Mesterlövész a keleti fronton - 15. fejezet

A hősök napja

A háború elején a kitüntetéseket méltóságteljes környezetben, adományozási ceremóniákon adták át a hátországban és a frontvonalakon. De most, a végtelen harc mezején a landserek kitüntetéseinek átadását a hadvezetés egyszerű módon oldotta meg, hogy erősítse a harci morált. Az újabb kitüntetések adományozásai a mindennapi élet részét képezték.

Néhány nappal később, amikor a harcok szüneteltek, az ezred személyi állományából ismét egy hadnagy érkezett és Sepp-ért küldetett. „Unteroffizier Herr Lance, úgy látom megérkezett a barátunk”- mondta, amint Sepp belépett az épületbe. „Büszke vagyok, hogy a Vaskereszt 1.osztályával tüntethetem ki Önt bátorságáért és taktikai érzékéért, az elsősegély állomás kiürítése és egységeink átcsoportosítása közben véghezvitt hőstettével. Bizalmasan el kell mondanom, hogy magára vonta a legmagasabb hadosztályszintű vezetőink figyelmét. Ezért készítettünk Önnek egy kis meglepetést.” Sepp kapott egy reprezentatív adományozási dokumentumot és egy adományozási dobozt a Vaskereszt 1.osztály mellé. Sepp azonnal feltűzte Vaskeresztjét a bal zubbonyának zsebére, az adományozási dobozt eldobta és az igazoló dokumentumot feladta a tábori postán szüleinek.

Az elmúlt napok harcai nemcsak rendkívüli személyes bátorságát bizonyították, hanem ideiglenes stratégiai előnyt is szerzett az ellenség felett. Ezért a tettéért valójában a Német Kereszt Arany fokozata járt volna Neki, de a Hadsereg Csoport Központjában General Schörner (1945. március 1-től marshall) megpróbálta növelni a csapatai közhangulatát és jelvények adományozásába kezdett. Így gyorsan kitüntették Sepp-et a Vaskereszt 1.osztályával. Időközben Schörner felterjesztette Sepp-et a Lovagkeresztre is, amit többnyire tábornokok, tisztek és vezető tiszthelyettesek kaptak meg rendkívüli személyes bátorságért és stratégiai fontosságú vezetésért a csatatéren. A Lovagkeresztet általában különleges adományozási ceremóniákon adták át, és az adományozott az ünnepség után rendkívüli szabadságot is kapott.

Németország katonai infrastruktúrájának összeomlásával, a nagyra értékelt kitüntetések adományozásának jelentősége is csökkent a haldokló birodalommal együtt, különösen azért, mert az adományozandók közhangulata már teljesen alá volt ásva. Tréfásan így jellemezték a landserek: „húzd fel a farkadra a kitüntetéseidet, de a csajkád mindig legyen veled”. A Lovagkereszt adományozása, amit Sepp végül egyszerre kapott meg Josep Roth-al együtt, teljesen egyszerű körülmények között, mindenfajta ceremónia nélkül történt meg.

Április 20-án Sepp és Roth parancsot kapott, hogy menjenek el a főhadiszállásra. Egy kétéltű VW vette fel őket, és hajtott el Mönnighofen-be, a Mährish-Ostrau közelében lévő kisvárosba. A főhadiszállás egy farmon kapott helyet, ami úgy nézett ki, mint egy méhkas. Katonák szaladtak, járművek jöttek-mentek, parancsok harsantak, kiabálás hangzott minden irányból és vezérkari tiszteket lehetett látni mindenhol. Úgy tűnt, nagy a készülődés az indulásra. Sepp és Josef fáradt arccal, koszos és szakadt egyenruhájukban úgy érezték magukat, mint a disznók a kanapén, a sok díszes és tiszta egyenruhában parádézó személyzeti állomány között. „Jót fog tenni nekik, ha a seggük egy kicsit szaros lesz”- morgott Roth. „Meg tudom mutatni nekik, hol van erre a legmegfelelőbb hely a fronton.” – folytatta. Csak álltak ott továbbra is, mint az elveszett lelkek, amíg végül egy katona hozott nekik egy-egy konzerv heringet paradicsom mártásban. Kaptak hozzá még egy-egy darab kenyeret is pótkávéval. A hosszú várakozást így már kellemesebben töltötték el, ami ezekben a napokban ritka alkalom volt a katonáknak.

Teltek az órák, és ők még mindig ott ücsörögtek az udvaron, a farm falkerítése mellett, amikor hirtelen az épületből hangokat hallottak: „Hol vannak azok a fickók, akik a Lovagkeresztekre várnak?” Egy őrmester kilépett az ajtón, majd leplezetlen gúnnyal odaszólt nekik:”Ti vagytok azok, akiket lovaggá kell ma ütni? Az ezredes és a kardja készen áll az ünnepélyes szertartásra.” Sepp és Josef lassan felállt. „Egy kicsit gyorsabban uraim, hiszen nagy esemény fog történni!” Néhány perccel később már az előszobában álltak, és egy ezredes jött feléjük, mappával a kezében. Őt magát egy katona követte filmfelvevő kamerával. Sepp és Josef önkéntelenül is vigyázzba állt. „Pihenj, uraim!”-szólt az ezredes hozzájuk vidáman. „Elnézést kell kérnem Önöktől az ünnepélyes alkalom hevenyészett jellege miatt, de remélem megbocsátanak emiatt, szem előtt tartva a jelenlegi helyzetet. Valójában a marshall szeretett volna személyesen gratulálni Önöknek, de sajnos nagyon elfoglalt. Így az Ő nevében kell köszönetet mondanom tetteikért.” Ezzel kinyitotta a mappát, és felolvasta a szöveget:

A Hadsereg Főhadiszállása 1945. április 20.

Sepp Allerberger tizedes!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy 1945. április 20-án, a Führer nevében átadhatom Önnek a Vaskereszt Lovagkeresztjét. A parancsnokai által benyújtott jelentések bizonyították kiemelkedő katonás magatartását és rendkívüli bátorságát.

Sok szerencsét és biztonságos hazatérést kívánok Önnek.

Heil Hitler!

Generalfeldmarshall Schörner.”

Ekkor ugyanezt a szöveget felolvasta, csak a nevet cserélte ki Josef Roth-ra.

Ezután az ezredes intett a katonának, aki megmutatta a két Lovagkeresztet, melyek valójában két átalakított Vaskereszt 2. osztály volt. A tiszt közelebb lépett Sepp-hez és megkérdezte: „Megmosta a nyakát tizedes?” Amikor Sepp meglepett arcára nézett, hozzátette: „Csak vicceltem.” Nyakukba akasztotta a kereszteket és atyai hangon folytatta: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy Önök az én alakulatomban szolgálnak. Fogadják személyes elismerésemet és gratulációmat. Remélem, hogy túlélik az elkövetkezendő hónapok megpróbáltatásait, épségben visszatérhetnek családjaikhoz és a civil életbe.” Megrázta a kezüket, miközben a fotós elkattintotta párszor a gépét. „Az eredeti Lovagkereszteket kicsit később fogják kézhez kapni uraim, amikor a kialakult helyzetet jobban tudjuk kezelni és az Lovagkereszthez járó dokumentumot is át tudjuk adni Önöknek a Führer személyes aláírásával, egy fényes ünnepség keretében. De most kérem, egyenlőre elégedjenek meg a Feldmarshall levelével. Átnyújtott nekik egy-egy borítékot, melyben Schörner dedikált fotója volt. „Hasonlóképpen átadok Önöknek még egy-egy borítékot, melyben a hadosztályparancsnokuk, General Paul Klatt dedikált fotóját találják.” Mindketten felismerték a keserű valóságot az ezredes szavaiból, tiszta képet kaptak egy szemvillanás alatt arról, hogy minden elveszett és összeomlott. Egyetlen út maradt, a hátrálás. „Érthető okokból, bizonyára szeretnék már megkapni a Führer díszdobozos ajándékát.” Ezen szavak kíséretében két katona behozott egy-egy tüzérségi lőszeres ládát, mindkettő 1 méter hosszú, 50cm magas és 30cm széles volt, tele luxus dolgokkal. Az ezredes elbúcsúzott tőlük: „Minden jót uraim!” – majd megfordult és a távolabbi ajtón keresztül távozott a szobából. Eközben a fotós visszatért: „Készíthetnék még pár képet a nemzetközi sajtó részére is?” Beállította őket és villantott párat. Mielőtt a fotós távozott volna, Sepp megkérte, hogy küldjön majd pár másolat fotót közvetlenül a szülei címére is. A fotós megígérte és meg is tette ezt.

Az „ünnepség” véget ért. „Hová tehetjük le a hőseink ládáit?” – kérdezte csúfondárosan az egyik katona. Ebben a pillanatban egy dzsip kanyarodott be az épület elé. „Visszaviszlek benneteket a századhoz. Dobjátok fel a ládákat. Miközben a katonák beemelték a dzsipbe a ládákat, Sepp megkérte a sofőrt, hogy mutassa meg neki, merre találja a tábori postát, mert szeretne hazaküldeni egy levelet. Az adott körülmények között, minél hamarabb szerette volna hazaküldeni a Lovegkeresztjének géppel írott adományozási okiratát. Remélte, hogy a Főhadiszálláson keresztül lesz a legjobb esélye arra, hogy a leggyorsabban el tudja küldeni a levelet. Két borítékot készített össze. Az egyikbe tette a dedikált fotókat, amíg a másikba tette bele az adományozási okiratot. Mint később kiderült, a dedikált fényképek épségben hazaértek, de a Lovagkeresztjének adományozási okirata útközben elveszett.

A nyakukba akasztott átalakított Lovagkeresztekkel tértek vissza egységükhöz, ahol társaik már várták érkezésüket. Sepp-nek nem volt gondja a láda kirakodással, mert bajtársai szinte rákényszerítették segítségüket. Gyorsan eltávolították a fedelet, és ámulattal nézték a rengeteg hús és halkonzervet, pálinkát, egy üveg konyakot, szivart és cigarettákat, csokoládét és süteményeket. A spontán orgián a láda egész tartalma gyorsan elfogyott, de természetesen Sepp nagyobb részt kapott a húsból és a süteményekből. És, mint a nap hőse szintén ő kapta meg a szivart és az üveg konyakot.

 

<<<Előző rész