Mesterlövész a keleti fronton - 8. fejezet

  A mesterlövész védjegye

Sepp, bajtársaival együtt vánszorgott egy menetoszlopnyi gépjármű mellett a folyami átkelőhely felé. Apatikusan lépkedtek egyik lábukkal a másik elé, és azt hitték, hogy egy ekkora tömegben biztonságban vannak az ellenséges támadástól.

Sepp puskája és távcsöve egy sátorlapba volt becsomagolva, hogy megóvja őket a jeges esőtől. A 138-dik és a 144-dik század parancsnokai mögött haladt, akik pont megvitatták egymással az átkelés során alkalmazandó védelmi stratégiát. Körülbelül 30 méterre egy hangos kiáltás hasított a levegőbe: „Vigyááázzz! Itt vannak Ivánék! Taaaankoook!” Ugyanebben a pillanatban elkezdett csattogni a T-34-es géppuskája, mint a jégeső. Mindenki fedezékbe rohant, amíg a német gépágyúk támadó pozíciókba manővereztek és megpróbáltak tüzelőállásokat felvenni. Egy ló hirtelen élesen felnyerített a fájdalomtól, amint az oldalát felhasította egy géppuska sorozat, tátongó sebet hagyva a ló hátsó felén. Az állat a GJR 138-as parancsnokához, Oberst Graf von der Glotz-hoz (1893. június 24. – 1944. március 16.) tartozott, aki ahelyett hogy fedezéket keresett volna magának, a ló segítségére sietett. Ebben a pillanatban az egyik orosz tank telitalálatot kapott, megremegett és felrobbant. Fémszilánkok ezrei fütyülve söpörtek végig a levegőben. Oberst Graf von der Glotz a földre esett, mintha egy óriási ököl taglózta volna le. A ló belsőségei fröcsköltek mindefelé, hangosan nyerítve még egyszer, mielőtt elpusztult. Most egy német önjáró löveg ért el találatot egy másik orosz páncéloson, amely füstölögve megtorpant, lángnyelveket lövellve ki magából. Tompa robbanások hallatszottak a fémszörny belsejéből, majd elemésztette egy tűzgolyó.

Az orosz támadás néhány perc alatt kifulladt. Sepp látta, amint Oberst Graf von der Glotz feláll a földről, de a jobb karja nem volt a helyén. Vállából kilógott a felkarcsontjának egy darabja, mint egy rövid bot. Szövet darabok, erek, és inak lógtak ki a hatalmas sebből, mint a letépett vezetékek darabjai. Pánikkal teli tekintettel, csendben vetett egy pillantást a csonkra és lenézett a földön heverő jobb karjára. Másodpercekkel később a fájdalom túlterhelte agyát és eszméletlenül rogyott a földre. Bajtársai ekkor értek oda, hogy segítséget nyújtsanak neki.

 

Ez csak egy jelenet volt a sok közül, amellyel minden nap szembesültek a katonák. Viszont, most Oberst Albert Graf von der Goltz-al elvesztették az egyik legtehetségesebb parancsnokot, aki átlagon felüli személyes bátorsággal rendelkezett. Egy nagyon különleges és szokatlan tiszt volt, aki képes volt konfrontálódni parancsnokaival. A hegyivadászok, személyében megtalálták az egységes vezetési stílust, amely alkalmassá tette őt arra, hogy legjobb tudása szerint ki tudja használni emberei képességeit. A 3. Hegyivadász hadosztály egyetlen ezredparancsnoka volt, akit kitüntettek a Tölgyfalombbal. Nem sokkal később Sepp is értesült róla, hogy Albert Graf von der Glotz egy Odessa-i katonai kórházban üszkösödés következtében életét vesztette.

Március 16-án az orosz harci tevékenység fokozódott a 138-as és a 144-es ezred által védett hídfő körül, de a védők sikeresen visszaverték a támadásokat. A 3. Hegyivadász hadosztály volt az egyik, az utolsók közül, akik átkeltek az Inhulets-folyón és háborítatlanul vették birtokukba az új területet, kivéve egy kis számú hátvédet hagyva maguk mögött. A hátvédekkel tartottak a mesterlövészek, akik az ellenséges őrjáratok és a gyalogsági egységek mozgását látványosan képesek voltak lassítani. Az ilyen visszavonulási manőverek ideális esetekben a sötétedés beálltával kezdődtek meg. A hátvéd pedig beásta magát, egy helyben maradt, amíg a csapatok új helyre költöztek. A hátvédnek minden esetben tapasztalt frontkatonákat választottak, akik megfelelő bátorsággal és önuralommal rendelkeztek.

Annak érdekében, hogy a hátvéd hatásosan fel tudja tartóztatni az ellenséget, megfelelő fegyverekkel kellett, hogy rendelkezzen. A gyalogsági hátvéd leghatékonyabb „fegyvere” a mesterlövész volt. Jól álcázott pozícióban várták az ellenséget, majd néhány pontos lövéssel leterítettek pár ellenséges katonát, ezzel akár órákra is a földhöz tudták szegezni az ellenséges gyalogsági felderítőket vagy előőrsöket.

Éppen ezért, Sepp a hátvéddel maradt, napról-napra és éjszakáról éjszakára fedezve a lassú visszavonulást. Jól álcázott, biztonságos pozíciókat épített ki magának, melyből gyorsan és szinte láthatatlanul tudott távozni. Amennyiben lehetősége volt rá, akkor a régebben elhagyott állásokat használta fel, amikor viszont nem talált ilyeneket, akkor a senkiföldjén árkokat ásott ki magának, úgy kialakítva, hogy megkönnyítse a gyors visszavonulást. Ha a helyzet lehetővé tette, akkor kézigránátokból robbanótölteteket állított össze, melyek aktiválva alkalmasak voltak a figyelemelterelésre és egy-két gyors lövéssel megkönnyítette saját visszavonulását. Ez a macska-egér játék négy napig tartott, mire Sepp észrevette, hogy az oroszok egyre óvatosabbá váltak. Egy-két lövés után az ellenséget mintha elnyelte volna a föld. A hatodik napon az oroszok különösen óvatosak voltak. Minden alkalmat megragadtak, hogy fedezékben közeledjenek. Az első pár szovjet még csak most érte el azt a 100 méteres távolságot, amelynél már pontos találatot érhetett el egy mesterlövész. Talán felderítők lehettek. Sepp egy bokor dús lombozatának szokatlan mozgására lett figyelmes, mintha erőszakosan megrázta volna valaki. Elkezdte keresni a test körvonalait a távcsövén keresztül, a bokor közepében. További feszült várakozás. Sepp várta az orosz mozgását, de nem történt semmi. Úgy tűnt, mintha a bokorban lévő valami eltűnt volna. Egy óra múlva már minden nagyon gyanús volt. Valami nem volt rendben. Keményen koncetrált, de eredmény nélkül. Közben izmai elkezdtek fájni és úgy döntött, hogy kiegyenesíti a lábait. Felemelte a gödör pereméig a jobb lábát, majd éppen kezdte visszahúzni, hogy helyet cseréljen a bal lábával, amikor egy erős puffanást érzett a csizmája jobb sarkán, majd meghallotta az orosz oldal felöli lövés dörrenését is. Ösztönösen mélyebbre csúszott a gödörben, majd megnézte fájó lábát. Jobb lábán a csizmájának teljesen eltűnt a sarka, és véres karcolásokat vett észre a sarkától egészen a talpáig. A másik oldalról egy profi mesterlövész figyelte őt.

Sepp egyetlen gondolata az volt, hogy mekkora szerencséje van, hogy ezt túlélte. Mivel az ellenség azonosította a helyzetét, ezért innentől kezdve nem mutathatott meg magából egyetlen négyzetcentimétert sem. Mélyen rejtekhelye fedezékében maradt, mintha odaragasztották volna. Nagyon valószínűnek tűnt, hogy az oroszok bizonytalanok a német mesterlövész pozícióját illetően. A szituáció ekkor már a holtpontjára jutott. Egyik orosz mesterlövész sem akarta kitenni magát annak a kockázatnak, hogy egy ellenséges mesterlövész kilője, ezért Sepp megállapította, hogy feltételezhetően az oroszok  ebben a pillanatban is intenzív megfigyelést folytatnak. Az oroszok sötétedésik csendben maradtak, és egyben továbbra is láthatatlanok maradtak. Hólyagjában egyre nagyobb nyomást érzett. Mivel nem akart a nadrágjába vizelni, ezért egy kisebb lyukat kapart a földbe, úgy, hogy a vizelés során minél kevesebbet kelljen mozognia. Az egész helyzet félelmetesnek tűnt, de szinte felért egy orgazmussal.

A nap lassan telt el, halványuló fényében Sepp végül kiszabadult szorult helyzetéből. Ahogy besötétedett, eltűnt, mint egy szellem a menekülésre előkészített úton. Másnap meglátogatta a szomszédos századot. Az orosz mesterlövésznek nyoma sem volt. Egy nappal később végül az egész egység eljutott a rendeltetési helyére.

Sepp, bajtársaival együtt egy jól felépített hadállást talált a Bug mentén, melyet körülbelül két éve építettek a németek. A földben ásott, kiépített bunker rendszer szinte már kényelmes volt.

Az oroszoknak meglepően hosszú időbe telt követni a németeket. Ez a félrevezető szünet, körülbelül egy hét pihenést jelentett a landsereknek, melynek során fegyvereket, lőszert vételeztek és néhány, erősítésként küldött egység is megérkezett hozzájuk. Ez a kis szünet olyan volt, mint a nyaralás. Jó sokat aludtak, ettek és még a személyes higiéniára is jutott idejük. Viszont ez az idill csak néhány napig tartott.

Március 25-26-ra virradó éjszaka az orosz rohamcsapatok a sötétség leple alatt átkeltek a Bug-on, majd hídfőt alakítottak ki a meredek parton. Ezek a kemény és tapasztalt orosz katonák a hajnal első sápadt fényében, mint éhes ragadozók támadtak a német lövészárkokban rejtőző katonákra. A védők késekkel és kiélezett gyalogsági ásokkal várták, és verték vissza a meglepett orosz rohamosztag támadását. Egyetlen lövés sem dördült el.

Másnap, egy figyelmes géppuskás őr, a korai hajnali ködben észrevette, hogy körülbelül 200 méterre, rohamcsónakok közelednek a német védelmi vonalak felé. A partraszállást követően az orosz sisakok egy másodpercre láthatóvá váltak a lövészárok pereme felett és a német géppuskák és géppisztolyok azonnal megszólaltak. Hangos sikolyokat lehetett hallani, majd heves közelharc bontakozott ki a lövészárkokban. Másodperceken belül az összes német katona fegyverrel a kezében, éberen várta a támadást. Az orosz támadás a folyón keresztül megindult. Hajók és csónakok keltek át a folyón, tekintet nélkül a halálos német védelmi tűzre. Az oroszok tüzérségi támogatás nélkül támadták meg a jól kiépített német védelmi állásokat. Miközben a németek igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani a folyón keresztül előretörő hullámot, addig a partot ért orosz gyalogság beözönlött a német védelmi vonalak közé. Egyik szektort foglalták el a másik után. Ezért a németek gyorsan létrehoztak egy kommandót a gyors ellentámadásra. A német kommandónak sikerült megakadályoznia az ellenséget abban, hogy több pozíciót foglalhasson el, viszont a már elfoglalt állásokat az oroszok makacsul védték. Miközben Sepp egyik lövést adta le a másik után, a folyón átkelőkre, őrmestere távcsővén keresztül figyelte az orosz állásokat. Észrevett egy katonát, aki fehér szőrme kucsmát viselt. Nyilván ő volt az osztag vezetője, mert mindig a harcok közeppontjában mozgott, ösztönözve embereit az erőszakos ellenállásra és támadásra. A német őrmester megérintette Sepp vállát: „Azt hiszem, hogy a szép fehér szőrme kucsma alatt van a vezérük. Ha kilövöd, nem lesz vezetőjük.” Sepp már tisztában volt azzal, hogy az orosz tisztek hatékonyan harcolnak a fronton, és azzal is tisztában volt, mekkora demoralizáló hatása van annak, amikor ezek a tisztek elesnek. Két lépésre az őrmestertől megfelelő helyet talált magának arra, hogy megpihentesse fegyverét, és jó kilátása legyen az oroszok által elfoglalt lövészárkokra. Annak érdekében, hogy biztosan megölje ellenségét, Sepp robbanó lövedéket helyezett fegyverébe, melyet csak ritkán találtak a zsákmányolt orosz lőszerek között.

Puskáját tüzelési helyzetbe téve várta a lehetőséget egy halálos lövésre. Az őrmester lett most a megfigyelője. Az őrmester be tudta olvasni a távcsövén keresztül az egész árokrendszert, amíg Sepp ezt csak korlátozva látta puskája távcsövén keresztül. Hirtelen a szőrme sapka megjelent a lövészárok pereme felett. „Sepp, ott van”- mondta az őrmester. A puska a célra fordult, de a célpont megint eltűnt. Az őrmester kikövetkeztette a szőrme sapkás mozgását. „Sepp, az emberünk jobbra fut. Kövesd! Látod a sapkája csúcsát a lövészárok pereme felett?” Sepp felvette ellenfele mozgásának a ritmusát. Úgy tűnt, Sepp-nek csak akkor lesz lehetősége egy jól célzott lövést leadni, ha a szőrme sapkás egy szempillantásnyi hibát követ el. Sepp ismét felemelte fegyverét, állított az irányzékon és várt a döntő pillanatra. Azután a szőrme sapka hirtelen megjelent a távcső irányzékában. A lövést 120 méterről adta le Sepp és a lövedék a másodperc töredéke alatt átért az orosz oldalra. Az őrmester látta, amint a fehér szőrmesapka felfúvódik, mint egy léggömb, majd véresen szétrepül, mint a túlérett dinnye.

Az oroszok, a vezetőjük nélkül teljesen összezavarodtak. Kihasználva a lehetőséget, a landserek beviharzottak az oroszok által elfoglalt lövészárkokba és véres közelharcban sikerült megölniük az összes betolakodót.

Sepp ezután rögtön visszafordította figyelmét a folyón átkelő oroszokra. A megfigyelést végző őrmester ismét felvette karabélyát. Sepp kihasználta erősségét és gyors, precíz lövésekkel árasztotta el az átkelő katonákat. A támadók igen könyű célpontot nyújtottak a csónakokban, ezért sokan inkább beugrottak a folyóba a megsemmisítő német lövedékek elől. Sokan így sem jártak sikerrel, mert amint a fejük kibukkant a víz felszínére, Sepp célba vette őket. Mivel az oroszok a súlyos veszteségek ellenére is folytatták a támadást, a folyó egy förtelmes vérfürdővé változott. Pár óra múlva, a csatorna úgy nézett ki, mint egy vágóhíd. A véres, szürke fenékvíz tele volt hullákkal, letépett végtagok és rongyfoszlányok folytak le a Fekete-tenger felé.

Az ezred sikeresen visszaverte a támadást, és megvédte állásait, de a szomszédos szektorokban a szovjetek áttörtek a német védelmen. A 144-esek azonban március 27-ig kitartottak annak ellenére, hogy szárnyaik védtelenek voltak.

Március 27-28-ra virradó éjszaka az ezred végre elkezdte a visszavonulást a Dnyeszter felé. Háromszáz kilométert kellett gyalogosan megtenniük. Egy negyvennyolc órás erőltetett meneteléssel sikerült csökkenteniük a hátunkon lévő orosz nyomást. Az oroszok viszont megtanulták a konfliktus első éveiben a leckét, miszerint a menekülő ellenségnek sosem szabad megengedni a pihenést. Tehát annak ellenére, hogy a nyomás jelentősen csökkent a hátvéden, sosem lehettek nyugodtak.

Sőt, mindennek tetejében még a 3. Hegyivadász Zászlóalj utánpótlási vonala is összeomlott. Nem volt lőszer, nem volt étel és nem voltak tank-elhárító fegyverek. Az utolsó teherautó elméletileg fegyvert és élelmiszert szállított a katonáknak, melyben viszont 2 tonna táblás csokoládé és 500 darab Vaskereszt 2. osztály volt – egyikeként azoknak a különös szituációknak, amikor a landserek sorozatosan azt kérdezték maguktól, hogy kik lehetnek azok a logisztikai zsenik, akik ezeket küldik a fronton harcoló alakulatoknak. Így a katonák naponta fél tábla csokoládén és kekszen voltak kénytelenek élni. Ez a kombináció bár gazdag volt salakanyagban, de egyben székrekedést okozott – ami üdítő változás volt a megszokott hasmenés után.

Éppen ezért a két napi erőltetett menetelés nem hozta meg a remélt megkönnyebbülést. Az orosz élcsapat képes volt tartani a lépést az ellenség nyomában, és a fő erők is felzárkóztak mögöttük. A valódi front helyett, a hadosztály számára ez egy szinte futás közbeni csatározást jelentett. A szovjetek újra mindenhol láthatóvá váltak. Kisebb katlancsaták alakultak ki, ahol a németek elszigetelten harcoltak, majd újra és újra megpróbálták egyesíteni erőiket.

Az oroszok taktikát váltottak: páncélozott fél-lánctalpasokkal szállították egységeiket a harci zónákba. Ezeket az egységeket pedig kizárólag páncéltörő ágyúkkal lehetett volna támadni, de a német gyalogságnak a kézigránátok kivételével más nem állt a rendelkezésére. Így az oroszok teljes erejükkel tudtak lecsapni a németekre.

A búgó motorok és a csörgő hangok az jelentették, hogy a fél-lánctalpasok tucatjai indultak el a német állások felé. A németek lázasan gondolkodtak, hogyan tudnák megállítani az új veszélyforrást. Sepp a távcsövén keresztül figyelte a közeledő járműveket, és a gyenge pontjaikat kereste. Észrevett egy rést a páncélozott előlapon, melyen keresztül látta a vezetőt. A rés 10cmx30cm-es lehetett, és körülbelül 80 méterre volt tőle. Kicsi volt az esély a találatra, de egyben az egyetlen arra, hogy megállítsa a járművet. Sepp észrevette, hogy a gyalogság sebességével haladnak a járművek, mivel meg kellett birkózniuk a hepe-hupás talajjal is. Betöltötte fegyverébe a robbanó töltényt. Tüzelési helyzetbe igazította fegyverét, és célba vette a rést. Ahogy már több százszor begyakorolta, a szélsőséges helyzet ellenére nyugodtan és csendben lélegzett néhányszor. Szemével követte a jármű mozgását, jobb mutatóujját pedig rányomta a ravaszra. A fél-lánctalpas körülbelül 60 méterre lehetett, egy pillanatra a résen keresztül meglátta a vezető szemeit. Másodpercekkel később a lövés eldördült. Közvetlenül ezután a harci jármű elfordult oldalra, egy tüzérségi gránát okozta kráterbe huppant, ahol a jármű azonnal megakadt. A pánik hamar eluralkodott az orosz katonákon, akik ekkor kiugráltak a járműből, ezt követően pedig a német gyalogsági tűz azonnal lekaszabolta őket. Nyilvánvalóan egy sofőr volt csak a fülkében, és úgy tűnt, hogy senki sem tudta vezetni helyette a járművet. Megtalálta a fél-lánctalpasok Achilles-sarkát, és ez némi reménnyel töltötte el. Talán ezzel csökkenteni lehet a veszélyt. Felhasználta az utolsó 20 darab robbanó töltetet, kiütve ezzel 7 páncélozott járművet a 12 közül. A sofőrök többsége meghalt vagy megsebesült. A fennmaradó öt jármű áttörte a német védelmi vonalat és kirakta legénységét az állások mögött, de a landsereknek sikerült egy kőkemény közelharcban elpusztítani őket.

Habár, az ellenséges támadásnak sikeresen ellenálltak, ettől függetlenül a szomszédos hadosztály sorai között ismét több ponton betörtek az oroszok. Ezért szükségessé vált egy újabb visszavonás, hogy új védelmi vonalat hozzanak létre.

Elképesztő módon a hadsereg parancsnokainak (OKH) sikerült román bombázókat és páncéltörő ágyús különítményt szereznie, amivel huszonnégy ellenséges tank kilövését követően enyhíteni tudták a nyomást, és biztosítani tudták a szükséges teret egy új frontvonal kialakításához. Miután a landserek hónapok óta harcoltak légitámogatás nélkül, ezért a vadászgépek megjelenése meglepte őket. Ennek ellenére továbbra is a szárazföldi támadásokon volt a fő hangsúly, és a 3. Hegyivadász Hadosztálynak ismét sikerült megtartania pozícióját a szektorban. Ezért viszont állományának egyharmadával fizetett. Mivel az oroszok ezt a pontot nem tudták áttörni, egy gyengébb vonalat kerestek a német vonalakon. Néhány kilométerrel arrébb egy új szárazföldi egységet vetettek be a németek annak érdekében, hogy feltartóztassák az oroszok előrenyomulsát. Több száz fiatal katona halt meg sikoltozva, felébresztve a lövészárkaikban elszenderedő GJR144-eseket.

<<<Előző rész Következő rész>>>