A Waffen-SS története

 

Nem foglalkozunk mélyrehatóan a III. Birodalom politikai ideológiájával, csak amennyire feltétlenül szükséges a korszak és ezen belül a Waffen-SS megértéséhez. Továbbá nem foglalkozunk az Allgemeine SS és az egyes Waffen-SS egységek részéről történt túlkapásokkal, rémtettekkel sem.
Kimondottan a harcoló Waffen-SS történetére fektetjük a hangsúlyt, harci értékével és teljesítményével együtt, amely a mai napig hadászati szempontból a római légiók után a legnagyobb publicitást nyújtó anyag. Ezenkívül az amerikai West Point katonai akadémián hadászati tananyag.


 


Elit alakulatok és haderők eredete:


A világtörténelem során bevetésre került különleges erők vagy a különleges hadműveleti erők kifejezéseket azokra az elit katonai, taktikailag magas fokon képzett csapatokra használjuk, akik nagy kockázatú veszélyes küldetéseket hajtottak-hajtanak végre, és amely feladatokat a hagyományos egységek nem tudták-tudják ellátni. A különleges erők katonáinak fizikailag és mentálisan erősnek kell lenniük. A bizalom, a bátorság, és ügyesség ezeknél a katonáknál egyénileg vagy kis csoportokban, gyakran elszigetelten, és ellenséges környezetben is működik. Bevetésükről és a felhasznált magasabb szintű fegyverzeteikről mindig magasabb stratégiai szinten döntenek, a szállításukra felhasznált járműveik száma is mindig arányban van az alakulat méretével.
A különleges erők mindig is fontos szerepet játszottak a történelem során a hadviselésben és a szabotázs akciókban amikor a cél az volt, hogy "üss és fuss". Egyéb jelentős feladataik közé tartozik a felderítés, amely során az alapvető intelligencia létfontosságú az ellenség közelében vagy az ellenség között elvegyülve

Elit alakulatok a történelemben:


Aztékok: Jaguár harcosok vagy a Jaguár lovagok (Nahuatl: ocelomeh) az azték katonaság tagjai voltak, hasonlóan egy másik elit katonai egységhez, akiknek a neve Sas harcosok volt. A jaguár motívumot meggyőződésből használták, mivel a jaguár képviselte Tezcatlipoca istent az éjszakai égbolton. Ezek az Azték harcosok jaguár ruhákat viseltek a háborúkban, mert azt hitték, hogy az állat erejét ők maguk is fel tudják használni a harcok során. Fegyverzetük fa markolatos obszidián vulkánikus kőzetből készített kard volt. Ahhoz, hogy egy harcos, a Jaguár harcossá váljon az azték hadseregen belül, legalább négy ellenséges katonát kellett foglyul ejtenie a harcok során. Azt mondták, hogy az istenek oly módon becsülik meg jobban őket, ha a csatatéren nem megölik az ellenségeiket, hanem elfogják őket, mert ehhez sokkal nagyobb bátorság kell.

Perzsák: A "Halhatatlanok" ez az elnevezés Hérodotosztól ered, miszerint egy elit erő katonái harcoltak a Achaemenid Birodalomban. Ez a haderő kettős szerepet látott el mind a Birodalmi Gárdában és az állandó hadseregben egyaránt, a Perzsa Birodalom terjeszkedése és a görög-perzsa háborúk idején. Hérodotosz leírása szerint a "Halhatatlanokat" mint egy nehézgyalogságot vezette Hydarnes, amelyek állandó erőt képviseltek és pontosan 10.000 férfiből állt ez a haderő. A perzsák fanatikus elit alakulata, az uralkodó tízezer fős testőrségéből tevődött ki, akik csak óperzsa és méd születésű ifjakból kerülhettek ki. A név abból a szokásból eredt, miszerint minden elesett, súlyosan megsebesült vagy beteg katona helyére azonnal egy új katona lépett, így fenntartva a kohéziót az egységben. Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid, oroszlánfejekkel díszített markolatú kard volt. Magas képzettségük ellenére sebezhetőek voltak és az uralkodó mindig gondoskodott tökéletes ellátásukról. Lándzsájukat ezüst gránátalma díszítette, fényűző ruházatuk sárgában és bíborszínben pompázott és arany ékszereket viseltek. Soraikból került ki a nagy király bizalmasa, a sziliárk által vezényelt ezerfős elit alakulat, amelynek a tagjai különleges kiváltságokkal rendelkeztek. Kizárólag ők hordhattak olyan lándzsát, amelyet arany alma díszített, innen is származott melorophoi (almaviselő) elnevezésük. I. Dareiosz perzsa király testőreinek ábrázolása a szúzai mázas cserép domborműveken és a perszepoliszi frízeken egyaránt felbukkan.

Spárta: Az ókori Görögország egyik vezető városállama Spárta volt, akkoriban a spártai hadsereg jelképezte a szervezett elit katonai erőt. Asszonyaik így küldték csatába férjeiket: "A pajzsoddal vagy a pajzsodon térj haza." Polgárainak elsődleges kötelezettsége volt, hogy jó katonák legyenek. A spártaiak képviselték az egyik legrettegettebb elit fegyveres erőt a világtörténelemben. A Thermopülai csata ötödik napján - mivel a görögök nem tágítottak - Xerxész megindította a támadást ellenük. A médeket és a kissziaiakat vetette be először, de egész napos csata során sem sikerült áttörni a görög vonalakon. A médek veresége után Xerxész a Hüdarnész vezérelte "halhatatlanokat" vetette be abban a hitben, hogy ők majd elintézik a görögöket. De ők sem jártak jobban, mivel szűk helyen kellett harcolniuk és a helléneknél rövidebb dárdákkal voltak felfegyverezve, így hiába voltak többen, nem tudták eme előnyüket kihasználni. A spártaiak példásan harcoltak, így le tudták győzni a perzsák elit alakulatát.

Makedonia: Nagy Sándor édesapja, II. Philippus király uralkodása alatt a görög elit alakulat, mintegy 600 lovast és 3000 gyalogost számlált. Csak egy részük tartozott a Macedon nemességhez, a többiek Thesszália vagy egyéb városállamokból jöttek. Ezek a hetarioi-k körülbelül 200 főt számláltak. Nem tartoztak közéjük a basilikč ilč vagy az agčma, a királyi század, akiknek a létszáma 300-400 főt számlált. A csatákban ezek a macedon hetarioi elit egységek alkották a támadó ék formációt. Fém sisak és különböző típusú mellvérteket használtak de sokan elutasították ezeket a védő felszereléseket, puszta kényelemből (nehezebb leszállás a lovakról) vagy virtusból. A hetairoi elsődleges fegyvere a súlyos lándzsája volt, és csak másodlagos fegyverként használta kardját, ami lehetett hoplita típusú vagy valamilyen más íves kard. A macedón nehéz lovasság harci lovai hatékonynak bizonyultak a gyengébb harci morállal rendelkező ellenséggel szemben. A lovak természetüknél fogva veszélyérzet esetén hajlamosak a menekülésre, ezért kiképzésük erre a célra igen költséges volt és sok időt vett igénybe.

Pun: Az ókorban, a pun Hamilcar Barcas (Hannibál édesapja) Szicíliában speciális csapatokat képzett ki és naponta többször vetette be őket speciális támadások során.

Róma: Valamikor az idők során a rómaiak átvették az úgynevezett hoplita falanx alkalmazását, amelyet valószínűleg a görög gyarmatosítók vezettek be Itáliában. A hoppliták nehézfegyverzetű lándzsás gyalogosok voltak, akik nevüket kör alakú, mintegy 90cm átmérőjű, bronzborítású fapajzsukról (hoplon) kapták. Ezek a pajzsok kitűnő védelmet nyújtottak a harcban, bár ennek meg volt az ára, hiszen nagy súlyuk miatt nem volt elég egyetlen fogantyú a megtartásukhoz, ezért szíjjal a bal könyökhöz kellett erősíteni őket. További védelmet nyújtottak a bronz sisakok, a kar-, és lábszárvédők, valamint a keményített lenvászonból vagy bronzból készült mellvértek. A rómaiak, hét királyuk közül a hatodiknak, Servius Tulliusnak tulajdonítják a hadsereg megreformálását függetlenül attól, hogy Servius Tullius létezett-e egyáltalán. A légió szó eredetileg "sorozást" jelentett, és az összes katonai szolgálatot teljesítő férfira utalt.
A légiók legfőbb ereje a zárt alakzatban harcoló gyalogságban rejlett, melyet három jól elkülönülő vonalba rendeztek. Az elsőt a fiatalabb tízes éveik végén, húszas éveik elején járó férfiak (hastati) alkották, míg a másodikban az erejük teljében lévő húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó harcosok (principes) meneteltek. A harmadik és egyben leghátsó sorban találjuk az idősebb, nagy harci tapasztalattal rendelkező elit veterán katonákat (triarii). Egy teljesen feltöltött légiót 4200 gyalogos és 300 lovas alkotta. Ugyanakkor a szenátus dönthetett különösen erős légiók felállításáról is, így például olvashatunk 5000, sőt 6000 fős légiókról is. A harctéren minden légiót egy hasonló létszámú kontingens, a főként más latin népek férfiaiból felállított szárny (ala) támogatott.
A Caius Marius féle hadsereg reform után (a sorozás korábbi, vagyoni helyzettől függő classisok-on és centuriákon alapuló rendszerét felrúgva bárkit hajlandó volt zsoldosként alkalmazni, ezzel a vagyontalanok számára is lehetőség nyílt a gyors, bár veszélyes vagyonszerzésre, és a kisbirtokosoknak sem kellett elhagyniuk földjeiket, ha nem akarták) a fegyverzetüket alkotta a (pilum), ami egy nehézgerely volt. Két nehézgerelyt hordtak magukkal, és az egyik nehezebb volt a másiknál. Hossza 120cm. Hatótávolsága 30 méter.
A (gladius hispaniensis) spanyolkard használatát valamikor a Krisztus előtti 3. század elején rendszeresítették. Ettől fogva a légionáriusok első számú oldalfegyverévé vált. A hispániai mintáról másolt kardot a rómaiak először talán az első pun háború idején a karthágóiak oldalán harcoló ibér zsoldosok kezében vagy a második pun háború hispániai hadjáratai során láthatták.
A tőrt (pugio) láthatjuk a római katona oldalán a kard mellett. Amellett, hogy kiegészítő fegyverként is szolgált, nagy valószínűséggel a hadjáratok hétköznapi feladatainak ellátásánál kapott fontosabb szerepet. A későbbi gyakorlat szerint a pugio a bal, amíg a gladius a jobb oldalon hordták.
A pajzs (scutum) fél henger alakú, hossza 1.2 méter és szélessége 76cm volt. Az egyetlen, Egyiptomban (Kaszr el-Hartiban) megtalált hasonló korabeli pajzs súlya kb. 10 kilógrammot nyom.
Tunica: a görög-római világban a férfiak legfőbb ruhadarabja a rövid ujjú, térdig érő tunica volt, mivel a nadrágot barbár viseletnek tartották.
Caliga: szegecselt bakancs. Lábuk melegen tartása érdekében a katonák harisnyát használtak hozzá. 70-ben Jeruzsálem ostromakor egy Julianus nevű centurio a jeruzsálemi templomudvaron keresztül kergette az ellenséget, amikor a fémszegekkel kivert bakancstalpa megcsúszott az utca kövezetén és ő maga elesett. Ellenfelei bekerítették és megölték. Az ilyen baleseteknek fennállt a veszélye, de kevésbé csúszós talajon jó tapadást biztosított. A szegek idővel tönkrementek, és cserére szorultak. Az itáliai flotta tengerészei egy alkalommal kérvényt nyújtottak be Vespasianushoz, hogy növelje bakancs pénzüket (calciarium), mivel a rendszeres és hosszú meneteléseik során Puteoliból és Ostiából Rómába, bakancsuk nagyobb igénybevételnek volt kitéve. Vespasianus válaszában megparancsolta, hogy ezentúl mezítláb tegyék meg az utat, és ez a gyakorlat úgy tűnik, hogy a század végéig fenn is maradt.
Coolus sisak: az I. század elején használták
Monterfortino sisak: az egyik késői I. század végén használt változat volt.
Császárkori gall sisak: az I. század közepe-vége, az előző kettő továbbfejlesztéséből jött létre.
Császárkori itáliai sisak, a II. század elején használták. A sisak tetején keresztirányú merevítő pánt látható.
Lorica hamata: gyűrűs páncéling
Lorica sqamata: pikkely páncél
Lorica segmentata: lemezpáncél
Tacius beszámolója Boudicca legyőzéséről, Kr.u. 60-ban: "A légió először mozdulatlanul állt a sorban, és a szűk helyet, mint erősséget tartotta, majd miután az ellenség közelebb vonultával biztos célzású fegyvereit kimerítette...előrerontott."
A légióban komoly rendszabályok voltak érvényben. A gyávaság halálbüntetést vont maga után, akárcsak az őrségben történő elalvás vagy a lopás és a fajtalankodás.
Josephus Flavius így írt erről: "Fegyvergyakorlataik célja nem csupán a test, de a lélek edzése is. A fegyelem másik eszköze az elrettentés, mert szolgálati szabályzatuk.... a kisebb szabálytalanságokat is halállal bünteti."
Érdekesség, hogy a hagyomány szerint a Római Köztársaság a Krisztus előtti 4. század elején, Veii tíz éven át tartó ostrománál fizetett először zsoldot a katonáinak. Julius Caesar évi 225 ezüst denariust fizetett katonáinak, amit három 75 denariusnyi részletben (stipendium) fizettek ki. Ez szimbolikusan 3 arany aureust jelentett, amit azonban minden bizonnyal a jóval praktikusabb ezüst pénzben kaptak kézhez a katonák. Hadjáratok során nem mindig volt lehetőség pontos időben kifizetni a zsoldot, így Titus 70-ben például szünetet rendelt el Jeruzsálem ostrománál, hogy kifizethesse katonái bérét. Az első század végén Domitianus 300 denariusra emelte a légionáriusok zsoldját. Egy századdal később Septimius Severus újbóli emelést hajtott végre, talán 450 denariusra, melyet úgy tűnik, hogy ismét csak három részletben fizettek ki. A fenti összegek mindegyike bruttó összeg, így a katonák ennél lényegesen kevesebbet kaptak kézhez. Amennyiben a légiós elesett a csatában, akkor Augustus uralkodásától kezdve posztumusz 75 denariust kapott a katona.
Kitüntetések: A katonák nem csak pénzjutalomban részesültek. Polübiosz állítja, hogy a rómaiak harctéri sikereinek egyik legfőbb oka az volt, hogy nagy figyelmet fordítottak a bátor katonák megjutalmazására. A hadjárat végén a győztes sereg felsorakozott, vezérük pedig beszédet intézett hozzájuk. Ezután előszólította azokat, akikről úgy vélte, hogy különleges bátorságról tettek tanúbizonyságot. Először a csatában tanúsított vitézségükért méltatta őket, illetve korábbi véghezvitt cselekedeteikért, melyek említést érdemelnek, majd ajándékokat osztott szét közöttük.
Josephus Flavius, Titus győzelmi parádéja így zajlott le: "Amint sorra elvonultak előtte, mindegyiket a nevén szólította, megdicsérte, s oly belső örömmel, mintha maga követte el volna ezeket a hőstetteket, kiosztotta nekik az aranykoszorúkat, az arany nyakláncokat, az aranyozott lándzsahegyeket, az ezüst érméket, és mindegyiket egy ranggal előléptette. A hadizsákmányból pedig aranyat, ezüstöt, drága ruhákat, egyéb tárgyakat bőven osztott ki közöttük."

A leggyakrabban kiosztott tárgyak:
dona: tompa hegyű, kis méretű lándzsa
hasta pura: miniatür zászló
vexillum: hajlított, fémből készült nyakperec
phalerae: a kisebb nyakperec formájú medálokat és korong alakú kitüntetéseket gyakran a páncélzatot összefogó bőrszíjakból készült hámra szerelve viselték
armillae: karperec
corona civica: legrégibb és legnagyobb tiszteletnek örvendő koszorú volt, és az kaphatta meg, aki megmentette egy polgártársa életét. Hagyományosan ilyenkor a megmentett egyszerű tölgyfalevelekből koszorút készített, így fejezvén ki elismerését bajtársa felé.
corona obsidionalis: a fűből sodort ostromkoszorút csupán azon kevesek érdemelhették ki, akik felszabadítottak egy ostrom alá vett helyőrséget.
corona muralis: aranykorona-koszorú. Azok kapták meg, akik elsőként másztak fel az ostromlott erőd falára.
corona vallaris: azok érdemelték ki, akik az ellenség által emelt sáncra elsőként érkeztek.

Ellenséges erődítmény elleni támadást végrehajtó rohamcsapatot vezetni rendkívül veszélyes vállalkozás volt, ugyanakkor jelentős hírnévre lehetett általa szert tenni. Nova Carthago Krisztus előtt 209-ben történt elfoglalását követően Scipio Africanus-nak kellett döntenie a flotta és a légiók között kialakult vitában, ugyanis egyik is, másik is állította, hogy az ő embere jutott fel elsőként a falakra. A hadvezér végül mindkét harcosnak odaítélte a koszorút.
A rómaiak csak rendkívül ritkán osztottak posztumusz érdemrendeket, bár Julius Caesar, úgy tűnik, hogy így járt el Krisztus előtt 48-ban az egyik, Pharsalusnál elesett centúriója esetében. A bevett szokás szerint a katonáknak általában túl kellett élnie hőstettét, hogy kézzelfogható jutalmat kapjon érte.
Krisztus előtt 47-ben, a Caesar és ellenfelei között zajló polgárháborúban Metellus Scipio nem volt hajlandó arany karpereccel kitüntetni az egyik lovas katonáját, mert az korábban rabszolga volt. Labienus, a katona közvetlen parancsnoka felajánlotta, hogy a kitüntetés helyett aranypénzzel kárpótolja őt. Miután a katona ezt visszautasította, a hadvezér végre beadta a derekát, és ezüst karpereccel jutalmazta, ami valós értékét tekintve az aranypénznek csupán töredéke volt, mégis nagy örömet szerzett a derék lovas katonának. A kitüntetések (dona) annyira sokat jelentettek viselőiknek, hogy még a síremlékeiken is megemlítették, sőt gyakran ábrázolták is őket. A hozzájuk kapcsolódó érzelmi töltet jelentőségét a császárok is felismerték, és tettek róla, hogy minden kitüntetést az ő nevükben adjanak át, így is igyekezvén a katonák hűségét hosszútávon biztosítani a maguk számára.
Az I. század végére a segédcsapatokban szolgáló közkatonák már szinte sohasem kaptak kitüntetéseket, noha tisztjeiknek ez továbbra is járt. Az ellenséggel szemben tanúsított bátorságot az egyszerű katonáknak egység szinten hálálták meg, egyes esetekben például úgy, hogy mindenkinek megadták a polgárjogot még a 25 éves szolgálati idő lejárta előtt, ahogy azt a Cohors Brittonummal is tették, miután kitüntette magát Traianus daciai hadjárataiban.
A késő római vagy kora bizánci időszakban a római flotta kicsi, és gyors álcázott hajós legénységeket használt fel kutató és kommandós küldetései során.

Hasonlóképpen a középkorban, a muszlim erők is felhasználtak több különlegesen kiképzett hadműveleti egységet, köztük volt egy olyan csapat, akik álcázott hajókban járőröztek a vizeken és egy másik, akiknek a feladata abból állt, hogy fortéllyal elfogják a keresztes lovagok hajóit vagy a lovagokkal együtt pusztítsák el őket.

A napóleoni háborúk idején, puskás és utász egységek is léteztek, akiket nem a formális vonalak mentén vetettek be inkább több speciális felderítésre és a csatározásokra használták. Ők voltak a Garde Impériale. A Birodalmi Gárda eredetileg egy kis csoportja volt az elit katonáknak, és a francia hadsereg közvetlen irányítása alatt és I. Napóleon parancsnoksága alatt működött, de a jelentősége jelentősen növekedett az idők során. Tartalmazta a testőrséget és taktikai tartalékot, és óvatos használták fel őket a csatákban. A Gárda személyzete fel volt osztva a gyalogságra, lovasságra és tüzérségi ezredre, valamint az utászokra és tengerészgyalogosok. A másik hadosztályban megkülönböztetett figyelmet kaptak a tapasztalt veteránok. Itt szolgáltak még a kevésbé tapasztalt tagjai a gárdának. A csapatot megkülönböztették, mint a Régi Gárda, a Közép Gárda és a Fiatal Gárda.


A Waffen SS meglakulása


Ugyan a Waffen, vagyis a fegyveres SS csak 1939-ben alakult meg, viszont a gyökerei visszanyúlnak a Versailles-i békét követő zűrzavaros évekbe. A Nagy Háborút befejező béke után a hősök nem találták helyüket országaikban, és Európa elkerülhetetlenül a gazdasági recesszióba süllyedt. Minden országban jelen volt az általános nyomorúság. Ezek termékeny idők voltak a politikai szélsőségek virágzásának. A mozgalmak keresztezték az erős nacionalizmust a tekintélyelvűséggel és az intoleranciával, és ezek az elvek nagy népszerűségre tettek szert. A gyűléseken nőtt az erőszak, így sokszor egy-egy szónok testi épsége veszélyben forgott ezért magánseregeket hoztak létre. Németországban a feltörekvő Nemzeti Szocialista Munkáspártot a Adolf Hitler vezette. Testőrsége a speciálisan kiválogatott védelmi osztag (Schutzstaffel), ismertebb nevén az SS volt. Ők választhatták meg bakancsuk és nadrágjuk színét és formáját. Az SS szervezete a későbbi évek során szüntelenül gyarapodott, különböző funkciókra szert téve.
 

Rövid, de rendkívüli létezésük alatt egyedi hírnevet vívtak ki merész elánjuk (lendület, hév) és a harctéri profizmusuk által. Bátorságuk vitathatatlan volt, ahogy a félelem és a gyűlölet is, amit egymásból és a szövetséges katonákból is előcsaltak. A háborúk történetében nem akadt olyan katonai szervezet, amely kiválóbban harcolt volna akkora túlerővel szemben, mint a Waffen-SS. Hitler katonai elitje a II. világháború legkeményebb csatáiban bizonyította rátermettségét. Sok neves német győzelemben jelentős szerepük volt létszámuktól függetlenül. Az SS nem tartozott a reguláris hadsereg kötelékébe, bár hadosztályai 800 ezer fővel együtt harcoltak a Wehrmacht-al együtt. A hanyatlás, a visszavonulások és a szörnyű sebesülések dacára fegyelmük töretlen maradt, harci lelkesedésük kitartott a végsőkig. Utólagosan őket vádolták a náci rezsim legsötétebb bűneivel és ezáltal megkérdőjelezhetetlen bátorságukra az aljasság leple borult.

A bajor kormány megdöntését célzó sikertelen müncheni "sörpuccs" után Hitlert kilenc hónapi szabadságvesztésre ítélték. Amíg a náci párt vezére börtönbüntetését töltötte, Röhm követőinek a száma 2000 főről 30 000 ezer főre növekedett. Mivel Hitler nem akarta, hogy Röhm fölénybe kerüljön, így cselekednie kellett. Szüksége volt egy olyan katonai szervezetre, amely kizárólag neki fog engedelmeskedni, és hajlandó megvédeni személyét. Ezért 1925-ben a személyes védelmére egy elit csapatot állított fel.
A Schutzstaffel (röviden SS), a kezdetekben politikai körzetenként tíz tagból, plusz egy vezetőből állt. Hivatalosan az SA fennhatósága alá tartozott. Aki csatlakozni akart a szervezethez, annak büntetlen előéletűnek, és egészségesnek kellett lennie. Majd, miután felvételt nyertek az SS kötelékébe, ezután fel kellett esküdniük Hitler személyére. Az SS 1929-ig háttérbe szorult az SA mögött. Ebben az évben Heinrich Himmler vette át személyesen az irányítást, aki kiemelkedő vezetői képességeket mutatott fel, és új távlatokat nyitott a szervezet előtt. Himmler titokzatos személyisége Hitler számára szórakoztat
ó volt, de a majdani diktátor meg is becsülte az SS vezető feltétel nélküli hűségét. Himmler tudta, hogy Hitler nélkül semmire sem menne.
Himmler, Hitler legfanatikusabb követői közé tartozott. Szilárdan hitt a német faj felsőbbrendűségében, ezenkívül rendkívüli módon érdekelte a germán mitológiába vetett hite. Kivételes szervezési tehetsége miatt az SS taglétszáma elég rövid időn belül a többszörösére duzzadt. A szervezet közben kikerült az SA hatásköréből. Saját egyenruhát, saját rendfokozatokat, és kitüntetéseket kaptak. Hitler Himmlernek köszönhette, hogy amikor az SA 1930-ban, majd 1931-ben fellázadt ellene, akkor az SS kitartott mellette. Viszonzásképpen Hitler hozzásegítette az SS-t ahhoz, hogy a náci párt elsőszámú védelmi szervezetévé váljon.
Az 1930-as évek elején a fasizmus elterjedt Európában. Mussolini megállapodott Olaszországban és a Balkántól Nagy-Britanniáig akadtak utánzói. Egy üzenetet hirdettek: a gyűlöletet, majd rátaláltak a bűnbakokra. Sehol nem volt ennyire sikeres ez a politikai irányzat, mint a Német Köztársaságban. 

Heinrich Himmler


Művelt, katolikus bajor családból származott. Nincs is talán olyan náci vezető, akinek az életrajza ilyen nyilvánvaló módon megkérdőjelezné a humanista német oktatási rendszert. Nem ploretár származású volt, és nem is egy kis osztrák falu szülötte. Nem a reményvesztett és munkanélküliek népes táborának tagja, akiknet fizikailag és szellemileg is megnyomorított az I.világháború. Iskoláit Landshut-ban végezte, egy jó hírű humán tagozatos gimnáziumban. Hans Carossa is itt végezte tanulmányait. Roman Herzog Németország elnöke pedig később itt érettségizett ebben az iskolában. Himmler édesapja volt az iskola igazgatóhelyettese, akiben egy klasszikus iskola példamutató tanárát ismerhettük volna meg. Ízig-vérig német volt, pedáns, erkölcsös, de barátságos és rendkívül művelt. Bizonyosan nem volt antiszemita. Mindent megtett azért, hogy a fia jó nevelésben részesüljön, ahogy fia keresztapja Heinrich bajor herceg oktatásáért is mindent elkövetett. Részlet a gyermek Himmler naplójából: "Landshut polgárai elcsüggedtek. Rémhíreket terjesztenek. Attól félnek, hogy lemészárolják őket a kozákok. Alsó-Bajorországban nem lelkesednek az emberek a háborúért. Még sírtak is, amikor kihirdették a mozgósítást. Nem ezt vártam tőlük. Különben mindig alig várták, hogy harcolhassanak."
Borzasztóan szeretett volna katonáskodni és részt venni az I. világháborúban, de túl fiatal volt még hozzá. 1917 júliusáig volt iskolaköteles és tanulóként így írta alá a szüleinek írt levelet: Heinrich tisztes, vagyis mintha katona lenne. A Führer-el vagyis Adolf Hitler-el ellentétben sohasem volt katona. A háborúnak vége lett, mire elvégezte volna a kadétiskolát. Rettenetesen vágyódott a háború után, anélkül, hogy tudta volna milyen a fronton harcolni. Romantikus ábrándokat szövögetett a háborúról és a német civilizációról, miközben a világot megrettentették a gépesített háború borzalmai. A bombák és gáztámadások kérlelhetetlenül a modern háború poklába taszították az egész világot.
1923. november 9-én, München-ben Himmler vitte a Birodalom zászlaját, amikor részt vett a Hitler szervezte "sörpuccs"-ban. Röhm követőjeként csatlakozott a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárthoz.

A náci párt fegyveres szervezeteinek taglétszáma ekkor már a négyszerese volt a Reichswehr-nek, amely az 1920-as és az 1930-as években egyedülálló politikai és társadalmi erőt képviselt. Alan Bulloch szerint: "elsőbbséget élvezett minden más szervezettel szemben."

Az SS esküje:
"Szent esküvel fogadom, hogy mindig, minden körülmények között, feltétel nélkül engedelmeskedni fogok a Német Birodalom és a német nép vezérének, Adolf Hitlernek...és bátor katonaként készen állok az életemet is feláldozni az eskümért....meghalni a Führer-ért, harcolni mindhalálig."

Heinrich Himmler : "Az SS-t arra nevelték, hogy csak a Führer-nek engedelmeskedjék. A Führer parancsa kötelesség."

Az SS karhatalmi egységeit a Wehrmacht sokáig alábecsülte s mivel Hitler sosem bízott a német seregben, így a berliniek hamarosan egy újfajta őrséget fedeztek fel a Császári Kancellária előtt. Őket egy független és újonnan létrejött katonai alakulatból hozták, az Adolf Hitler SS Leibstandarte-ből. Adolf Hitler testőrségének ez a 120 embere vált az SS első olyan tagjaivá, akik fegyvert kaptak és később a Waffen-SS nevet kapták. Himmler embereinek a száma ekkor már elérte a 30 ezres létszámot. Felállításra került az Allgemeine vagyis Általános SS.

"Megesküszünk Adolf Hitler, a legfelsőbb vezető és császári kancellár előtt hűségünkről és bátorságunkról. Felesküszünk előtted és azok előtt, akiket parancsnokunkká neveztél, hogy halálunkig engedelmeskedünk. Isten engem úgy segéljen!"

Egy seregtől és rendőrségtől elkülönített, párton és államon felüli elit egység elképzelése könnyedén alkalmazható volt a náci propaganda gépezetének keretein belül, ami szándékosan utánozni akarta a római császárság nagyszerűségeit. Az SS lett volna Hitler pretoriánus testőrsége.

Fritz Schliephack Wehrmachtsoffizier: "Természetesen nem vettük őket igazán komolyan. Úgy gondoltuk, hogy mi tudjuk a szakmánkat, nekik pedig fogalmuk sem volt a háborúról. Dilettánsok voltak. Mindig az mondtuk, hogy : Persze, játszanak csak katonásdit."

Herbert Döhring, SS Liebstandarte Adolf Hitler: "Berlinben magas, fiatal férfiakat kerestek. Legalább 183 cm magasakat. Egy olyan csapatot állítottak fel, amely a Führer védelmét látta el. Az ember így eljuthatott Berlinbe, és fess egyenruhát kaphatott."

Friedrich-Karl Wacker: "Már a háború előtt rajongtam az SS-ért, mióta láttam Berlinben a Leibstandarte SS Adolf Hitler egységeket. Nagyon jól mutattak fess egyenruhájukban a díszszemléken. Az igazság az, hogy minden alakulatuk osztályon felülinek tűnt, és ez a háború előtt sok évvel történt. Tiszta, jó magaviseletű, és nagyon jól öltözött emberek voltak."

Werner Jokisch, Hitler Jugend: "Hitlerjugend parancsnokként minden vágyam az volt, hogy felvegyenek, már a rendkívüli követelmények miatt is. Akkoriban az SS kötelékébe még nem vettek fel mindenkit."

Férfiak feketében, egy hinni akaró ifjúság bálványai. Az önkéntesekből kiválogatott árja óriások gárdája a berlini Richterfelde-i Hadapród Iskolában állomásozott.

Herbert Döhring, SS Liebstandarte Adolf Hitler: "Megállapították, hogy makk egészséges és bivalyerős vagyok. Akkoriban 100 kg voltam. Csak azt mondták, hogy a bal vállam fél centivel lejjebb van, mint a jobb. Meg is magyarázták az okát. Egy falusi fiatalember nagy súlyokat cipel és ez egy kicsit felborítja statikailag. De azt mondták, hogy nem számít, csak azt jegyezzem meg, hogyha Berlinben a díszszázadba kerülök, mindig emeljem feljebb a bal vállamat."

Az SS Leibstandarte Adolf Hitler parancsnoka Sepp Dietrich volt. A német Dietrich szó tolvajkulcsot jelent, ezért a kulcs lett a regiment szimbóluma. Az alakulásától tagja az SS-nek, és az 1920-as évektől Hitler harcostársa. Sepp Dietrich a mindene volt Hitlernek. Az irodalmár Dietrich megszállott vezetői képességei elbűvölték Hitlert, aki így írta le őt: "Egyedi ember, aki egyszerre ravasz, energikus és brutális." Képességeit hamarosan igénybe kellett venni. Ő mindig magánál tarthatta a pisztolyát, még a Hitler elleni, Claus von Stauffenber (1907. november 15, Jettingen - 1944. július 20, Berlin) féle merénylet után is, amikor pedig mindenkinek le kellett adnia a pisztolyát, nála ott maradhatott. Mindenkivel tegeződő viszonyban volt. Hitler iránti lojalitását 1934-ben Sepp Dietrich egy véres tettel bizonyította. Bajtársa, Ernst Röhm az SA, a náci rohamosztagok parancsnokának a meggyilkolásával. 1934-ben Ernst Röhm volt Németország második leghatalmasabb embere akit nagyszámú SA osztagai tették azzá. Az SA gyilkosokból és bűnözőkből álló rongyos utcai sereg volt, akik segítettek a náci pártnak. Ernst Röhm, Hitlernek elkötelezett és jutalmat kereső, de hatalmas ember volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Hitler és Röhm erőpróbájára 1934 júniusában került sor, mivel Hitler azt gyanította, hogy Röhm puccsot készít elő ellene. Ez volt a "hosszú kések éjszakája", 1934. június 30.-a a döntés napja!

. Erich Leffner, SS Mann: "Kiosztották a fegyvereket, mert ugye mi ki voltunk képezve és azt mondták, hogy Röhm puccsot akar megkísérelni. El akarja távolítani Hitlert, hogy ő kerüljön hatalomra. Bent voltunk úgy 4 napig. Azután azt mondták, hogy hazamehetünk."

Ez volt az a 4 nap, amely alatt Sepp Dietrich az SS Leibstandarte Adolf Hitler alakulatával kiiktatta az SA vezérkarát.


Sepp Dietrich

Forrás: Bundesarchiv_Bild_183-J06632,_Sepp_Dietrich

Ernst Röhm

  Forrás: Bundesarchiv_Bild_102-15282A,_Ernst_Röhm.jpg

Röhm-öt és az SA többi vezetőjét a München Stadelheim-i börtönbe hurcolták. Többségükkel a testőr ezred emberei végeztek. Röhm cellájának asztalára bekészítettek egy pisztolyt és felszólították, hogy lője főbe magát. Röhm azonban nem tett eleget a felszólításnak. Egy negyed óra múlva az SS őröknek elfogyott a türelme, és lelőtték. Nem tudni pontosan, hogy ekkor hány embert lőttek le. Hivatalosan nem is történt semmi de az SA soha többé nem heveri ki ezt a vérveszteséget.
Hitler és az SS közötti paktumot azonban immár vérrel pecsételték meg. Himmler diadalmaskodhatott. Az SS hajlandóságának eme bemutatója, amiben gondolkodás nélkül régi bajtársaik ellen fordultak, elnyerte Hitler tetszését és tartós háláját. A korábban az SA kis fiókszervezetének számító SS önállósodott. Jelszava: Meine Ehre Heißt Treue - Hűség a Becsületem. Ez állt az SS tagjainak, később pedig a fegyveres SS katonáinak derékszíj csatján és tiszti dísztőrén. Ez azt jelentette, hogy kitartanak mozgalmuk, az SS és Hitler mellett mivel, ekkor már Hitler testesítette meg Németországot. A Führer és Németország egy volt.


Theodor Eicke

     Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Theodor_Eicke


Ernst Röhm-öt SS Oberführer Teodor Eicke lőtte le. Sepp Dietrich-hez hasonlóan Eicke is fontos alakja azoknak az SS fegyveres kötelékeknek, amelyeket később Waffen-SS-nek hívtak. Egyes források szerint hidegvérű, mindenre elszánt gyilkos volt. A legnagyobb nyugalommal nézte végig az embereken elkövetett legszörnyűbb kínzásokat, majd bezárkózott a szobájába és kiterítette a padlóra a katonai térképét, amelyre kis tankokat tett, hogy stratégiai gyakorlatokat folytasson.
Röhm meggyilkolása után az SS átvette az SA-tól a németországi koncentrációs táborok őrzését, és a felügyeletükkel Theodor Eicke-t bízták meg. Eicke hivatalba lépése után azonnal Sepp Dietrich-hez fordult, hogy az Adolf Hitler testőrezred állományából adjon át a rendelkezésére kiképző személyzetet. Ők a fegyveres SS mellett a másik gyökerét jelentik majd, melyet halálfejes alakulatoknak fognak hívni.
Eicke önkénteseket toborzott a halálfejesekhez. Az alsó korhatár 17 év, a felső korhatár 23 év volt. A lehetőség sok munkanélküli és képzetlen ember szemében csábító volt.
A felfegyverzett SS-t négy speciális osztagra tagolták. Az SS-VT-re és az SS Leibstandart-ra. Az SS-VT-be szigorúan magasság és erőnlét alapján válogatták be az embereket. A faji tisztaság foka nagyobb volt, mint a többi katonai erőnél. A jóféle északi tulajdonságok alapvetőek voltak, de felmérték a jelöltek tanultságát és morálját is. Az SS iskolák végzősei nem kerülhettek be mind az SS-VT-be, így más kevésbé elit SS alakulatokba kerültek. A Totenkopf vezette a koncentrációs táborokat, ahová a rezsim politikai ellenségeit internálták, ahol szükség esetén ki is végezték őket.
A Leibstandarte egységeket általában csak ünnepi események őrzésére hívták meg. Ezért elnyerték az "Ashford-i katonák" gúnynevet.

Adolf Tscherne, SS-Totenkopf: "Biztonságban akartam élni. Ez volt a hátterében mindennek, amit tettem. A 30-as években az SS-ben szolgálni szinte divat volt"

A halálfejesek feladata a koncentrációs táborok és a fogolyszállítmányok őrzése, valamint a kényszermunkások felügyelete volt. Amikor az embereket munkára rendelték, menetoszlopokba rendeződve kora reggel kimasíroztak. Húsz-harminc méterenként vigyázott rájuk egy-egy őr. Eicke képes útmutatót jelentetett meg az őrszemélyzetek számára. Előszavában ez áll: "Népünk megmaradása érdekében keményen kell bánnunk az ellenségeinkkel, még akkor is, amennyiben túlságos nyersességgel vádolnak minket."

Max Hollweg, politikai fogoly: "Amikor unatkoztak, akkor az idejük nagy részét a foglyok kínzásával múlatták. Letépték a sapkát a foglyok fejéről, és áthajították az őrszemek vonalán. Azt mondták: "Hozd vissza a sapkád!" Aki átlépte a vonalat, azt lelőtték. Egyszer azt mondta nekem az őrparancsnok, hogy: "Hollweg ma addig vissza sem megyünk, amíg két-három hullánk nem lesz!"
Az emberekben valahol mindig van egy gátlásküszöb, ami nem engedi, hogy más emberekre lőjön, másokat meggyilkoljon, és a foglyokkal való bánásmódban éppen ezt a gátlást iktatták ki az Allgemeine SS embereiből. Az egyik elmesélte az életét. Pontosabban azt, hogy került az SS kötelékébe. Azt mondta, ott akarta hagyni a Gestapo-t, mert nem bírta tovább. Bejelentette, hogy távozik, mire gyávának és gyengének nevezték. Elmondta, hogy családja van otthon, szülei, testvérei, stb. Nem sokkal később az SS bajtársai megragadták és a tér közepén agyonverték."


Heinrich Himmler: "Az északi faj, nemzeti szocialista katonai rendjeként a megváltoztathatatlan törvények nevében masíroznak. Mi, az SS katonái, a Birodalom vitézei vagyunk. A világtörténelem megfogja állapítani, hogy Adolf Hitler nem csupán a világtörténelem Germán, hanem a legnagyobb árja vezére volt. Rólunk, legközelebbi kísérőiről pedig elmondja majd, hogy hívek voltunk hozzá. Engedelmesen hittünk benne és állhatatosak voltunk. Ezért megérdemeltük, hogy alvezérei legyünk."

Az SS, az uralkodó germán faj embereinek rendje kívánt lenni. Ez a középkori Germán Lovagrend utánérzése. A Paderborn melletti Wewelsburg-ot Himmler a koncentrációs táborok foglyaival SS lovagvárrá építtette át. Az építkezés során körülbelül 1200 kényszermunkás halt meg. Wewelsburg-ot az SS szellemi világközpontjának szánták.
Az istentiszteletet a Leibstandarte Adolf Hitler napfordulós szertartása helyettesítette. "Tűz, te szóljál nekünk eleinkről!" Ezt a varázsigét használták a napfordulók alkalmából. Az SS ideológiája szerint az egyes ember, csak az ősök végtelen láncának egy láncszeme. Az egyén nem számít, csak a faj.

Hitler ügyesen taktikázott, és 1935 márciusában kijelentette, hogy Németországot nem kötelezi többé a versailles-i béke katonai rendelkezése. Elrendelte a sorozások újraindítását és a hadsereg 36 hadosztályra történő fejlesztését.
Ezzel egy időben bejelentette az SS-Verfügungstruppen (különleges feladatokkal megbízott csapatok) megalakulását, amely a későbbi Waffen-SS magját alkotta. Az SS fegyveres egységeinek létszámemelését célzó hitleri terv egyet jelentett a német társadalom nagy részének militarizálásával.
1938 márciusában Ausztria bekebelezését a 8. német hadsereg hajtotta végre, de a hadműveletekben a Leibstandarte, a Deutschland, és a Germania SS-VT ezredek is részt vettek. 1938 októberében a Der Führer-el kiegészülve hajtották végre Csehszlovákia feldarabolását.
Amíg a Wehrmacht csupán a Reichsdeutsch-ból (az anyaország területén élő német férfiak közül sorozhatott), addig a Waffen-SS a megszállt területek német nemzetiségű lakosságából, a Volksdeutsch-ból is feltölthette sorait.

Sokak szemében a Waffen-SS ma is egyet jelent a nácizmus rémtetteivel. Hitler fekete hadtestének katonái mégis büszkén viselték a halálfejes jelvényt. És ennek mi az oka? Az oka az, hogy csak a legjobbak ölthették magukra a fekete egyenruhát, amelynek SS rúnái azt hirdették, hogy viselői a Harmadik Birodalom elit fegyveres testületéhez tartoznak.

Heinrich Himmler 1938-ban kisajátítja az 1000 éves Quedlinburg-i apátságot és az SS avatási szertartásainak színhelyévé alakíttatja át. Az apátság kriptájában nyugszik I. Henrik, a középkori német terjeszkedés úttörője. Ezért választotta Himmler Quedlinburg-ot az SS avatási szertartások színhelyéül.

Heinrich Himmler: "Szilárd elhatározásunk, hogy néphatárainkat 500 kilométerrel kiterjesztjük. Megmásíthatatlan szándékunk, hogy megalapítjuk a Germán Birodalmat. Megmásíthatatlan akaratunk, hogy a Balkánon és Európában mi legyünk, akik meghatározzák a rendet. Megmásíthatatlan akaratunk, hogy betöltsük az általunk elfoglalt területeket. Megmásíthatatlan szándékunk, hogy védelmi határainkat távoli, keleti területekig kitoljuk."

Albert Massiczek, Osztrák SS: "A germanizálás az erőteljes terjeszkedés. Legbelül egész életemben egy nagyon félénk ember voltam. Éppen ezért akartam egy olyan rendhez tartozni, amely rendkívüli harciassága vagy, hogy úgy mondjam brutalitása miatt hírhedtnek számított."

Hans-Gerhard Strack: "Ezredünkben és a századunkban is volt egy-egy katona, akiket társaik meglopásán tetten értek. Mindkettőt halálra ítélték, és kivégezték. Azután az egész század átmenetelt a sírjukon és letaposta azt. Ezt az árat kellett fizetnie annak, aki meglopta bajtársait."

Ehhez a rendhez hamarosan hivatalos tisztek is csapódnak. Felix Steiner például, aki az I. világháborúban szolgált, és számos magas rangú kitüntetést kapott. Steiner szemében az I. világháború tömeghadseregei már elavultnak tűntek. Az ő ideálja a bajnok, az atlétikus katona volt. A jövő, a fizikailag és pszichikailag a legnagyobb megterheléseket is kibíró harcosokból álló, kis létszámú mozgékony csapatoké. Elképzelései a konzervatív Reichswehr vezetők között süket fülekre találtak. Nem így, az SS-nél. Ezért lett Steiner ezredparancsnok az SS karhatalomnál. Ezenkívül meg kell említeni még egy magas rangú profi katonát, aki már korán az SS-hez csapódik, az ő neve Paul Hausser, a Reichswehr nyugalmazott tábornoka. Azzal kezdi második karrierjét, hogy átveszi az SS frissen alapított Braunschweig-i zászlósképző iskola vezetését. 1934-től itt és a Bad Tölz-i SS iskolában folyik az SS vezetői utánpótlásának katonai és világnézeti képzése. E katonai iskolák hallgatói a Wehrmacht-tal ellentétben, az SS-ben érettségi nélkül is tisztek lehettek.

Az emberek nagy része azért csatlakozott az SS-hez, hogy elkerülje a sivár és nem kifizetődő feladatokat, illetve a csillogó egyenruháért. Szigorú étrendjük volt, azt ették, amit eléjük raktak. Fegyelmük katonás volt, bajtársiasságuk pedig erős. Kiképzésük a bátorságra fektette a hangsúlyt. A barakk kiképzéseken a nagypályás és csapat sportok voltak kihangsúlyozva. A legtöbb sereggel ellentétben itt nem volt nagy szakadék a katonák és a tisztek között. Ehelyett fesztelen kapcsolat jött létre, ami a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapult. Az emberek többsége a parasztságból származott. Ezt Himmler, a német férfiak legtisztább vonásának tekintette. Hausser rendszere kezdeményezésre bátorított, valamint nyíltságra az új eszmék felé.

Az SS álcázó kabátját először kinevették, majd több helyen utánozni akarták. Harci kiképzésük a veszélyek ellenére is életszerű volt. Ahogy a testük megedződött és a bátorságuk is megnőtt, a besorozottak erős büszkeséget éreztek önmaguk és egységük iránt. Büszkeséget, miszerint ők mások, és az égető elszántságot a felől, hogy jobbak legyenek. A náci ideológia ismertetése minden SS kiképzés részét képezte. A hivatalos náci teoretikus beszédek és a Mein Kampf retorikája nagy hatást gyakorolt az emberekre, kiváltképp a kevésbé iskolázottakra.

Werner Jokisch, SS Hitlerjugend: "Az embert a Waffen-SS-nél másként értékelték, mint bármely más fegyveres testületnél."

Az alaki kiképzésnek nem szenteltek különösebb figyelmet, de a sportnak annál inkább. Ez ugyanis segített azoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyeket Steiner az atlétikus harcosról alkotott. A harcos legyen kemény önmagával, és az ellenséggel szemben egyaránt. Ez a nemzeti szocialista világnézet alapvető követelmény volt.
1938 márciusában vetik be először az SS harci alakulatait. A Wehrmacht-al együtt vesznek részt Ausztria megszállásában és egyetlen puskalövés nélkül vonulnak be Bécsbe.


Kitör a háború:

1939. szeptember 1-én Lengyelország megtámadásával hivatalosan is elkezdődött a II. világháború. Az SS egységei a teljes fronton részt vettek a támadásban, a Wehrmacht hadosztályaiba tagolódva és azok parancsnoksága alatt állva. Kelet-Poroszország és Szilézia irányából nyomultak Varsó felé. Hitler SS katonái seregestől estek el a Führer legnagyobb bánatára. Nagyon közelről érintette, ami a Waffen-SS-el történt. A vezetés még fiatal volt és tapasztalatlan. Az egységek túl korán mentek harcba, ezen kívül túl fanatikusak voltak. Sokan voltak, akik az életüket is feláldozták a Führer-ért. Szeptember végére Varsó egyetlen nagy romhalmazzá vált. Ekkor Lengyelország feladta a harcot. Modlin erődítménye viszont a végsőkig kitartott. Modlin-nál a karhatalom és a Leibstandarte Adolf Hitler egységeit is bevetik. Szeptember 28-án Modlin védői is megadják magukat. A kapituláció után több száz lengyel katonával végeztek. A háborús bűnöket vizsgáló lengyel bizottság jelentése szerint, csak Modlin-nál a kapitulációt követően 491 főbelőtt lengyel katonáról tudnak. Ezenkívül 100 civil áldozat is volt közöttük. Szemtanúk a háború után azt vallották, hogy a tettesek az SS egyenruháját viselték.

A Wehrmacht lengyelországi főparancsnoka von Brauchitsch vezérezredes kétszer is jelentést küld a berlini elöljáróinak a rémtettekről. Követeli, hogy vessenek véget a terrornak. Így ír erről: "A mérhetetlen eldurvulás következtében beteg jellemű embereknek engedik szabadon kitombolni állati és beteges ösztöneiket. Minden katona undorral nézi ezeket a bűntetteket, amelyeket a Birodalom polgárai követnek el."
Hitler azonban úgy véli, hogy az üdvhadsereg módszereivel nem lehet háborút nyerni. Parancsot ad, hogy az SS-t vonják ki a Wehrmacht katonai bíróságának hatálya alól. Az SS ügyeit illetően innentől egy önálló katonai bíróság illetékes.
Viták bontakoztak ki arról, hogy az SS hibái miből eredtek. A túláradó bátorságból, a gyenge tiszti munkából vagy a Wehrmacht merev és érzéketlen módszereiből. Előzőleg a Wehrmacht sikeresen megfékezte az SS toborzását, és felfegyverzését. Állították, hogy a hadsereg az SS-t a legveszélyesebb feladatokkal bízta meg, majd szándékosan megtagadták a segítségnyújtást. A hadsereg, amely felelős volt a besorozásért, újabb embereket vett fel a Waffen-SS kötelékébe. Gottlieb Berger tartalékos rendőri alakulatába viszont voltak olyanok is, akik nem voltak német származásúak. Őket küldték utánpótlásként a frontvonalakra. Ez Himmler egyedüli irányítása alatt zajlott, aki ekkor kezdte kialakítani befolyását a rendőri erők felett.

Az intrikán és bürokrácián túl Himmler egy különc volt, aki magas pozíciójának köszönhetően szabadon kiélhette fantáziáit. Az SS birodalom másik felén nyomozók kutatták az eaton cilinder mellékjelenségeit, és a pusztasági kancák tejének homeopátiás előnyeit. Ősi rúnákat és keleti ideogrammokat hasonlítottak össze, hogy bebizonyítsák azt, hogy a japán is árja faj. Az SS-beli férfiaknak gyermeket kellett nemzeniük, mielőtt harcba indultak, ezért a temetőkben késztették őket közösülésre, hogy ősi utód szülessen. A laboratóriumokban hasztalan törekvéseket tettek afelé, hogy kiderítsék miben tér el az árja vér a nem árjától. Az SS tudósai olyan anyaggal dolgoztak, amit semmilyen más orvosok nem kaptak meg.

1940. május 10. A franciaországi hadjárat kezdete:

Az SS egységeit nagyobb alakulatokká szervezik át, és a nevük innentől kezdve hivatalosan is Waffen-SS. A Wehrmacht parancsnoksága alá rendelt Leibstandarte Adolf Hitler az SS-VT és a Totenkopf hadosztály részt vesz a semleges Hollandia és Belgium lerohanásában. Május 14-én a Leibstandarte már Rotterdam alatt áll. Az Adolf Hitler Leibstandarte bevonult Rotterdam-ba és tüzet nyit a holland katonákra, holott azok előzőleg már megadták magukat a német ejtőernyősöknek. Káosz alakul ki. A Waffen-SS elveszíti az ellenőrzést a helyzet felett és a Wehrmacht katonákra kezdenek el lőni. A lövöldözésben egy német ejtőernyős tábornok is súlyosan megsebesül. A megszálló csapatok száguldó iramban haladnak dél felé. A balszárnyon a halálfejes és karhatalmi hadosztályok. Sepp Dietrich állandóan elveszíti az összeköttetést az utána haladó egységekkel, veszélybe sodorva ezzel önmagát és embereit.

Arras 1940. május 21:

Az I. világháború egykori csatamezőin az angoloknak és a franciáknak sikerült összeszedniük magukat. Itt került sor a II. világháború első nagy páncélos csatájára, amit a szövetségesek elveszítenek. Az angol vezérkar elkeseredett döntésre szánja el magát, a brit expedíciós hadsereg evakuálására Dunquerque-nél. A visszavonulást néhány ezred fedezi. Déli irányból Theodor Eicke halálfejes hadosztálya támadja a briteket.

Május 24-én Hitler kiadja a híres parancsot: Megállj!

A parancsnokok közül egyedül Sepp Dietrich nem vette figyelembe Hitler parancsát és embereivel átkelt a folyón és elfoglalta a Wattenberg-hegyet.

1940. május 26. A halálfejes hadosztály eljut a La Passe csatornához, ahol a Waffen-SS nagy veszteségeket szenved majd el. Eicke közönyösen, szenvtelenül küldi embereit az ellenséges tűzbe, míg csaknem sikerül átkelniük a csatornán. Eicke-t parancsnoka, Erich Hoepner tábornok is kérdőre vonja és mészárosnak nevezi. Eicke válasza: "Mit számít az, amíg mi nyerünk."

Néhány héttel később Németország győzelmével zárul a nyugati hadjárat. Felix Steiner Vaskereszteket osztott ki legbátrabb embereinek. Már akik megmaradtak közülük. Az egyik alakulatról, amelyet szeretett volna kitüntetni, csak ennyit mondott: "Sajnos, mind egy szálig elestek."
Az SS világképében a legmegvetendőbb dolog a gyengeség és a gyávaság volt. Az öngyilkos bátorság pedig mindennaposnak számított. Fontos volt, hogy a vezetők támogatták még a legdrasztikusabb akciókat is.
Franciaország elfoglalása után újra növelték a Waffen-SS létszámát. Elrendelték, hogy a meghódított országokból is sorozzák be a német származású embereket. Az új hadosztály, a Wiking félig Steiner keze alá került. Ebben a skandinávok, hollandok és németek is voltak. Az SS-VT, hadosztály méretűvé lépett elő és átkeresztelték Das Reich-re.

Karl-Heinz Augustin, SS Leibstandarte Adolf Hitler: "Sok minden történt, ami miatt talán szégyenkeznünk kellene, valójában nem is olyan sok minden. De mindebből arra következtetni, hogy valamennyien bűnösök voltunk, nagy hiba lenne."

1941. május 6-án Hitler megtámadja Jugoszláviát. Alexander Löhr tábornok vezette 4. légiflotta gépei osztrák, bulgár és román repterekről felszállva zavartalanul bombázták Belgrádot. A német sereg Bulgáriából támadt. Egy újabb ország volt ez az SS-nek, amit elfoglalhatott. Jugoszláviát gyorsan és brutálisan győzték le. A Das Reich győzedelmesen vonult be az elfoglalt Belgrádba. Ezután a német offenzíva Görögország felé haladt tovább, és a Leibstandarte-é volt az a veszélyes feladat, hogy verekedje át magát a hegyeken, áthaladva így a Metaxas-vonalon. A Kreide és Kazura csapatok bevetése rendkívül hatékonynak és sikeresnek bizonyult. Hírük félelmetes volt. Egy alkalommal Meier, hogy bizonyítsa elszántságát, kézigránátot robbantott katonái mögött a gyorsabb támadás érdekében. Ők kitartottak és elfoglalták a kulcsfontosságú várost Kastoria-t, mintegy a bátorság és a profizmus fitogtatása képen. Ezúttal nem mocskolta be semmi a győzelmet. Habár győzelmi parádéval vonultak be a németek, ez Athén hírnevét nem csorbítja.


Háború a szovjetek ellen:

1941 nyara: A német - orosz határon 152 német hadosztály várja a parancsot a támadásra. Hitler mottója: "Ők vagy mi!" Egy nagyobb német birodalomnak több föld, kolónia és rabszolga kellett. Ezeket keleten találták meg. Hitler feláldozott volna mindent és mindenkit annak érdekében, hogy a bolsevizmust porig rombolhassa. Visszakergette volna a szláv hordákat Ázsiába. Azután megkezdődött a Barbarossa-hadművelet, a Szovjetunió elleni háború. A 3 millió Wehrmacht katonával együtt menetel a Waffen-SS 100 ezer katonája is. Külsőre alig különböznek a Wehrmacht katonáktól. Számukat tekintve pedig alig vannak többen, mint egy segédcsapat. Ez a monumentális vállalkozás 3 millió emberi életet követel majd. Hitler támadásának híre végigsöpört a világon, és megdöbbentette azt.

Gerhard Fritsche, SS Soldat: "Elit csapat voltunk, mindig annak is számítottunk. A snájdig szó jelentése különösen fontos szerepet játszott az életünkben.
(snájdig: jóvágású, csinos, vakmerő, biztos fellépésű, "úri" modorú. A snájdig úri fiú és a snájdig katonatiszt úrilányok és asszonyok felszínes ideálja volt Németországban a 20-as és a 30-as években.)


Bernhard Heisig, Waffen-SS: "Lassanként büszke lettem rá, hogy az SS-ben szolgálhatok. Volt bennünk valamilyen elit tudat. Felvágtunk és többnek éreztük magunkat a Wehrmacht-nál. Ez olykor már groteszk volt. Ők meg minket mondtak nagyképűnek és felvágósnak."

A Waffen-SS katonáinak különleges szerepet szántak ebben a háborúban. A nemzeti szocialista gondolat lelkes híveiként, az újfajta világnézet és megsemmisítő háború megvívására voltak hivatottak. Hitler politikai hadserege harci, és ideológiai kiképzést is kapott.

Ekkehard Stuhldreher, SS Leibstandarte Adolf Hitler: "Politikai szemszögből is magyarázható, ami itt folyt. A Versailles-i diktátum következményeinek felszámolása és a bolsevizmus elleni harc."

Gerhard Hentschel, Freiwilliger der Waffen-SS: "Mi voltunk a legnagyobbak az egész világon és azok ott Németország határain kívül akartak tőlünk valamit. Nekünk pedig tulajdonképpen sosem mondták meg, hogy mi okoztuk a helyzetet. Éppen ellenkezőleg, azt mondták, hogy azok támadtak ránk. Ezért aztán megtiszteltetésnek éreztem, hogy megtehetjük, amire képesek vagyunk."

Heinrich Himmler számára az Oroszország elleni háború az első pillanattól kezdve faji háború volt. Katonái pedig faji háborút vívnak. A baltikumi bevonuláskor, a meghódított területeken német származású lakosság köszönti felszabadítóként a bevonuló csapatokat. Sok fiatalember önként jelentkezik Himmler SS alakulataiba.

Eduard Jahnke, Freiwilliger der Waffen-SS: "Miért a Waffen-SS-hez és nem a Wehrmacht-hoz jelentkeztem? Egyszerű a magyarázatom: elit alakulatnál akartam szolgálni. A községházán jelentkeztem. Lehettünk talán hatszázan, és ott válogatták ki az embereket. Hatvanat választottak ki. Főleg magasakat és szőkéket, a többiek elmehettek. Bennünket bevittek az iskolába. Ott az orvosok alaposan megvizsgáltak mindenkit, megmérték a magasságunkat és a súlyunkat. "

A Baltikum és Ukrajna német származású lakói közül sokan fűztek nagy reményeket a németek bevonulásához. Korábban, nemzeti kisebbségként elnyomták őket, most pedig egyszerre teljes értékű felsőbbrendű németek lettek.

Theophil Schmidt, Freiwilliger der Waffen-SS: "Amikor reggel megérkeztünk, azt mondtuk: Guten Morgen, svábok vagyunk! Így köszöntünk nagy büszkén. És akkor az egyik megkérdezte: Hát benneteket honnan szalajtottak? Mi pedig azt mondtuk: Itt lakunk nem messze!"

A Waffen-SS ambíciózus személyzeti politikája kezdettől fogva arra épített, hogy a lehetséges újoncokból óriási hadsereget fognak toborozni. És valóban, 10 ezrével toborozzák a német származású férfiakat az SS kötelékébe, ahol ők alkotják majd a csapatok jelentős részét. Később besorozzák a romániai németeket, akik közül szinte mind a Waffen-SS kötelékébe került.

Herbert Döhring, Leibstandarte Adolf Hitler: "Magunk között zsákmány németeknek hívtuk őket. Senkit sem szeretnék megbántani ezzel, de nem örültünk nekik, mert mi a fenének papoltak az északi német óriásokról, miközben felvesznek mindenféle selejtes pacákokat."

A Waffen-SS is kivette a részét a harcból. Hatvantól százezer főig terjedő csapatokkal, amelyeket három seregben osztottak szét. Egy megszálló hadsereg nagyban függ a lovakkal történő szállítástól, a motorizált egységek pedig kulcsfontosságúak voltak az előny fenntartása végett. A Barbarossa-hadművelet, a megkezdésekor sikeres volt. A német hadsereg könnyedén félresöpörte a szervezetlen ellenállást. Sztálin nem vett tudomást a figyelmeztetésekről. Ahogy Hitler, Sztálin sem bízott a hadseregben, így erősen meggyengítette a Vörös hadsereget és a sereg megbénulása rányomta bélyegét parancsaira. A németek gyakran találtak támogatásra a határ menti köztársaságokban, ahol Sztálin terrorja különösen kegyetlen volt. A rendkívül termékeny Ukrajnában az elmúlt évtizedek alatt több mint 10 millióan haltak meg a szándékosan teremtett éhínségben.
A támadás egyre mélyebben haladt a szovjet területek belseje felé. Sok németnek úgy tűnt, hogy nem is egy másik országba érkeztek, hanem egy másik korba, ahol az emberek hihetetlenül visszamaradottak, rongyosak és primitívek maradtak. Dr. Göbbels propaganda miniszter nagy örömére kiderült, hogy sok börtön a lemészárolt politikai foglyoktól bűzlött. Az általános elmaradottság a hadsereget is hátrányosan érintette. Egy zápor is elég volt ahhoz, hogy az utakból mocsarak legyenek, amelyek időlegesen megbénították a hadosztályok mozgását.
A Waffen-SS egységek kiválóan teljesítettek a harcokban, így ezek az egységek is kivívták a Wehrmacht vezérkarának elismerését.
A Das Reich nagy szerepet játszott a Smolensk-i hadjáratban, elnyerve ezzel von Rudel tábornok elismerését. Guderian pedig csodálta a Leibstandarte egyedülálló rohamát. Saját kezdeményezésükre közbeléptek, így ezzel számos ellenséges tankot pusztítottak el.
A Leibsandarte és a Wiking egyesített csoportjai délen lehetővé tették a Vörös hadsereg elkülönítését és elpusztítását. A távolságok sokkal nagyobbak voltak, mint az előző bevetéseken. A folyóig vezető 300 mérföld legyőzése után újabb 700 mérfölddel kellett megbirkózni a Donig. A nagy bekerítés során több százezer foglyot ejtettek rabul. Ez a hatalmas számú rab, csak az egyik probléma volt, amire a német háborús gépezet egyáltalán nem készült fel. A harctéren túl a szervezés anarchiába fulladt. Számtalan versengő szervezet, rendőrök és civilek tolongtak a hatalomért, a profitért és a zsákmányokért. Zűrzavar és fejetlenség uralkodott, amit Hitler és vezérkara nem volt hajlandó tudomásul venni. Ennek eredményeképpen a hadifoglyok éheztek és a kannibalizmus sem volt ismeretlen számukra.
A szovjet csapatok ekkor már nem voltak annyira körülvéve és a német vonalak mögött maradt orosz egységek gerillaharcokba kezdtek.
A nyárból ősz lett. A német alakulatok folytatták előrenyomulásukat, a véget nem érő barátságtalan területeken. Az előrenyomulás nagy ütemben folytatódott, így a katonák között nyugtalanító hírek terjedtek el.
A franciák megnyitották Párizs kapuit, hogy megvédjék szeretett városukat a pusztulástól. A szovjeteknek nem voltak ilyen gátlásaik. Kijevben egész utcákat áldoztak fel gondolkodás nélkül, ha ezzel le tudták lassítani a német előrenyomulást. Az SS-Wiking volt az első, akik szembenéztek a T-34-es tankokkal. Valahogy, a visszamaradott szlávok előálltak egy olyan gépezettel, amely a németek szintjén állt. Még aggasztóbb volt, hogy a németek csúnyán alábecsülték a Vörös hadsereg erejét. Úgy számolták, hogy Sztálin hadosztályainak száma kb. 200-ra rúghat. Augusztus közepére kiderült, hogy ez a szám 360, ami komoly ellenállást biztosított.
Sok német fedezte fel ekkor az ország mérhetetlen nagyságát: "A tér végtelen volt, a horizont pedig homályos. Lehangolt minket a táj monotonsága és az erdők, mocsarak és mezők óriási területe."



A falvak romosnak és búskomornak tűntek szalmatetős házaikkal. A természet durva, ahogy a benne élő emberek is kemények, fásultak és érzéketlenek az időjárásra, éhségre, szomjúságra és majdnem ennyire érzéketlenek az életre, a veszteségekre és a koplalásra. Az orosz polgárok kemények voltak, de az orosz katonák még keményebbek. Úgy tűnt, hogy a végtelenségig követik a parancsot és közben kitartanak.
Októberre kiderült, hogy ez a hazárdjáték, még jól is elsülhet. Az északi sereg, az SS Führer-el elérte Leningrádot. Délen Taganrog elesett 5 nap után és a Leibstandarte lecsapott Rostov városára, így Moszkva is veszélybe került.

Hitler győzedelmesen kijelentette: "Az orosz medve halott, csupán nem akar lent maradni!"

Aztán beköszöntött az orosz tél! Az első fagyoknál a tankok még tudtak mozogni, de már nem sokáig. A hőmérséklet könyörtelenül csökkent, a fegyverek, és a gépezetek befagytak és a fagy hatalmas veszteségeket okozott. A Kreml csillogó kupoláinak közelébe érve az előny megcsappant. Moszkva nem esett el, Leningrád kitartott. A hadjáratnak karácsonyra vége kellett volna, hogy legyen. Hitler erkölcsi okokra hivatkozva betiltotta a téli ruhák viselését.
A Waffen-SS tagjai szerencsésebbek voltak. Himmler bölcs előrelátásának köszönhetően a katonák téli felszerelést kaptak. A németek nem készültek fel a télre, ellenfeleik pedig már hozzászoktak.


Georgij Konsztantyinovics Zsukov

Forrás: www.ww2incolor.com/soviet-union/20080720_001.html


Zsukov, a legkiválóbb orosz tábornok egy alaposan megtervezett válaszcsapást talált ki. A német vonalak meginogtak. Hitler, aki mérgében megfosztotta magát legrégebbi tábornokaitól, nem fújt visszavonulót. Egész télen megmaradt ez a makacsság.
A frissen toborzott népi németek a gyorstalpaló képzés után máris a keleti fronton találták magukat. A Waffen-SS 1941 végén már 220 ezer emberrel harcol. Ennek megfelelően válnak mind öntudatosabbá, kiváltképpen a Wehrmacht katonákkal szemben nőtt az önbizalmuk.


A Demjanski katlan

Forrás: Bundesarchiv Bild 101I-003-3446-16, Russland, Festung Demjansk, Ju-52



1941 decembere Demjansk, Leningrádtól délre:

A német előrenyomulás elakad, hetekig tart az állóháború. A szovjet főparancsnokság ellencsapást tervez. December végére sikerül összevonni a tartalékait. A Vörös Hadsereg offenzívába lendül. Januárban majdnem 95 ezer német katonát kerítenek be, többek között a halálfejes SS hadosztály egységeit. A győzelemhez szokott német csapatokat először zárják katlanba.

Hans Breithaupt, Offizier der Wehrmacht: "Demjansk az éhséget és a hideget jelentette. A harcot és a fagyot. Összesen 6 hadosztály volt bekerítve. Közülük egy az SS-hez és a többi a Wehrmacht-hoz tartozott. Az SS hadosztály volt az egyetlen, amelynek nem voltak lovai, teljesen gépesített volt. A hadseregnek viszont voltak lovai, és mi gyakorlatilag a lovaknak köszönhettük az életünket. Egyre fogyatkozó mozgékonyságunk számlájára egymás után megettük a lovakat."

A demjanski katlan megváltoztatja a Waffen-SS-ről kialakult képet. Himmler elit katonái, akiket a Wehrmacht katonák gyakran megmosolyogtak, sokak szemében már tényleg elit alakulatnak tűnnek. Az SS Totenkopf hadosztály körülzárt katonái ugyanis keményen harcolnak úgy, mint az oroszlánok.

Willi Gemmer, Soldat der Wehrmacht: "Azt hiszem, hogy minden Wehrmacht katona nevében mondhatom, hogy nagyon megnyugtató volt, ha jobbról vagy balról magunk mellett tudhattuk a Waffen-SS valamelyik egységét. Mégpedig a már említett okokból. Jelentős harcerőt képviseltek."

73 napi elkeseredett küzdelem után a Theodor Eicke tábornok által vezetett SS egységek áttörik a katlan falát. A halálfejes hadosztály katlanon kívüli részei, a hadsereg egységeivel együtt áttörnek, és átverekszik magukat a bekerítettekhez.

Gerhard Fritsche, SS Soldat: "A katonák, akiket kihoztunk, átöleltek bennünket. Sírtak és hálásak voltak. Egyedül már nem tudtak volna kijönni, annyi már nem volt bennük."

"A Waffen-SS tűzijátékot rendez a fronton."

A demjanski csata óta ez a jelszó a lövészárkokban. A túl merész hadvezetés mérlege 6.300 fő ember veszteség és 11 darab Lovagkereszt. A fronton töltött 8 hónap alatt a halálfejes hadosztály személyi állományának több mint kétharmadát elvesztette. Kétezer kilométerre nyugatra, az SS kiegészítő parancsnoksága erőltetett utánpótlás keresésbe kezd. Toborzó offenzívát nyitottak a honi fronton. Azonban, a toborzó filmek képei csalókák. Nem mutatják, hogy a Waffen-SS-be az állandó ember igény kielégítésére ekkor már régen nem jelentkezik elég önkéntes. Az SS kiegészítő parancsnokságai mind nagyobb nyomást gyakorolnak a sorkötelesekre, hogy azok önként jelentkezzenek.



Moszkván kívül a Das Reich vállalta az oroszlánrészét a védekező harcoknak az újév során, amiben körülbelül 4 ezer katonájuk halt meg. Az SS Führer pedig visszaverte az oroszokat Moszkva nyugati részéig, folytatva a küzdelmet a mínusz 50 fokban. A hadművelet sikeres volt, de a 2 ezer emberből mindössze 35 maradt. A Barbarossa-hadművelet a napóleoni megszállás évfordulóján kezdődött és úgy is végződött.
Fél millió ember tűnt el nyomtalanul a Moszkvától induló hosszú visszavonulás alatt. Volt egy regény, amit sokan olvastak. A Háború és Békét egy orosz arisztokrata írta, aki minden ingóságát hátrahagyva halt meg, akár egy napszámos. A regény elmesélte azt a félelmetes történetet, amelyben Napóleon serege szenvedte magát végig a pusztákon, szembe nézve a pusztulással. Végül Napóleon seregét nem a cári lovasság győzte le, hanem az orosz parasztság.
A Waffen-SS képességeit már senki sem vonta kétségbe és 1942-ben a Leibstandarte, a Das Reich és a Totenkopf hadosztályokat visszaküldték Franciaországba pihenni és felszerelni.
Példátlan kegyetlenséggel tértek vissza a frontra. Ilyen gonosz és barbár harcokat Európa a középkor óta nem látott. Az ideológiák összecsapása miatt ez nem is lehetett volna másképpen. Sokan voltak az SS-ben, akik hittek abban, amit Himmler mondott.
A Leibstandarte, amikor megcsonkított bajtársai holttestét fedezte fel, Sepp Dietrich megparancsolta, hogy négy napig nem ejtenek foglyokat, így néhány ezer vörös katona meg is halt ezalatt a pár nap alatt.
Bárhogy is, a foglyul ejtett katonák túlélési esélye nagyon kicsik voltak. A betegségek, az alultápláltság szörnyű áldozatokat követeltek a német vonalak mögött az egész kontinensen. Mindkét oldal arra törekedett, hogy felélje földjeit. Mindkét fél elhatározta, hogy nem hagy meg semmit az ellenfelének. Mindkét oldal ismétlődően és keményen megtorló intézkedéseket hajtott végre azokon a polgárokon, akinél bujtogatásokat gyanítottak.

Zsukov felszámolta az aknamezőket úgy, hogy büntető zászlóaljakat vonultatott végig rajtuk. Amikor a Vörös hadsereg gyalogsága harcba indult, akkor a katonák tudták, hogy a fogságba esés bűn és a visszavonulás egyenlő a halállal. Zsukov egy rendőr alakulatot vezényelt mögéjük, azzal a paranccsal, hogy aki visszavonul, azt lőjék le. Sem a félelem, sem a propaganda, sem az a hír, hogy hamarosan beköszöntenek a békésebb idők nem volt elég arra, hogy megfékezze az embereket a végzetükbe meneteléstől. A puszta félelemmel nem lehetett megmagyarázni azt a gúnyos dacot, amivel sokan a német fegyverek elé vetették magukat. Nem Sztálin szavai voltak azok, amik arra késztették egy egyszerű katonákat, hogy akár az élete árán is kilőjön egy tankot. A németek képtelenek voltak megérteni az ellenségeiket. Himmler sokat prédikált vérről és földről. Katonái viszont olyanokkal találkoztak, akiket egyaránt megvetett a cár és a komisszár, de az országukhoz voltak kötve a generációs kapcsolatok miatt. A hatalmas és brutális erőszak dacára reagálniuk kellett. Így hát az emberek elrejtették még a családtagjaik elől is az ételt, csak azért, hogy a német katonák éhezzenek.
Himmler álma a nagy német birodalomról elkezdett körvonalazódni. A szláv kelet leigázásának kiegészítéseként folyik a germán nyugat integrációja. Terjeszkedik a Waffen-SS is. Folytatódott a népi németek toborzása, de mellette Norvégiából, Hollandiából, Belgium flamand és wallon területeiről, Dániából és Finnországból is vesznek fel jelentkezőket. A kelet ellen vívott keresztes hadjáratban ők is erősítik az SS hadosztályait. Egyenlőre még nagy hangsúlyt helyeznek a germán vér tisztaságára.
Az SS berlini kiegészítő parancsnokságán fontosnak tartják az ifjonti idealizmust és a nemzeti büszkeséget. Sokat beszélnek a Németország által megszállt területek jövőjéről, de a konkrétumokat persze kerülik. Az önkéntesek kiképzése a Waffen-SS-nél szokásos előírások szerint történik. A középpontban általában a sport és ezen belül is a küzdősportok állnak. A külföldi önkéntesek eltérő mentalitásából és politikai céljából fakadóan olykor feszültségek támadtak a rendben. A fronton azonban elmosódnak a nemzeti különbségek, az emlékezetben pedig végképp feloldódnak. Lassan az európai önkéntesek buzgalma és a jelentkezések száma is csökkent. Mind többen kérik a szolgálatból való elbocsátásukat. A fronton lévő hadosztályok létszámának fenntartása érdekében erőteljesen módosítják a felvételi követelményeket. Még a koncentrációs táborokban elítélt bűnözők körében is toboroznak. A letöltendő börtönbüntetésre ítéltek között a vadorzástól, az engedély nélküli fegyvertartáson át az Idegenlégióban történő szolgálatig nagy volt a tárház. A lényeg az, hogy az elítéltnek korábban már volt dolga fegyverrel.
Azok a bűnözők, akiket felvettek a Waffen-SS-be, külön alakulatba vonultak be. A parancsnokáról, SS Oberführer Oscar Dirlewanger-ről elnevezett alakulatot előszeretettel vetik be különösen veszélyes helyeken. Ekkor már a német hadosztályok mögött formálódik az ellenállás. A partizán háborúkban százezrek ragadnak fegyvert.
"A Dirlewanger különítmény néhány hétnyi, a partizánok ellen vívott csatákban kitűnően helytállt." Ez áll az egyik jelentésben. Az a hírük, hogy nem ejtenek foglyokat.

1942 júniusában egy fehér-orosz faluban a különítmény egyetlen nap leforgása alatt 1.745 helyi lakost gyilkol meg. A partizánok tevékenysége szintén jelentős veszteségeket okoz a németeknek. Akadozik az utánpótlás, amire a parancsnokok szigorral és barbár parancsokkal reagálnak. Parancsok érkeznek, hogy mihelyt valamelyik településről lőni kezdenek, az egész települést a földel kell egyenlővé tenni. Az a könyörtelenség, amelyet az SS és a Wehrmacht a szabad csapatokkal és a civilekkel szemben alkalmaz, több mint válasz a partizánháború kegyetlenségére.

Friedrich Haberstroh, Soldat der Waffen-SS: "Nem volt valami kellemes dolog partizánokkal szembe kerülni. Szörnyen örültünk, ha több nap vagy hét után kivontak bennünket ezekből a harcokból. A partizánháború egy mocskos dolog."

A Waffen-SS pontos feljegyzéseket készített a győzelmeiről. A Totenkopf hadosztály Dvinszknél és Opocskánál törte át az ellenség arcvonalát, majd Leningrádnál beásta magát. Középen a Das Reich hadosztály részt vett Gorkij ostrománál, ellenőrzése alá vonta a Léna folyó bal partját, majd bekapcsolódott a 11. szovjet hadsereg feltartóztatását célzó hadműveletekbe. Szeptemberben bevette Sasnyicát, s ott volt Kijev elfoglalásánál is. Ezt követően utasították, hogy vegyen részt a Tájfun hadművelet (Moszkva elleni támadás) végrehajtásában. A védők hihetetlen erejű ellenállása és a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére a Das Reich-nek sikerült 20 km-re megközelítenie a szovjet fővárost.
Délen a Leibstandarte egészen június 27-ig nem vett részt a harcokban, de ezután a hadseregcsoport legeredményesebb hadosztályaként elfoglalta Moszkovot, Miropolt, Sepkovát, Zsitomirt, és Cserzont. Az augusztus végi rövid pihenő után a Leibstandarte-t ismét a frontra küldték, ahol igen hatékony támogatást nyújtott az előrenyomuló német haderőknek.
A Wiking hadosztály is eredményesen harcolt. Részt vett az Umanynál rekedt szovjet erők bekerítésében és Dnyepropetrovszknál az orosz ellenállás felszámolásában. Ezután a várható szovjet ellentámadás feltartóztatására beásták magukat.

Gerd Rommel: "Abban az időben minden vágyam az volt, hogy a páncélos csapatoknál harcoljak. 1942-ben az újoncokat főleg a tüzérséghez, és a gyalogsághoz irányították. A Waffen-SS-be való jelentkezésem után a páncélos egységekhez kerültem. Hangsúlyozom, hogy semmiféle politikai meggyőződés nem játszott szerepet az elhatározásomban."

Jürgen Gingerson, Soldat der Waffen-SS: "Amikor az emberre egy Sztálin-orgona tüzel, és jobbra-balra, elől-hátul csupa halott és sebesült bajtársa fekszik, akkor az ember eltűnődik, hogy miért éppen őket találták el, és nem pedig engem. Ilyen pillanatokban az ember legszívesebben elbujdosna."


Sebesült SS katona

Remi Schrijnen SS- Unerscharführer: "Amikor a Flandern Freiwilligen légiót átszervezték és Langemarck Sturmbrigade névre keresztelték, egy 75mm-es tankelhárító ágyún lettem tüzér a 3. szakasz 9. lövegénél. Szakaszom 1943. december 31-től Kijev és Zsitomor környékén harcolt szovjet T-34-es harckocsik ellen. Három T-34-est kilőttünk, négy másikat pedig visszavonulásra kényszerítettünk.
1944. január 5-e és 7-e között Szkudnov körül harcoltunk. Kegyetlen csaták folytak, és a veszteségek mindkét oldalon jelentősek voltak.
Január 6-án a 8. löveg teljes legénysége meghalt, a 7. löveget eltalálták, és Gabmeyer SS-Oberscharführer is meghalt. A 9. löveg volt az egyetlen, amely fedezni tudta a gyalogságot az ellenséges harckocsikkal szemben. Miután ez a löveg is harcképtelenné vált, egyedül maradtam. Parancsot kaptunk a visszavonulásra, de én nem engedelmeskedtem a parancsnak, és hátul maradtam. Egyedül kellett töltenem, céloznom és tüzelnem.
A szovjet gyalogság támadásba lendült. Jóformán senki sem maradt, aki megállíthatta volna őket. Az szovjet gyalogságot körülbelül 30 harckocsi követte, amelyek közül 5 darab az új Sztálin II-es modell volt. Ádáz zárótűzben kilőttem három Sztálin harckocsit, 4 darab T-34-est, és még néhány más tankot. Azután, kb. 30 méterről egy Sztálin harckocsi egyenesen az ágyúmra lőtt. A légnyomás hátrarepített, és komolyan megsebesültem, majd órákig feküdtem a földön.
Késő délután az ellentámadásba induló bajtársaim találtak rám."

Remy Schrijnen-t katonatársai találták meg a csatatéren. Körülötte az általa kilőtt ellenséges harckocsik égtek, több mint 12 darabot lőtt ki egyedül. Beszámolójának rövidsége kizárólag szerénységével hozható összefüggésbe. Ettől jóval részletesebb beszámolók jelentek meg mások elbeszélései alapján erről a csatáról. Hősiességéért megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét. Schrijnen volt az első flamand származású katona, aki megkapta a német fegyveres erők legmagasabb kitüntetését.


Friedrich von Paulus

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Paulus


1942 tavaszán Friedrich Paulus tábornok a 6. hadsereg parancsnokaként azt a parancsot kapta, hogy a Donyec-medence iparvárosainak bevételével érje el Sztálingrádot és vágja el Moszkvától a Kaukázus térségét. Paulus jelezte Hitlernek, hogy csapatai túl gyengék a Sztálingrád elleni hadjárathoz, de szavai észrevétlenül haltak el. A 6. hadsereg támadására a szovjetek a megerősített Sztálingrád felé vonultak vissza. A várost szeptemberben érte el az addigra már kimerült német hadsereg. A német hadvezetés nem szokott a szűk utcákhoz és romhalmazzá vált házakhoz, a páncélos taktika alkalmazhatatlan volt. Hitler azt a parancsot adta Friedrich Paulus tábornoknak, hogy egy talpalatnyi földet se engedjen át. A megerősített városban a németek előre törése méterről-méterre haladt. A szovjet védők meghiúsították a németek kísérleteit a Volga partjához való kijutásra, az utánpótlást szállító kompok szovjet kézen maradtak. 1942 novemberében megkezdődött a szovjetek ellentámadása. A bekerített 6. hadsereg felmentésére indított támadást a Vörös Hadsereg szétverte, a légi utánpótlás pedig elégtelen volt. Paulus december 23-án jelezte, hogy csapatai képtelenek kitartani a -40 C-os hidegben.
Két nappal később megindult a sztálingrádi német helyőrséget elsöprő szovjet támadás. Paulus folyamatosan követelte csapatai felmentését. Mindhiába. Január végére a német ellenállás megtört. Hitler január 31-én vezértábornaggyá léptette elő Paulust, amivel gyakorlatilag öngyilkosságra szólította fel, mivel korábban német tábornagy még sosem esett élve fogságba. Paulus erre nem volt hajlandó, így rövidesen a Vörös Hadseregnek a német parancsnokságon megjelent tisztjei előtt letette a fegyvert.
A szálingrádi katasztrófa és a 6. Hadtest elvesztése 1943-ban megnyitotta Németország felé az utat.

1943 tavasza: A német hadvezetés első ízben teljesen a Waffen-SS-re bízza a harkovi szovjet offenzíva megállítását. Paul Hausser tábornok parancsnoksága alatt önálló páncélos hadtestet állít fel, elit hadtestet, amely a legjobb felszerelést kapta, amit a német hadvezetés biztosítani tudott. Harkov-ban az a veszély fenyegeti a Waffen-SS egységeit, hogy a szovjet hadosztályok bekerítik őket. Hausser, Hitler parancsával szembeszegülve elrendeli a visszavonulást. Hausser azt mondta: "Nem akarok egy második Sztálingrádot!" és parancsot adott Harkov kiürítésére, és ezzel egyidejűleg megtáviratozta, hogy kiürítette Harkov-ot. Hitler erre tombolni kezdett és kijelentette, hogy soha többé nem hagyatkozik a Waffen-SS-re.
Hausser megkerüli az ellenséget, és körbe zárja Harkov-ot. Négy héttel később újra az SS kezében van Harkov városa, amit a híradó nagy győzelemként ünnepel. Hiszen feledtetni kell a sztálingrádi katasztrófát. Arról nem szól a fáma, hogy Harkov-nál a Waffen-SS hadosztályait szinte teljesen felmorzsolják. A Waffen-SS 11.500 emberét veszítette el.

Az SS osztagokba való belépés a nem árják számára igen nehéz volt. A szigorú feltételekhez a német tisztek ragaszkodtak. Ennek ellenére egy páncélozott hadosztályt hoztak létre nem német önkéntesekből, akik többsége európai volt.
A keleti fronton megtizedelt egységek feltöltésére egyre fiatalabb évfolyamokból toboroznak. A 17 éves korosztály tagjai már szülői engedély nélkül is jelentkezhetnek a háborúba. 10 év telt el a hatalom átvétel óta, és már egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy ifjonti idealizmusát a nemzeti szocializmus szelleme hatja át. A legjobb katona a fiatal katona. Még nem nős, nincs menyasszonya. Ez az első alapelv.
Hiszen, ha egy férfit gyermeke vagy gyermekei, és a felesége mellől hívnak be katonának, sok mindenhez teljesen másképpen állna hozzá. Megpróbálná épp bőrrel megúszni és igyekezne hazatérni a családjához.
A fekete elit gárda, ekkor már-már az utolsó erőtartalékát mozgósítja. Fiatalkorúakat küldenek a harcokba az edzett orosz csapatok ellen. A folyamatos veszteségek és a besorozás alacsonyabb színvonala ellenére, a Waffen-SS alakulatok jelentős mértékben megőrizték harci szellemüket.

Bernhard Heisig, Soldat der Waffen-SS: "17-18 éves kölyköket hoztak a hadosztályunkhoz. Úgy haltak meg, hogy sosem volt még dolguk lányokkal. Hullottak szegények, mint a legyek."

A németek 1943. közepétől gyakorlatilag a keleti front minden szakaszán defenzívába szorultak. A Waffen-SS hadosztályai elkeseredett védekező harcokra kényszerültek a feltartozhatatlan vörös áradattal szemben. 1943 júniusában a német erőket hatalmas erőpróbára kényszerítették Kurszknál. Hitler győzelmet remélt, ami majd irányt mutat a világnak. Ekkor már az új német tankok is bevethetőek voltak. A szovjeteknek is új tankjaik voltak. A németek az öldöklő harcok árán sem tudták elfoglalni a kurszki kiszögellést. Zsukov elsöprő haderőt állított fel. Ezért a németeknek vissza kellett vonulniuk. A németek többé már nem voltak megszállók. Távol a német földtől kellett megvédeni saját hazájukat. Az összeomlás alatt a német vonalak sosem törtek meg. Ez a Waffen-SS hadosztályok érdeme volt, akiknek bátorságára, képességeire és elhatározásaira nem voltak hatással a harc és a folyamatos megtizedelés hónapjai. A kurszki vereség fordulópontot jelentett a háború menetében. Hitlert végleg elhagyta a hadiszerencse, legalábbis a keleti fronton mindenképpen. Az SS hadosztályok létszáma viszont éppen 1943-1945 között növekedett számottevően.
1944 nyarán a német csapatok ugyanott állnak, ahonnan 3 évvel korábban útnak indultak. Nyomukban katonatemetők, és felégetett földek. A végső harcok idején minden korlátozás megszűnik. A nemzeti szocializmus ellenségei, sőt a koncentrációs táborok politikai foglyai is a Dirlewanger-féle SS különítményhez kerülnek.
1944 augusztusa: a lengyel földalatti mozgalom fellázad a német megszállók ellen. Az ukrán SS önkéntesek és a Dirlewanger különítmény tagjai könyörtelenül fellépnek a varsói felkelőkkel szemben. A felkelést vérbe fojtják. Megközelítőleg 200 ezer varsóival végeznek.

 


Normandia:

Hitler és a német főparancsnokság már régóta számított arra, hogy a szövetségesek egy második frontot nyitnak Európában, és hogy Franciaországban szállnak majd partra 1944 nyarának kezdetén. Amikor a szövetségesek partraszállóak Normandiában 1944 júniusában, a tapasztalatlan és a harcedzett Waffe-SS egységeket egyaránt bevetették ellenük. A szövetséges támadás sikereinek kulcsa a légtér feletti ellenőrzésben rejlett, amely biztosította a kezdeti támadások sikereit, majd a tengerpart védelmében, ami utánpótlással látta el a frontot. A normandiai harcokban oroszlánként küzdő Waffen-SS páncéloshadosztályok olyan tapasztalatot szereztek a keleti fronton (néhányuk a kurszki poklot is megjárták), amelynek igen nagy hasznát vették. Az inváziós haderő páncélosai hozzájuk képest "zöldfülűeknek" számítottak. Mindazonáltal, nem minden német egységet szereltek fel a félelmetes Tiger, Königtiger vagy Panther harckocsikkal. A páncélos haderő gerincét továbbra is a megbízható MK IV-es harcjárművek alkották, amelyekkel a szövetségesek minden tekintetben felvették a versenyt.

A Waffen-SS hadosztályok közül elsőként a Hitlerjugend vérzett el Normandiában. A Hitlerjugend hadosztály fiatal gránátosai az utolsó csepp vérükig küzdöttek Normandia legádázabb csatáiban. 1944. augusztus 21-re a szövetségesek bezárták a falaise-i rést. Néhány hadosztálynak sikerült ép bőrrel kimenekülnie az egyre zsugorodó katlanból, de a német hadvezetésnek tudomásul kellett vennie, hogy Németország elvesztette a normandiai csatát. A Waffen-SS szinte teljesen elvérzett. Félelmetes hadosztályai zászlóaljnyira zsugorodtak. A Leibstandarte és a Frundsberg teljes páncélos erejét, és tüzérségét elvesztette. A Das Reich hadosztálynak 450 embere és 15 harci járműve maradt. A Hohenstaufen 460 katonával és 25 harckocsival élte túl a normandiai poklot, a Hitlerjugend hadosztály pedig csupán 300 fővel és 10 páncélossal tért vissza.
A Leibstandarte-t Aachen városába vonták vissza, hogy erejét feltöltse. Ám még ez az út is óriási megpróbáltatást jelentett, hiszen a légteret uraló szövetségesek a német arcvonalon túl is bénítani igyekeztek minden mozgást.

Ewald Krassmann SS-Unterscharführer: "1944 júniusának közepén Normandiába irányították a hadosztályunkat. Tíz napig tartott, amíg a fegyvereket és az embereket átvittük a frontvonalra. Nagyon kemény volt a harc, és mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. Egyszer egy fogságba esett kanadai pilótát szállásoltunk el a rádiós kocsinkban. Két napig úgy bántunk vele, mintha közülünk való lenne. Ugyanakkora fejadagot kapott, ugyanolyan ellátásban részesült, és ugyanazokban a veszélyekben volt része, mint nekünk. Mivel tudott egy kicsit németül, ezért elég jól elboldogultunk. A későbbiek során el tudtuk szállítani egy hadifogolytáborba. Mielőtt elszállították volna, azt mondta nekünk, örült annak, hogy nem a Waffen-SS fogságába esett. Erre megmutattuk neki a szürke egyenruhánkat, gallérján az SS rovásírással. Az arca először elvörösödött, majd elsápadt. Azoknak az embereknek a fogságába került, akiktől a legjobban félt, és még csak észre sem vette. Csatában az álcaöltözékünket vettük fel az egyenruhánkra, ami elrejtette az SS jelvényünket."

Karl-Heinz Decker SS-Sturmann: "Falaise-ba augusztus 16-án éjjel érkeztünk meg. Rögtön kemény géppuskatűz fogadott minket. Nyomjelző lövedékeket lőttek ki ránk a sötétben. Elrejtőztünk a házak mögött, és bevettük magunkat a főiskola épületébe. Az épületből jól láttuk, hogy a kereszteződésben kanadai utánpótlás konvojok haladnak keresztül. Tüzet nyitottunk rájuk, erre ők egy páncélost küldtek ellenünk, amelyet egy Panzefaust-tal tettünk harcképtelenné. A kanadai tankok később elvonultak, de egy gyalogsági támadást indítottak, ami során elfoglalták a velünk szemben álló házat. A főépületben a sebesülteket helyeztük el, akiket egy orvostanhallgatónk és egy hadifogoly látott el. A súlyos sebesültek között volt egy kanadai katona. Neki azonnali ellátásra volt szüksége, ezért a vöröskeresztes zászló segítségével (amelyet úgy készítettünk el, hogy egy fehér lepedőre vérrel keresztet rajzoltunk) az orvostanhallgató és a kanadai katona egy rövid tűzszünetet kihasználva átjutottak a túloldalra. Viszont most a mi orvostanhallgatónk került fogságba, de kis idő múlva elengedték, és visszatért hozzánk. Mivel helyzetünk kilátástalan volt, ezért egy kitörést szerveztünk meg. Augusztus 17-én éjjel elhagytuk az állásainkat és a gyümölcsöskerten keresztül bementünk a főépületbe. Elköszöntünk a sebesültektől és az orvostanhallgatótól, aki önként vállalta, hogy a sebesültekkel marad. Amint kiértünk az utcára erős tűzharcba keveredtünk. Ezért behúzódtunk a környező házakba és ott vészeltük át az éjszakát. Pirkadatkor egy ritkaságnak számító német légitámadás fedezete alatt átcsúsztunk az ellenséges vonalakon Követtük a géppuskazajt, hátha megtaláljuk a csapatainkat. Ekkora már csak 18-an maradtunk. Órákon át gyalogoltunk, és az élelmünk elfogyott. Betértünk egy parasztházba élelemért, és hogy pihenjünk egy kicsit. Egy óra múlva már hadifoglyok voltunk, mert a paraszt elárult minket. Akkor nem tudtam, de már tudom, hogy azokban a napokban a falaise-i katlanban harcoltunk."


Karl Körner SS Hauptscharführer


Karl Körner egysége körülbelül 80 harckocsival 1945. januárjában csatlakozott be a harcokba. A Königstigerekkel felszerelt egységből áprilisra már csak 21 darab maradt, de így is figyelemreméltó sikereket arattak: "Áprilisban Bollersdorf közelében egy német gyalogsági ellentámadást kellett támogatnunk, amikor megláttam 2 új Sztálin II-es harckocsit 200 méteres távolságban. Az egyik harckocsi legénysége valószínűleg félálomban lehetett, mert nem hallotta meg, hogy egyre közelebb érek hozzájuk. Gyorsan kilőttem az első páncélost, így a roncs elzárta a második látóterét, amelyik egyből megpróbált felém fordulni, és az én irányomba fordítani az ágyúcsövét. Végül a nagy kapkodásában beletolatott a mögötte lévő mély árokba. A Bellersdorftól Strausberg felé vezető úton 11 Sztálin harckocsi sorakozott fel. A falu szélén további 120-150 harckocsi állt, amelyeket éppen akkor töltöttek fel lőszerrel és üzemanyaggal. Tüzet nyitottam rájuk, így kilőttem az első és az utolsó páncélost. Emiatt torlasz keletkezett, és a többi harckocsi nem tudott megfordulni a keskeny úton. Legénységük beindította a motorokat, és tüzelőállást próbáltak felvenni. Eközben folyamatosan tüzeltem rájuk. A lőporral, és üzemanyaggal megrakott teherautók azonnal felrobbantak, az oroszok pedig kiugráltak a járműveikből.
Kilőttem mind a 39 lövedékemet, azután visszavonultam. A 39 lövedékemmel megsemmisítettem 39 harckocsit. Minden lövés telitalálat volt. Mire visszarendeltek Berlinbe 100 ellenséges harckocsit és 26 tankelhárító löveget semmisítettem meg."

Körner sikerei elismeréseként az utolsók között kapta meg a Vaskereszt Lovagkeresztjét. A Lovagkereszteket, amelyekkel kitüntették Körner-t, Schäfer-t és Herzig-et a Führer bunkerjéből hozták el nekik, és Mohnke adta át Krebs tábornok jelenlétében. Mohnke a katonakönyvekbe is beírta a bejegyzéseket.


A vég kezdete:

A gyorsan morzsolódó Birodalom rémálomszerű utolsó hónapjaiban az egyre inkább pazarló áldozatokat hozott a maradék erőiből. A Leibstadarte egyik utolsó nagy katonai akciója a magyarországi páncélos ütközet volt. A maradék erőit vonta itt össze, de a csatát elvesztették. Megvádolva leghűbb harcosait gyávasággal és árulással, Himmler levetette velük karpántjukat. Erre az Waffen-SS katonák öszegyűjtötték kitüntetéseiket, amelyeket egy éjjeli edénybe raktak és egy halott bajtársuk végtagjával együtt elküldték Himmlernek.

Budapest: A 4. SS Páncélos Hadtest 50 ezer katonáját és a magyar polgári lakosságot az orosz hadsereg katlanba zárja, és a harc házról-házra folyik. Ez a 102 nap a II. világháború egyik legvéresebb ostroma mindkét harcoló fél számára.

Friedrich Haberstroh, Soldat der Waffen-SS: "Az utca bal oldalán már az oroszok voltak, mi pedig a jobb oldalon vagy már a szomszéd házban voltak az oroszok. Esetleg ők voltak a felsőbb emeleten, mi pedig az alsó szinten vagy fordítva. Nagyon nehéz volt megállapítani, mert felderítőket sem lehetett kiküldeni és a tájékozódás is szinte lehetetlen volt. Egyszerűen nem tudtuk, hogy ki hol van."

A bekerített csapatok majd két hónapon át elkeseredetten védekeznek. A harcok minden oldalon óriási véráldozattal járnak. A Waffen-SS páncélos egységei kísérletet tesznek a kitörésre, de erejük és felszerelésük fogytán, a katonák pedig kimerültek.

Jürgen Girgensohn, SS Division Wiking: "Még ma is álmodom arról a lángoló harckocsiról és a végtelen behavazott területekről, amelyeken át kellett futnunk. A hó puha volt, alatta pedig agyagos a talaj. A filc csizmád beleragad, nem tudsz szaladni, miközben mögötted ott vannak az oroszok és menekülsz. Ilyenkor úszom a verítékben és kiabálok álmomban. A feleségem pedig el sem tudja képzelni, hogy mi van velem. Elképzelni sem tudja, hogy az embert még mindig olyan dolgok gyötörjék, amelyek oly régen történtek és valószínűleg gyötörni is fogják, amíg csak él."

Februárban 43 ezer német és magyar katona kísérli meg a kitörést. Alig 700-an élik túl a poklot.

Friedrich Haberstroh, Soldat der Waffen-SS: "Mielőtt elszállítottak volna, kaptam még egy lövést. A lábamnak annyi volt. Csak egy pár húscafat tartotta az egészet. Volt ott egy magyar orvos, talán sebész. Nem tudom, de mindegy is. Amputálta. A lábam ott van valahol elásva. Ha egyszer Budapesten járok, akkor felkeresem azt a helyet."

Egy hónap múlva a Vörös Hadsereg már az Oderánál tart. A Seelow-i magaslatokig még 33 ezer orosz katona veszíti életét. A német áldozatok száma is tízezrekre rúg.
Berlinben a Führer a végső küzdelemre szólítja fel az embereket. Ekkor már a 17 éves korosztály minden negyedik tagját várja a Waffen-SS. Ők a legkevésbé sem önként jelentkeztek, besorozták őket, sőt a Wehrmacht-ból és a Luftwaffe kötelékéből is átvezényeltek embereket, hiába tiltakozott ez ellen hosszú ideig Hermann Göring.

Werner Barmann, SS Kavallierdivision: "A mi jellemünket a Hitlerjugend, a honvédelmi tábor és a munkaszolgálat alakította. Tíz éves korunkban kis kölyökként bekerültünk a Jugendvolks-ba. Ott aztán őrsvezető lettem. Azt sulykolták a fejünkbe, hogy meg kell nyernünk a háborút és hogy ez a nép számára élet-halál kérdése. Azt hiszem, hogy Adolf Hitlerre akkor már nagyon kevesen gondoltak. Az embereknek a haza lebegett a szeme előtt. Magától érthető, hogy fiatalemberként azt gondoltuk kivívható a végső győzelem."

Himmler felfogta, hogy a náci államnak vége, és Hitler nem tart ki sokáig. A főpap elvesztette bálványát. Életében először rá volt kényszerülve, hogy komolyan gondolkozzon, így puhatolózó lépéseket tett a szövetségesek felé. Árulását felfedezték, de a dühös Hitlernek nem volt már hatalma ahhoz, hogy kiélje bosszúját. Az utolsó szervezett ellenállást a birodalmi fővárosban Steiner tartotta a Waffen-SS-el, de képtelenség volt, hogy kitartsanak.
A végső győzelem hiú ábrándnak bizonyult. Hitler öngyilkossága után, amelyet először hősi halálként mond be a rádió, Berlin elesik.


Jaj, a legyőzötteknek!

Steiner és Dietrich nem árulták el az embereiket. Átvezették maradék katonáikat a szövetségesek vonalain túlra, ahol megadták magukat.
A külföldi önkéntesek különösen fenyegetőnek érezhették a helyzetet, hiszen hazájukban árulónak tekintik őket. Nem ritka, hogy a Waffen-SS tagjait a helyszínen lelövik vagy agyonverik. A végén leszedték a parolit, mert látták, hogyan reagálnak a szovjetek a Waffen-SS-re. Azt gondolták, hogy jobb ha leszedik az egyenruháról a hajtókát és a jelzéseket is. A Waffen-SS katonái a bal karukon viselték a birodalmi sast, amíg a Wehrmacht katonái a jobb mellükön. Leszedték a halálfejet és a felségjelvényt a sapkákról, hogy ne tűnjenek fel rögtön. Ez már egy vert sereg. Aki még járni tud, az azon van, hogy legalább nyugati hadifogságba kerüljön. A káoszban összekeverednek az egységek. Nem lehet többé kideríteni, hogy ki-melyik egységben szolgál. A Waffen-SS katonáinak viszont van egy különös ismertetőjele, hiszen a vércsoportjukat a hónuk alá tetoválták. Sokan ezüst nitráttal próbálják meg eltűntetni a tetoválásokat vagy egyszerűen megpróbálták kivágni, esetleg meglövik magukat a karjukon. Ezekkel a megoldásokkal is csak halogatni tudták a lelepleződést.
Az SS tagjainak külön táborokat létesítettek. A szövetségesek az internáltak körében is keresték a háborús bűnösöket. A sok ezer közül az egyik maga Heinrich Himmler, aki hamis papírokkal és altiszti egyenruhában próbál ellopózni. Az álca ellenére felismerik és fogságba kerül. A fogságba esést követően két részeg amerikai altiszt brutálisan megkínozza, mire ő ráharap a korábban elrejtett cián kapszulára és meghal.
Buchenwald a felszabadulás után. Az amerikaiak, akiket sokkol a látvány, végig vezetik a táboron Weimar polgárait. Most már az utolsó Waffen-SS katona előtt is világos, hogy a világ összekeveri őket a koncentrációs táborok Allgemeine-SS őrzőivel. Hiszen az egyenruhájuk hasonló vagy majdnem egyforma. Az SS iránti gyűlöletből jócskán kijut a Waffen-SS katonáinak is. A győztesek szemében a Waffen-SS katonái sem különbek, mint a bűnözők.
Malmedy: az amerikaiak szemében a Waffen-SS bűneinek jelképévé vált. 1944 telén 72 amerikai katonát lőnek itt le, miután megadták magukat a németeknek. 1946. derekán az Adolf Hitler Leibstandarte 73 tagjának a bíróság előtt kellett felelnie a Malmedy-ben történt mészárlásért. A tárgyalás során megpróbálták rekonstruálni az esetet. De, hogy pontosan mi történt akkor Malmedy-ben, az máig nem tisztázott.
Mindenesetre kétséges, hogy a lövés felsőbb parancsra történt-e. Az amerikai bíróság bizonyítottnak tekinti a vádlottak bűnösségét. Negyvenhárom vádlottat halálra, huszonkettőt életfogytiglanra a többieket hosszú börtönbüntetésre ítélik. A halálos ítéleteket azonban sosem hajtják végre. Később, egy amerikai vizsgálóbizottság megállapítja, hogy a beismerő vallomásokat súlyos kínzásokkal kikényszerítették, a nyomozás eredményeit pedig manipulálták. Sepp Dietrich-et életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, később azonban kegyelmet kap.
Sok Waffen-SS katona számára a Malmedy eset azt mutatja, hogy milyen a győztesek igazság szolgáltatása.
A háborús főbűnösök nürnbergi perében a Waffen-SS-t is elítélik. A bűn bélyegét innentől hivatalosan is viseli a szervezet minden egyes tagja.

Friedrich Haberstroh, Soldat der Waffen-SS: "Én nem érzem magam bűnösnek. Én mások helyett is vásárra vittem a bőrömet, nem is akárhogyan. Kiszállhattam volna, de nem tettem. Már nem gondolok rá. Csúnya idők voltak azok, de egyben fantasztikusak is."

Ezenkívül kitaszítottak lettek a külföldi önkéntesek is. Norvégiában leleplezik a kollaboránsokat és kivégzik a háborús bűnösöket. A Szovjetunióban még az 50-es években is tömeges kivégzések folynak. Különösen kemény elbánásban van részük a Waffen-SS katonáinak. Hollandiában azokat a nőket is nyilvánosan megbélyegzik, akik összeálltak a megszállókkal.
Dachau 1947. Az amerikai katonai igazságszolgáltatás további perekben foglalkozik a népirtással. Az SS és a Waffen-SS határvonalai kezdenek összemosódni. Néhány magas rangú SS tiszt, akik csak a háború utolsó évében kaptak névleges Waffen-SS tábornoki kinevezést szintén háborús bűnökkel vádolják. Az efféle részletek azonban nem sokat számítanak, sok halálos ítéletet végre is hajtanak.

Karl Ehrmann, börtön lelkész: "Közvetlenül az akasztás előtt kaptak másfél percet, hogy elmondják az utolsó szavaikat. Valamennyien készültek erre, és írtak is valamit. Én lejegyeztem az utolsó szavaikat, és két órával később elmondtam a hozzátartozóiknak, akik Lansberg-ben tartózkodtak. A többség általában ezt mondta: Tettem, amit tennem kellett. Katonaként, legfőbb parancsnokom parancsait kellett teljesítenem, és nem bántam meg."

A halálraítéltek utolsó szavai ugyanazt a meggyőződést tükrözik, függetlenül attól, hogy bürokrataként vettek részt a megsemmisítésben vagy valamelyik SS csapatban harcoltak.
Hamarosan hazatérnek Németországba az első hadifoglyok. A Wehrmacht katonáival ellentétben a Waffen-SS veteránjainak többnyire nem jár semmiféle ellátás vagy nyugdíj, így anyagilag tönkremennek. Áldozatnak tekintik magukat. Szövetségekbe és segélyegyletekbe szerveződnek. Sokan súlyos sebesülésekkel tértek haza és ellátásra szorultak. Sokuknak pedig munkára volt szüksége. Például azoknak a német származásúaknak, akik más országokból jöttek. Nekik állást, munkát, lakást és ruhát kellett szerezni a segélyegyleteken keresztül.
Az összetartás rögtön megvolt.
1952-ben Konrad Adenauer kancellár (később az Európai Unió egyik alapítója) a hidegháborúra és Németország újra felfegyverzésére való tekintettel védelmébe veszi a Wehrmacht katonáit. A Bundestag előtt tett nyilatkozatában megvédi a Waffen-SS azon katonáit is, akik becsülettel harcoltak Németországért. A politikai tapintat azt a legendát is létrehozza, hogy a Waffen-SS katonái éppen olyan katonák voltak, mint a többiek. Egy hónappal később Bordeaux-ban tárgyalja a bíróság az Oradour-i gyilkosok ügyét. A vádlottak padján a 7 német mellett 14 elzászi francia is ül, a Das Reich hadosztály egykori harcosai.

Herbert Daab, SS-Division Das Reich: "20 év kényszermunkára ítéltek. Az elzásziak, akik nálunk voltak katonák, nem voltak börtönben. Ők otthon voltak. Csak mi ültünk, ők a per után azonnal hazamehettek. Mi pedig továbbra is a börtönben maradtunk."

És valóban, az SS elzászi katonákat amnesztiában részesítették. Az amnesztia oka az volt, hogy a per Franciaországban nagy felháborodást váltott ki. A közvélemény szerint a franciákat erőszakkal kényszerítették a Waffen-SS kötelékébe. A kényszertoborzás érvelésével a francia nemzetgyűlés elfolytja a kollaboráció kérdését, így tabu téma lesz, hogy mit is kerestek franciák a Waffen-SS soraiban.
Egyes vélemények szerint a pert csak a békesség kedvéért rendezték meg és a valódi bűnösök nem is voltak ott. Akik pedig ott voltak, azok nem az igazat vallották. Azt mesélték, hogy ők csak a levegőbe lőttek. A két francia túlélő közül az egyik egyenesen állva is négy golyót kapott a lábába.
1966-ban meghal Sepp Dietrich. Nála jobban valószínűleg senki sem testesítette meg a politikai katona típusát.
"Felejtsétek el azt a szót, hogy : Hazatérés! Egyikőtök sem fog elmenekülni innen!" Ezeket a szavakat orosz tisztek mondták a lefegyverzett Totenkopf hadosztály katonáinak 1945-ben. A Waffen-SS katonák életében egy új fejezet kezdődött. A halálos veszedelem, és a bizonytalanság korszaka.
A háborút, és a hadifogságot túlélő Waffen-SS katonák számára a szabadulás sem hozott megváltást. Társadalmuk ugyanis kiközösítette, illetve háborús bűnösként kezelte őket. Hazájuk, és a legtöbb honfitársuk ugyanis nemkívánatos személyeknek tekintette mindannyiukat. Mint háborús bűnösöket, megfosztották őket nyugdíjjogosultságuktól, és munkahely sem igen akadt a számukra. Sok veterán nyomorgott akkoriban, és többen közülük, mivel otthonuk szovjet befolyási övezetben volt (vagyis Kelet-Németországban feküdt) nem térhettek vissza szeretteikhez. Ezek az emberek általában azokban az országokban telepedtek le, ahol évekig raboskodtak (Kanada, USA, Anglia).
A Waffen-SS még manapság is inkább hírhedt, mint híres. A Waffen-SS katonáit háborús bűnösöknek tekintették. De vajon ők miként vélekedek az ellenségeikről? A nyilatkozó veteránok elismerik, hogy történhettek - történtek túlkapások. Meg sem próbálták tagadni, hogy a soraikban is harcoltak olyan emberek, akik nem ismertek könyörületet. De melyik oldalon nem történtek ilyenek egy háborúban az évezredek során?
Tény, hogy a szövetségesek rémtetteiről még hosszú évekkel a háború után is mélyen hallgattak. Közismert, hogy az oroszok milyen brutálisan bántak nemcsak a német hadifoglyokkal, de az általuk felszabadított országok polgári lakosságával is.
Ugyanakkor a nyugati szövetségesek rémtetteinek legtöbbjét a mai napig "tisztogatási hadműveletként" értékeli a hivatalos történetírás. Manapság, ennyi évvel a háború után egyre több olyan hiteles dokumentum kerül elő, amelyek azt bizonyítják, hogy szövetséges katonák nemegyszer raboltak ki és gyilkoltak meg német hadifoglyokat. Tudunk például olyan esetről, amikor az amerikai katonák fehér zászlót lengető, fegyvertelen német katonákat mészároltak le hidegvérrel. Ezt a tömeggyilkosságot a jelen lévő operatőrök filmre is vették. A felvételt több dokumentumfilmben is felhasználták már azóta.
A szövetségesek vádjait, és minden erre vonatkozó híresztelést cáfolandó, meg kell említeni, hogy a mai napig nem került elő olyan írott dokumentum vagy forrás, amely bizonyítaná azt, hogy a német parancsnokok közül bárki arra adott volna utasítást, hogy ne szedjenek foglyokat (vagyis mészárolják le őket). Velük szemben ugyanakkor a szövetséges hadvezetés nemegyszer adott írásba ilyesféle parancsokat.
Karl Dönitz admirális (1891-1980) 11 év és hat hónap börtönbüntetést kapott. Az utolsó 10 évet a berlini és a spandau-i börtönökben töltötte. Chester W. Nimitz tábornok a végsőkig kiállt mellette, hangoztatva, hogy az amerikaiak szinte sosem mentettek ki japán tengerészeket az óceánból. A legtöbb ember egyetértett abban, hogy az U-boot hajók keményen küzdöttek és igenis kimentettek szövetséges túlélőket a tengerekből. Sokan azt állították, hogy Dönitz azért kapott ilyen magas börtönbüntetést, mert a német tengeralattjárók túl hatékonyak voltak és nagyon sok szövetséges hajót süllyesztettek el. Karl Dönitz admirális, mindkét fiát elvesztette a II. világháborúban. A fiatalabb Peter Dönitz-t 1943. május 19-én veszítette el. Peter Dönitz az U-954-es tisztje volt és egy bevetés során az Atlanti-Óceánon hajóját elsüllyesztették.

Gerd Rommel SS-Rottenführer: "Négy és fél évet töltöttem orosz hadifogságban. A táborban 9 ezer ember volt. Egyetlen zsidó származású orosz orvos látott el bennünket. Ha nem lett volna ott velünk, akkor sokkal többen halunk meg. Emlékművet kellene állítani annak az embernek a tiszteletére. Az egyik vizsgálat során megkérdeztem tőle, honnan tud ilyen jól németül. Azt válaszolta, hogy Németországban tanult, és nagyon jól érezte magát ott. Természetesen tudta, hogy Waffen-SS katona voltam."

Remy Schrijnen SS-Unterscharführer: "Háborús bűnösként bestiális bánásmódban volt részem mind az angolok, mind az amerikaiak részéről. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy nem a fronton harcoló katonák bántak így velem.
SS-tagként internáltak, "idegenként" kezeltek, és nem kaptam meg a hadifogolystátuszt sem. Ezáltal nem kaptam meg azt a védelmet, ami ezzel járt volna. Később, Belgiumban bottal, és puskatussal vertek meg a tábori csendőrök, majd jól ágyékon rúgtak. Kegyetlenkedésüknek semmi sem szabott határt. Még a németek oldalán szolgáló vöröskeresztes nővéreket is 20 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték."


Werner Busse SS-Unterscharführer: "Ha sorrendbe akarom állítani az ellenséges katonákat, akkor azt mondhatom, hogy az angolok voltak a legjobbak, utánuk következnek az oroszok, és legvégül az amerikaiak."

Wilhelm Fecht SS-Schütze: "Egyáltalán nem tudom dicsérni a nyugati szövetségesek viselkedését. A Hitlerjugend hadosztály tartalékos zászlóaljából 20 olyan katonáról tudok, akiket az angolok agyonlőttek Soltau-ban, mielőtt a háború véget ért volna. Továbbá a francia Leclerc tábornok amerikai egyenruhában a Charlemagne hadosztály 13 katonáját lövette agyon. Leclerc azt kérdezte tőlük, hogy miért viselnek Waffen-SS egyenruhát. Ők pedig visszaszóltak neki valamit azzal kapcsolatban, hogy ő miért hord amerikai egyenruhát. Ez elég nyomós ok volt ahhoz, hogy agyonlőjék őket."

Hanns-Heinrich Lohmann SS-Oberstrumführer: "Aki komolyan foglakozik a Waffen-SS-el, az észreveheti, hogy ugyanolyan katonák voltunk, mint más országok katonái. Nünbergben (bűnös szervezetnek) ítéltek meg minket, és több mint 40 évig kellett harcolnunk e rágalom ellen. Ami a legjobban elkeserít, hogy veteránként váltunk nemzetünk bűnbakjává."

Erhard Kinscher SS-Sturmann: "Miután a tüdőmet ért súlyos sebesülés miatt hosszasan kezeltek, Stamfordba szállítottak, a 106-os táborba. Az egyik angol százados elhozta nekem a katonakönyvemet. Normandiában, az egyik kötöző állomáson hagytam a zubbonyom zsebében, amikor odavittek. Látta a könyvben, hogy Waffen-SS katona voltam. Elkezdtünk beszélgetni, mivel kiderült, hogy a fronton éppen velem szemben harcolt. Mivel az orvosok szerint nem voltam még elég jól, így tisztiszolga lettem. Olyan jó barátságba kerültünk, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Megőrizte a katonakönyvemet, és visszaadta, amikor 1958-ban meglátogattam őt Angliában. Bár a fogságba esésem idején nem tagadtam le, hogy a Waffen-SS-nél szolgáltam, semmilyen kellemetlenségem nem származott belőle."

Hans-Gerhard Starck SS-Oberscharführer: "Az emberek ma már nem tudják és nem is fogják látni a különbségeket a Waffen-SS katonák és azok között, akik a zsidókat mészárolták le a koncentrációs táborokban. Sajnos mindannyiunkat egy kalap alá vesznek.
Mi, a fronton harcolók megdöbbentünk azon, amit a történtekről hallottunk. Senki nem tudja megmagyarázni, miért került sor azokra a dolgokra. Mindannyian sajnáljuk, hogy a koncentrációs táborok személyzetéből néhányan hozzánk, a Waffen-SS-be kerültek. Érzéseim az elesett bajtársaim és az elesett ellenséges katonák iránt változatlanok."


Leo Wilm SS-Oberscharführer: "A győztesek vádat emeltek a németek ellen, miközben megfeledkezünk saját bűnöseikről. Elég csak William Calley hadnagy esetére gondolni, aki Vietnámban egy egész falu lakosságát kiirtotta. A háborúnak megvannak a saját törvényei. Ám ezeket a törvényeket nemcsak az egyik fél elítélésére kellene felhasználni. Mindamellett, semmiképpen nem felejtsük el az amerikai indiánok kiírását."

.....mindazonáltal ők is emberek voltak. A harccal töltött hosszú hónapok - évek nem múltak el nyomtalanul felettük. Lelkük megkérgesedett, és egyre kritikusabban, cinikusabban szemlélték a német politikai vezetést. A háború végső szakaszában már valószínűleg egyetlen Waffen-SS katona sem hitt a győzelemben. Mégis hűségesen követték parancsnokaikat, bármilyen kilátástalan volt is a küzdelem. Hiszen erre képezték ki őket. Harcolni a végsőkig. A körülbelül 1 millió Waffen-SS katonából nagyjából 253 ezren estek el, és csak elvétve adták meg magukat az ellenségnek.


Forrás:

-Adrian Goldsworthy: A római hadsereg története - Alexadra kiadó, Budapest, 2005
-Gordon Williamson: A hűség a becsületem - Hajja Book Kft, Budapest, 1999
-Christopher Ailsby: Waffen-SS, Hitler fekete gárdája a háborúban - Zagora, 1999