül megjegyzeték, hogy a sikeres vizsgát követően megtarthatják új puskáikat. A harci tapasztalat nélküli újoncokra ez nagy hatást gyakorolt. Sepp egy Hensoldt cég által gyártott karabélyt kapott, melynek kódneve ’bmj’ volt. Sokkal rövidebb volt, mint az orosz puskája, amit hátrahagyott az orosz fronton. A távcsőve például sokkal jobbnak bizonyult, mint amiket eddig kipróbált az előző hét folyamán. Büszke volt új fegyverére és alig várta, hogy kipróbálhassa. Miután leadta az első lövést vele, már tudta, hogy egy szuper fegyvert tarthat a kezei között. Ez volt az az alkalom, amikor a mesterlövészek speciális lőszereket kaptak. Az oktató kifejtette, hogy ezeket a lövedékeket többnyire a legpontosabb puskákban használják, mivel ezekkel a lőszerekkel még pontosabb találat érhető el úgy, hogy közben a célponton a romboló erő növelhető. Javasolta, hogy a frontvonalban majd kérvényezzék a fegyvermestertől az ilyen lövedékek kiadását. Lelkesen nekilátott a fegyverek bekalibrálásához. Az egyik alkatrészen egy speciális szerszámmal lazított valamit, majd a másik alkatrészen meghúzott valamit. Az alapvető beállítások után a próbalövések leadását követően elkezdte a finomhangolását a fegyvereknek. A nap végéig egyikük sem tette le fegyverét. Minden körletben volt egy fegyvertároló, melybe kötelező volt betenni éjszakára a fegyvereket. Ily módon megtanulták, hogyan kell vigyázni fegyvereikre, hogyan óvják őket a sérülésektől, különösen vonatkozott ez az optikákra. Minden egyes alkalommal, amikor elejtette valaki a puskáját, magában hordozta annak az esélyét, hogy a puska használhatatlanná vagy pontatlanná váljon. Sepp természetesen keserű tapasztalatai által lényegesen bölcsebb volt már kezdő társainál. Mostanra, tanulva kezdeti hibáiból az orosz puskája tárolásával és kezelésével kapcsolatolatban, sokkal jobban vigyázott új fegyverére. A tanfolyamon résztvevők viszont rengeteg hibát követtek el az első napokban. Megtanulták, hogy minden egyes elejtés, oda koppanás azt eredményezte, hogy a távcsövet újra be kellett állítani, amit az oktatók további 20 fekvőtámasszal és 30 térdhajlítással „jutalmaztak”. A térdhajlítást úgy kellett végrehajtani, hogy a puskát közben két kézzel, vízszintesen maguk előtt kellett tartaniuk. A következő napokban visszatértek a lövészkertbe, ahol a következő előadás címe ’A megfelelő pozíciók kiválszatása és módosítása’ volt. De mielőtt elmentek gyakorolni, az osztályteremben bemutattak nekik egy mesterlövész kiképzési filmet. Csodálkozva nézték, hogy a film oroszul beszél, és német feliratos. Maga a film 1935-ben készült, és részletes betekintést nyújtott a magas színvonalú orosz mesterlövész képzésről. Mielőtt a film elkezdődött, az oktató rövid bevezetést tartott: „Csak, hogy jobban megértsétek! Miután megnéztétek a filmet, gondolkozzatok el a látottakon, mert Iván nem csinálja rosszul a dolgát! Az orosz mesterlövészek már 1941/42 óta súlyos gondokat okoznak nekünk, miközben mi térdig érő rövid nadrágban, kisiskolás módjára állunk előttük. Valójában, amíg ők a profik, mi csak lelkes amarőrként kullogunk mögöttük. Csak ők tudják azt pontosan, hogy mit jelent az a szó: mesterlövész. Az orosz mesterlövészek által kilőtt tisztjeink veszteségeinek aránya katasztrofálisnak mondható. Ha nem lennének nehézfegyvereink, az orosz mesterlövészek napokig feltartóztattak volna minket. A megszerzett távcsöves puskáikon keresztül próbálunk tanulni tőlük. Én megvívtam a csatámat egy orosz mesterlövésszel. Láthatjátok, hol talált el. Rohadt szerencsésnek mondhatom magam, hogy még életben vagyok.” Lehajtotta a fejét, hogy mindenki láthassa a hosszan húzódó heget a fején, amely a bal szemüregénél ért véget, ahonnan mereven kandikált ki az üvegszeme. „A sors így akarta, és ez az eset hozott nagy nyilvánosságot a Zeiss vállalatnak, mivel Iván lövedéke lepattant a távcsövemről, így nem az életemet, hanem csak egy szememet vesztettem el.” Sepp is észrevette már, hogy az oktatók mindegyike korábban mesterlövész volt, akik súlyos sérüléseik miatt már nem voltak alkalmasak harci feladatok ellátására, de tudásuk és tapasztalatuk alkalmassá tette őket arra, hogy tanítsák az újoncokat. „Szóval, vegyétek figyelembe azt, hogy az ellenség között több specialista van, mint közöttünk. Mondok egy jótanácsot – ha feldühítettél egy ellenséges mesterlövészt, akkor az utánad fog menni. Ebben az esetben egy dolgot tehetsz, mégpedig azt, hogy minden egyes leadott lövés után pozíciót váltasz.”

A film monoton zörgéssel haladt át a kivetítőn. Társai kötelességtudóan nézték a filmet, de Sepp számára ez a film nem mutatott semmi újdonságot. Küzdött az elalvás ellen, de néhány perc múlva elaludt az elsötétített szobában. Mint egy nyúl szunyókált nyitott szemekkel, félig kómás állapotban, ahogy csak a tapasztalt frontkatonák tudnak aludni. Ekkor egy jelenet megragadta a figyelmét, ami pont azt mutatta, hogy egy orosz mesterlövész század pozíciókat kezd kiépíteni a fák tetején, az erdő szélén. Ez a felirat volt olvasható a filmben: „A fák lombjai között tökéletes lőállást tudsz felvenni.” A mesterlövész nem volt látható, de neki jó kilátása nyílt az egész terepre. A francba, gondolta Sepp, és azonnal felemelte a kezét. Az órák nagyon interaktívak voltak. A film vetítését kérdésekre, javaslatokra és válaszok adására azonnal meg lehetett szakítani. Jelentkezését egyből észrevették, és megállították a filmet. Sepp elmesélte saját tapasztalatát ezzel kapcsolatban, amikor a női mesterlövészek ellen harcolt, akik a fák lombjai között bújtak el. Kínos csend telepedett a szobára, amit a kiképző tört meg, ezzel a megjegyzéssel: „Figyeljetek, fiúk! Sepp tudja, hogy mit beszél, mivel már túlélt egy évet, mint mesterlövész. Véssétek az agyatokban minden egyes szavát, mert ha csak egyetlen hibát is elkövettek a fronton, az az életetekbe is kerülhet. Nem fogok hazudni Neketek! 90% esélyetek lesz arra a fronton, hogy kilőjenek vagy elfogjanak és kivégezzenek benneteket. Tehát, az összes hasznos tippet és tanácsot véssétek mélyen az agyatokba, mert egy napon ezek megmenthetik a seggeteket.”

Teltek a napok, és Sepp élvezte minden percét. Rendszeresen tudott enni, és aludni. Egyrészt boldog volt, hogy elkerülhette egy időre a háború poklát és nem kellett szembenéznie nap mint nap a halállal, másrészt viszont gyakran gondolt a bajtársaira, hogy mi lehet velük. Megpróbálta kideríteni, hogy a 3. Hegyivadász hadosztály mit csinál, merre jár, de az erősen cenzúrázott újságokból semmi érdemes következtetést nem tudott levonni. Néha az oktatók hallottak ezt meg azt a szabadságolásra küldött katonáktól, ennek megfelelően állítólag viszonylagos nyugalom volt a 3. Hegyivadászok szektorában.

Az elméleti és a gyakorlati oktatás kiegészítette egymást. Az elkövetkező napokban feltételezett harci helyzetekbe helyezték őket, ahol függetlenül kellett gondolkodniuk, és ahol a követelményszintet folyamatosan emelték. Egy nappal korábban elkészítették mesterlövész pozíciójukat, és másnap reggel beköltöztek oda. Röviddel azelőtt, mielőtt elfoglalták pozíciójukat, kaptak egy leírást arról, hogy hol helyezkedik el a két ellenséges mesterlövész. A két oktató feljegyezte és rögzítette az ellenséges mesterlövészek minden mozdulatát, érzékeltetésül a hallgatóknak. Majd közölték velük, hogy nem hagyhatják el pozíciójukat másnap hajnalig. Egy pillanat alatt maga a borzalom vált láthatóvá a hallgatók arcán. Sepp tudta, hogy miért. Egy helyhez voltak kötve, rengeteg logisztikai problémával: evés, ivás, pisilés és kakálás. Hová tehetik majd az ürüléküket és mi lesz a következő teendő? Ezek után sisakjaikra fűvet és frissen vágott galyakat helyeztek, majd elfoglalták pozícióikat.

Egy nyomasztóan forró nap elé néztek. Felhő nélküli, csillogó napfény árasztotta el a kiképzési területet. Dél körül a verejték már patakokban folyt róluk, végtagjaik pedig elkezdtek fájni, fizikai szükségleteik pedig teljesen lekötötte figyelmüket. Sepp az első órában a pozícióik megközelíthetőségére koncentrált, és a főbb tereptárgyak helyeit rögzítette. Ez idő alatt sikerült felfednie az oktatók pozícióit. Ezzel a nap fontos feladatai számára véget is értek, ezért szokásához híven szinte láthatatlanul elhagyta búvóhelyét. Új búvóhelyet keresett, ami nagyobb biztonságot nyújtott az esetleges gránát becsapódások ellen, és a hosszú várakozás ideje alatt viszonylagos kényelmet biztosított a számára. Lyukat ásott, amelybe belevizelt, majd ráforgatott egy kis földet, hogy a „nagy dolgát” is el tudja végezni ugyanúgy, mint a frontvonalban. Végezetül, mint mindegyik tapasztalt mesterlövész gondoskodott arról, hogy megfelelő mennyiségű ivóvíz és étel legyen nála akkor is, ha csak kekszet vagy kenyérhéjat talált magának. Visszakúszott az oduba, és a napot szunyókálással töltötte, amit felváltott a mély álom. Miután másnap megérkezett a parancs, hogy vonuljanak vissza, összegyűltek és bevonultak a táborba. Sok tapasztalatlan társa teljesen kimerült. Gatyájukon egy-egy nagy húgyfolt éktelenkedett, néhányan pedig szétterpesztett lábbal sétáltak, arcukon pedig undor, mivel teleszarták a gatyáikat. Az egyik oktató nem tudta leplezni önelégült vigyorát, amikor meglátta őket: „Fiúk, milyen kibaszott szar ez a reggel!” A Sepp melletti tanuló, a fogai között sziszegte: „A mocsok, ezt mind szándékosan csinálta velünk.”

A következő napon a tanoncokat alkalmassági besorolásuk szerint elvitték egy-egy pozícióhoz. Sepp-et felkérték, hogy ismertesse társaival saját előnyeit és hátrányait azok alapján, amit a fronton tapasztalt. Majd el kellett mesélnie a négy nagy „hogyant”: tehát hogyan válassza ki a megfelelő pozícióját: hogyan lehet a pozíciód láthatatlan; hogyan lehet kijutni a pozíciódból láthatatlanul; és hogyan tudod elérni a következő pozíciódat gyorsan és láthatatlanul.

Úgy tűnt, hogy szinte repül az idő. A nap elején ízelítőt kaptak a lőszerek változataiból, viszont a résztvevők kezdték kissé kényelmetlenül érezni magukat a bevetés előtt. A mesterlövészek gyakran mozogtak a saját vonalaik előtt. Amennyiben az ellenség észrevette őket, akkor azonnal bevetették ellenük a nehéztüzérséget. Meg kellett ismerniük a hangokat és be kellett tudniuk azonosítani azokat annak érdekében, hogy az adott pillanatban a megfelelő védelmi intézkedéseket meg tudják tenni. Ha csak egy ellenséges katona is lőtt rájuk, nem volt kétség afelől, hogy rövid időn belül egy fél hadsereg fog a nyakukban lihegni. Ilyen helyzetben nem volt kétség, hogy azonnal, amilyen gyorsan csak lehet el kell hagyni a rejtekhelyet. A visszavonulásnak gyorsnak és fedezetnek kellett lennie. Bátran kellett ugrani, cikk-cakkban futni. Ezt hívták „nyúlcipőnek”. Nagyfokú akaraterőre volt szükség ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet túléljen a katona. A nyulakra jellemző futást és ugrálást hosszú időn keresztül gyakoroltatták velük, mivel a mesterlövészek nagy százaléka azért halt meg, mert a rókalyukakban megbénította őket a pánik és a félelem.

A legfélelmetesebb orosz fegyver hangját egy lemzeről játszották le nekik. A frontkatonák számára ismert volt az úgynevezett „Sztálin orgona” hangja, ami egy teherautón elhelyezett sorozatvető, melynek felrobbanó lövedékei egy futballpálya méretű területet tele tudtak szórni repesz szilánkokkal. A felvételről ritmikusan a fülükbe üvöltő Sztálin orgona jellegzetes sivító hangja megborzongatta a katonákat. Sepp emlékei visszatértek gondolataiban, szinte érezte a nyelvén a kén, a füstöt és a vér ízét. Megkérdezte társait, hogy mi a véleményük arról, hogyan tudnák megvédeni magukat egy ilyen helyzetben. Rövid válaszokat kapott, melytől sötét árnyékok jelentek meg az arcán. Sepp ekkor már 10-15 évvel idősebbnek nézett ki valós koránál. Ő is rövid választ adott a többieknek: „Csak egy módon menekülhettek meg ilyen esetben. Ássatok minél mélyebb lyukat a seggeteknek és imádkozzatok!”

A fronton harcoló gyalogos katonáknak egy új fajta lőszert szállítottak ki, melynek a neve „B-töltény” volt. Eredetileg a vadászgépek géppuskáinak nyomjelző lövedékeként fejlesztették ki, innen ered a „B” betű, a Beobachtung – Megfigyelés szóból. Ez a fajta lőszer nagyon drága volt, ezért nem lehetett folyamatosan használni.

Az oroszok pedig már a hadjárat kezdete óta használták a robbanó töltetes lőszereket a németek ellen. A brutális hatása miatt a németeket joggal töltötte el félelem ezzel a lövedékkel szemben. Sepp észrevette, hogy többnyire az orosz mesterlövészek részesítették előnyben ezt a típusú lőszert, melyet az elfogott orosz mesterlövészektől mindig elkobzott. Sepp már korábban is jelezte feletteseinek, hogy a német katonák számára is hozzáférhetővé kellene tenni a Mauser puskákba való robbanó tölteteket. A genfi egyezmény értelmében, a robbanó lőszer alkalmazása kézifegyverekben illegális, de a keleti fronton kialakult helyzet már addig fajult, hogy a szembenálló felek, a cél szentesíti az eszközt elv alapján minden rendelkezésre álló eszközzel irtották egymást. Egy rövid fimbemutató során láthatták a mesterlövészek, miszerint a robbanó lövedék egy facsemetében körülbelül 5 centiméteres lyukat ütött. A negyedik hét elejére a kiképzés egyre realisztikusabbá vált. A napi alapvető lőgyakorlatok mellett, a jövőbeli mesterlövészeknek mutattak be tanulságos gyakorlatokat. A harci helyzeteket annyira valóságosan utánozták, amennyire csak lehetséges volt. Ezek a leckék elősegítették, hogy a mesterlövészek a mozgó frontvonal között észrevétlenül vadásszanak az ellenséges mesterlövészekre és kiemelt fontosságú ellenséges célszemélyekre. Végezetül a „kertben” levonták a megfelelő tanulságokat , és a következő gyakorlatokban már nem volt elég megtalálni a célpontokat, hanem lőni is kellett rájuk. Ez magában foglalta azt is, hogy a bábukat egy meghatározott időn belül kellett megtalálni és likvidálni. Amennyiben ez nem sikerült, akkor a naplóba negatív jegyet kapott a tanuló, és ez szörnyű figyelmeztetést jelentett a tanonc számára, miszerint a frontvonalban már halott lenne. A gyakorlat kezdetét követően Sepp észrevette, hogy társai „hullanak”, mint a legyek. Még Sepp is követett el hibákat, de ez azért történt, mert a kiképzésbe becsatlakozott a Wehrmacht is, aki azt a hivatalos álláspontot képviselte, hogy a mesterlövészek szerepe a csatatéren kifejezetten sértő, amíg Sepp álláspontja szerint sok esetben nagyobb körültekintést igényelt volna ez a szerepkör és sok helyzet megoldható lett volna a mesterlövészek által. Egy jó mesterlövész mindig meg tudta hozni azt a döntést, hogy mi az a határ, amikor el kell tűnni a területről, de a tanfolyam erre nem tudta megtanítani a résztvevőket.

A tanfolyam ideje lassan lejárt és ennek végeztével mivel a nyári időjárás is lehetővé tette, egy kisebb ünnepség keretén belül megittak néhány üveg sört és szeszesitalt, felvágtak pár szelet sertéshúst. Asztalokat és székeket hoztak a laktanyából, majd összeállítottak egy kisebb sütőgető helyet. Az izzó tűz pattogása és a fűszerek illata belengte a környéket. De mielőtt leültek élvezni az este hangulatát, az őrmester összehívta kis csapatát. Előtte az asztalon szép sorba rakva 56 mesterlövészpuska hevert egy halom könyv mellett. A végzősöket egyenként hívta ki az őrmester. Először azt a négy katonát, akik nem feleltek meg az elvárásoknak. Őket visszaküldték egységeikhez, mint gyalogos katonákat. Majd a legalacsonyabb pontszámot teljesítők következtek. Kezet fogtak az őrmesterrel és átvehettek egy-egy mesterlövészpuskát. Beírták a katonakönyvükbe a puska gyáriszámát és kaptak egy impozáns okiratot, amely a mesterlövész tízparancsolatát tartalmazta. Ahogy mindenki várta, Sepp egyike volt annak a három legjobb mesterlövésznek, akik részt vettek a kiképzésen, és akiket utoljára szólítottak. Az őrmester Sepp-nek is gratulált, majd egy lőszeres ládát adott át Neki tele élelmiszerrel, aminek Sepp nagyon örült, mert így nem kellett üres kézzel mennie meglátogatni a családját.

Sepp a puska átadás-átvételét követően már hivatalosan is mesterlövésszé vált. De amíg több tapasztalatlan mesterlövész örült az új besorolásának, hogy elit harcosokká váltak, a frontvonalbeli veteránok, mint Sepp maga is szorongással tekintett a jövőbe. A pillanat viszont gyorsan tova suhant és Sepp társaival együtt tovább élvezte az ételek és italok ízét. Úgy élt, hogy mindegyik pillanat az utolsó is lehet, ezért minden pillanatát ki akarta élvezni.

Amíg a tanfolyam többi résztvevője vonatokon ült és útban volt a keleti front felé, addig Sepp egy teherautón ülve haladt szülőfaluja, Mittenwald felé. A látogatás előtt, még a kiképzőbázisról írt egy levelet családjának az érkezéséről, így szülei és testvérei már vártak rá. Bekopogott az ajtón majd benyitott. Nem volt szükség szavakra. Szülei megölelték, míg hugai bizonytalanul álldogáltak a háttérben. Sepp feléjük fordult és csöndben azt mondta: „Nézzétek, mit hoztam Nektek lányok.” Puskáját leállította a sarokba, levetette hátizsákját és előhúzott egy tábla csokoládét, amit a tanfolyamon nyert meg, és lefejtette róla a piros csomagolást.

<<<Előző rész Következő rész>>>